2015. január 21., szerda

Blue Monday - csöppnyi elmélkedés könyvekkel

Tegnapelőtt hétfő volt. Az ember ezen a napon általában nyavalyog egy sort, hogy már megint hétfő, megint kezdődik egy hét, megint munka, aztán vesz egy nagy levegőt és fejest ugrik a teendőkbe és elengedi a nem-szeretem hangulatát ennek a napnak. Ezen a mostani hétfőn az történt, hogy munka után sikerült egy rég nem látott ex-kolléganőmmel találkoznom, aki amikor megérkezett hirtelen csak úgy zúdította rám a sok dolgot, amivel kikészítik a munkahelyén, holott alapvetően tök pozitív beállítottságú és optimista életszemléletű csaj. Fura volt, hogy én, aki amúgy mindennek a rossz oldalát látom meg elsőnek, aki hajlamos a borongós hangulatban ragadásra, az önsajnálatra, az próbál tanácsot adni, vigasztalni, megvilágítani az érem másik oldalát. Nem tudom, hogy végül segítettem-e vagy sem, de szerintem az is segített, hogy elmondhatta valakinek. Van, hogy csak ennyi kell.

Aztán este hazaérkezve otthon érdekes cikkbe botlottam a neten: január 3. hétfőjét tartják a legdepisebb, legnyomasztóbb napnak az évben, azaz ez a Blue Monday. Ekkor visszagondoltam, hogy talán van ebben valami: január szerintem az egyik legutálatosabb hónap, ilyenkorra már lecseng mindenkiben az ünnepek utózöngéje, újra a mókuskerékben találjuk magunkat, szóval biztos halmozódik az emberben sok minden, ami negatívan hat a hangulatára, az életkedvére.
Meg azon is elméláztam, hogy most ennek hatására úgy érzem, hogy hirtelen a csapból is az folyik, hogy hogyan legyünk boldogok, ehhez mit csinálj, mit ne csinálj, mit engedj el, mit fogadj meg stb-stb. Én meg úgy gondolom, hogy néha a rosszkedvnek, a depisebb napoknak, a szomorú hangulatnak is van létjogosultsága az életünkben, mert utána, amikor kikeveredünk a gödör aljából valahogy sokkal szebb minden, sokkal szebben süt a nap és minden apróságnak tudunk örülni.

Szóval azt mondom, hogy ha úgy érzed, akkor nem kell kötelezően és vezényszóra happynek lenned, legalábbis én erre már igyekszem nem rágörcsölni. Sokszor segít ilyenkor az, ha valami vidám, végtelenül egyszerű történethez nyúlok, de amikor tényleg pocsék a hangulatom, olyankor szoktak azok a könyvek is megtalálni, amelyek ugyan olvasás közben nagy lelki megterhelést jelentenek, elszomorítanak és a befejezést talán még meg is siratom, ugyanakkor a sok negatív érzés mellett mégis pozitív a végkicsengése, azaz meglátom velük a fényt az alagút végén. Leültem és átgondoltam, hogy melyek voltak ezek a történetek és most három ilyen könyv jutott eszembe, amik ugyan egy cseppet megtépázták a lelkivilágom, de sikerült is általuk kicsit feltöltekeznem a világban előforduló rossz dolgok, vagy éppen a saját nyomasztó hangulatom ellen.

Elsőnek rögtön Margaret Mazzantini Újjászületés c. regénye villant be. Ez volt az a könyv, amelybe minden este szó szerint bevackoltam magam, ugyanakkor egy vaspánttal szorongatta állandóan a szívem. Tele van csalódással, háborúval, vérrel és könnyekkel, és volt egy olyan pont, amikor majdnem eldobtam tehetetlen dühömben a könyvet, aztán csak ültem inkább az ágyamon hüppögve és azt éreztem, hogy minden, amiről Mazzantini ír, bennem kavarog, nekem fáj, engem boncol fel élve. Szóval rettentően megviselt ez a könyv, mégis tudtam, hogy az eddigi olvasmányaim közül az egyik legemlékezetesebb élmény marad, mert a végén ennek is megcsillan a hit egy jobb világban, az emberekben, az ifjúságban, az újjászületésben. Nagyon szeretném újraolvasni, ugyanakkor baromira félek tőle, mert nem akarom, hogy az első, számomra szinte katartikus élményemet felülírja valami más. De egyszer ennek az újrázásnak is biztos eljön majd az ideje.

