Blue Monday - csöppnyi elmélkedés könyvekkel

Tegnapelőtt hétfő volt. Az ember ezen a napon általában nyavalyog egy sort, hogy már megint hétfő, megint kezdődik egy hét, megint munka, aztán vesz egy nagy levegőt és fejest ugrik a teendőkbe és elengedi a nem-szeretem hangulatát ennek a napnak. Ezen a mostani hétfőn az történt, hogy munka után sikerült egy rég nem látott ex-kolléganőmmel találkoznom, aki amikor megérkezett hirtelen csak úgy zúdította rám a sok dolgot, amivel kikészítik a munkahelyén, holott alapvetően tök pozitív beállítottságú és optimista életszemléletű csaj. Fura volt, hogy én, aki amúgy mindennek a rossz oldalát látom meg elsőnek, aki hajlamos a borongós hangulatban ragadásra, az önsajnálatra, az próbál tanácsot adni, vigasztalni, megvilágítani az érem másik oldalát. Nem tudom, hogy végül segítettem-e vagy sem, de szerintem az is segített, hogy elmondhatta valakinek. Van, hogy csak ennyi kell.

Aztán este hazaérkezve otthon érdekes cikkbe botlottam a neten: január 3. hétfőjét tartják a legdepisebb, legnyomasztóbb napnak az évben, azaz ez a Blue Monday. Ekkor visszagondoltam, hogy talán van ebben valami: január szerintem az egyik legutálatosabb hónap, ilyenkorra már lecseng mindenkiben az ünnepek utózöngéje, újra a mókuskerékben találjuk magunkat, szóval biztos halmozódik az emberben sok minden, ami negatívan hat a hangulatára, az életkedvére.
Meg azon is elméláztam, hogy most ennek hatására úgy érzem, hogy hirtelen a csapból is az folyik, hogy hogyan legyünk boldogok, ehhez mit csinálj, mit ne csinálj, mit engedj el, mit fogadj meg stb-stb. Én meg úgy gondolom, hogy néha a rosszkedvnek, a depisebb napoknak, a szomorú hangulatnak is van létjogosultsága az életünkben, mert utána, amikor kikeveredünk a gödör aljából valahogy sokkal szebb minden, sokkal szebben süt a nap és minden apróságnak tudunk örülni.

Szóval azt mondom, hogy ha úgy érzed, akkor nem kell kötelezően és vezényszóra happynek lenned, legalábbis én erre már igyekszem nem rágörcsölni. Sokszor segít ilyenkor az, ha valami vidám, végtelenül egyszerű történethez nyúlok, de amikor tényleg pocsék a hangulatom, olyankor szoktak azok a könyvek is megtalálni, amelyek ugyan olvasás közben nagy lelki megterhelést jelentenek, elszomorítanak és a befejezést talán még meg is siratom, ugyanakkor a sok negatív érzés mellett mégis pozitív a végkicsengése, azaz meglátom velük a fényt az alagút végén. Leültem és átgondoltam, hogy melyek voltak ezek a történetek és most három ilyen könyv jutott eszembe, amik ugyan egy cseppet megtépázták a lelkivilágom, de sikerült is általuk kicsit feltöltekeznem a világban előforduló rossz dolgok, vagy éppen a saját nyomasztó hangulatom ellen.

Elsőnek rögtön Margaret Mazzantini Újjászületés c. regénye villant be. Ez volt az a könyv, amelybe minden este szó szerint bevackoltam magam, ugyanakkor egy vaspánttal szorongatta állandóan a szívem. Tele van csalódással, háborúval, vérrel és könnyekkel, és volt egy olyan pont, amikor majdnem eldobtam tehetetlen dühömben a könyvet, aztán csak ültem inkább az ágyamon hüppögve és azt éreztem, hogy minden, amiről Mazzantini ír, bennem kavarog, nekem fáj, engem boncol fel élve. Szóval rettentően megviselt ez a könyv, mégis tudtam, hogy az eddigi olvasmányaim közül az egyik legemlékezetesebb élmény marad, mert a végén ennek is megcsillan a hit egy jobb világban, az emberekben, az ifjúságban, az újjászületésben. Nagyon szeretném újraolvasni, ugyanakkor baromira félek tőle, mert nem akarom, hogy az első, számomra szinte katartikus élményemet felülírja valami más. De egyszer ennek az újrázásnak is biztos eljön majd az ideje.