Aztán itt van rögtön az előző bejegyzésemben már említett regény Jojo Moyestól, a Mielőtt megismertelek. Amikor belekezdtem halvány gőzöm sem volt, hogy a végén letaglózva csukom majd be a könyvet. Itt is kijöttek a könnyeim - jól van na, vénségemre szerintem egyre érzelgősebb leszek! -, mégis az egész könyvnek van egy pozitív üzenete. Ráadásul nagyon fontos témával, az eutanáziával foglalkozik és folyamatosan kattogtak a kerekek a fejemben, hogy vajon én hogyan döntenék ebben a helyzetben. Teljesen megértettem mindkét oldalt, azt, aki szerint bizonyos állapotában nem élet az élet és úgy érzi, hogy joga van ennek véget vetni, illetve azokat is, akik nem akarják elengedni szerettüket, akik úgy érzik, hogy képesek megváltoztatni az elhatározásukban. A regény végét illetően nem voltak elvárásaim, nem tudom, hogy merre és hogyan szövi majd az írónő a szálakat és ugyan itt is összefacsarodott a szívem, mégis a könnyeim mögött mosolyogni is tudtam. Nagyon szép történet!

A harmadik könyv ami még ezen a kis listán szerepel nálam az Markus Zusaktól A könyvtolvaj. Ó, hogy ezt hogy szerettem olvasni és mennyire nem számítottam itt sem rá, hogy meg fog majd ríkatni. Természetesen a 2. világháborús háttér, meg a halál, mint narrátor magában hordozta ennek a lehetőséget, valahogy mégis szíven ütött jó pár jelenete. Ugyanakkor Liesel, Rudy, Mama, Papa, Max egytől egyig olyan szereplők lettek akikre nagyon sokáig emlékeztem, sőt, talán még a mai napig sem engedtem el őket. És itt is bebizonyosodott, hogy a jóság, az emberi lélek szépsége pont azokban az emberekben lakozik, akikről első körben ki sem néznénk. Nem egy vidám olvasmány, ugyanakkor szerintem nagyon sokat ad! Ráadásul amikor bármilyen háborús könyvet olvasok, rájövök, hogy lehet, hogy igazából semmi bajom sincs, ehhez képest klassz az élet!

Szóval akármennyire Blue Monday volt ez a mostani hétfő, ha engem ilyen könyvek találnának meg ezen a napon, mint a fent említettek, azt hiszem már egy fokkal jobban indulna az a fránya hét!

8 megjegyzés:

horsegirl írta...

A könyvtolvaj már régóta érdekel, nemsokára fogom olvasni. Moyestól is akarok, pont ez a kötet van meg tőle (csak angolul). A Mazzantini-könyvtől kicsit tartok (a rád gyakorolt hatása miatt). Jó poszt lett, a Blue monday-ről nem is hallottak.

theodora írta...

Ezek a fránya HATEfők :)
(mondjuk a mostani nekem egész jól sikerült, csak pár apróság történt - meg a múlt heti nagyon rossz volt és ahhoz képest sokkal jobban alakult az eheti).
Amúgy én évek óta igyekszem meglátni az apró kis boldogságokat, örömforrásokat minden nap. Még ha nehéz, vagy stresszes a munka akkor is meglátni benne a jót, vagy ha annyira rossz akkor muszáj váltani. Farkas Lívia az egyik példaképem ezen a téren :)
A könyvek közül a Könyvtolvaj a kedvencem, a másik kettőt még nem olvastam, de az Újjászületéssel már szemeztem, csak most megijesztett amit írtál róla :)

katacita írta...

Teljesen igazad van abban, hogy sokkal jobban lehet értékelni a boldogságot, ha az ember néha a mélységeket is megéli. Én azért próbálok arra fókuszálni, hogy feleslegesen ne sajnáljam magam, berendeztem magamnak egy védőfallal körülvett erődöt, amin nem jöhet át akármi :D
Viszont vannak olyan helyzetek, amelyek fölött nem lehet csak úgy elsiklani, és el kell fogadnunk azt, hogy nekünk is, és a környezetünkben élőknek is lehet rohadt szar napja bármilyen okból kifolyólag (vagy akár úgy is, hogy nincs ok rá). Nemrég egy ismerősöm megosztott egy képet a fb-n, ami kb arról szólt, hogy kerüld a negatív embert, mert a szomorúság fertőző, olyan, mint a pestis (amúgy Gárdonyitól származott valami idézet ehhez). És akkor odaírta fölé az ismerősöm, hogy "csak pozitívan! :)"
Aha, mert pont úgy megy az. Én speciel örülök, ha békén hagynak, amikor problémás vagyok, de azért jól esik, ha legalább egy valaki mellettem áll, ha kell. Nagyon felidegesítettem magam ezen. Mert van a nyafogás, amikor valakinek egész életében semmi se jó, ha süt a nap, az a baj, ha esik, akkor meg az. De a rosszkedv/depresszió nem itt kezdődik.
Na már így is nagyon sokat írtam, bocsi, még annyit, hogy a volt pasim mindig ki volt akadva, hogyha épp szarabb napom volt. Sajna akkor még semmi kontrollom nem volt efölött, és bizony néha tényleg kikészültem, ő meg azt nehezményezte, hogy ilyenkor nem vagyok elég jó fej, és ez milyen szar neki. Haha:D

A lényeg végülis az szerintem, hogy magunknak "feleljünk meg", ha úgy érzed, hogy ki kell bőgnöd magad, akkor hajrá, ha meg úgy, hogy inkább elmész egyet fagyizni/sétálni/edzeni, hogy felszívd magad, akkor ahhoz hajrá. A külvilág le van szarva :)

A könyvtolvajt én is nagyon szerettem, Jojo Moyest már nem annyira, de szerintem ott nem én vagyok a célcsoport. :)

Nikkincs írta...

horsegirl: jó kis könyvek ezek, ajánlani tudom csak! Mazzantinitől sem kell megijedni, csak venni kell egy mély lélegzetet hozzá :)

theodora: igen, Viát én is naponta olvasom, jó ötleteket ad a mindennapokban rejlő örömök kiaknázásához, meg egy másfajta látásmódhoz, ugyanakkor bírom, hogy nem ezt a csillámpóni-boldog-vagyok cuccot nyomatja :D
Aj, ne ijedj meg, tessék olvasni! A francba, most mindenkit elbátortalanítottam :) Mondjuk az is lehet, hogy ha 20évesen kerül a kezembe, akkor kevésbé értékeltem volna, két évvel ezelőtt nagyon komolyan betalált nálam.

katacita: hú, a blog életében a leghosszabb komment, köszi!
Ó, ezt ismerem, mármint, amikor így osztják az észt a másiknak olyanok, akik valami magas lón ülnek és halvány gőzük sincs az életedről és a napi harcaidról. A kedvencem, amikor azt mondják, hogy ne lásd ilyen szürkén a dolgaid! Oké, akkor felveszek egy rózsaszín napszemüveget! :)))
Természetesen én sem az energiavámpír-féle állandó nyafogókra gondolok, épp ezért írtam a barátnőm, aki egy tök pozitív csaj, csak azt vettem észre, hogy sokan félnek kimutatni a kevésbé happy hangulatukat, mert ugye most nem divat, mert most az a divat, hogy pozitívan gondolkozunk. Aminek van jó oldala is, de ha görcsösen csináljuk akkor szerintem csak rosszabbat teszünk vele.

Abszolút egyetértek! Egy életünk van, hadd döntsem már el én, hogy mit csinálok vele.

Azért örülök, hogy A könyvtolvaj neked is bejött :)

zakkant írta...

Erről a világ legszomorúbb napjáról olvastam én is pont, de igyekszem, hogy ezek engem ne befolyásoljanak, mert utálom, amikor rosszkedvű vagyok (mert olyankor kibírhatatlan picsa vagyok). sajnos nekem is vannak lehangoló, és szar napjaim, de alapjáraton igyekszem pozitív lenni. amúgy meg jó megélni néha azt is, hogy csak fekszem és alszom, és depressziós zenéket hallgatok, és hagyjon békén a világ. csak ez hosszú távon nem jó, mert befolyásol a munkában, a magánéletben, és ilyenkor néha bizony olvasni sincs kedvem, jöhet akármilyen pozitív könyv, jobb nem lesz tőle.

a Könyvtolvaj rám is vár még elolvasásra, a filmet már láttam, és nagyon tetszett, de könyvben biztos, hogy még jobb élmény lesz. Jojo Moyessel már régóta szemezek, sokan ajánlották már hogy jó.

Nikkincs írta...

zakkant: azt hiszem, hogy befolyásolás nélkül csap le ránk néha ez a rosszabb hangulat, de mostanában szokás, hogy szinte már mindennek van valamilyen "napja" :)
Miket hallgatsz amúgy ilyenkor?

A könyvtolvaj feldolgozása nagyon jól sikerült, de azért a könyv közelebb áll a szívemhez. Moyest meg majd próbáld ki egyszer, Te szoktál ilyen nőcisebb sztorikat is olvasni, szerintem tetszene neked.

Nita írta...

Jó, hogy írtál erről a témáról, ugyanis tényleg mostanában mindenhonnan ömlik az emberre, hogy légy boldog meg pozitív, meg csak te vagy a boldogságodért felelős stb. Lassan már rosszul érzi magát az ember, ha nem 100 wattos vigyorral csinál végig minden napot...
Persze az se jó, ha valaki folyton csak sajnálja magát, de igen is helye van néha a szomorúságnak is az életben. És tényleg utána jobban értékeled még a napsütést is. :)

Nikkincs írta...

Nita: jó, hogy te is így gondolod :) Ha nálam is beüt a rosszkedv és nem tudom takargatni, akkor bennem is mindig van egy kis lelkiismeret-furdalás, hogy de hát ezt nem szabad mások orrára kötni... csak van, hogy nem megy az a nagy vigyor. Igyekezni lehet, de magunkat átverni úgysem tudjuk.
Ugye, szerintem is szebb ilyenkor a világ? :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...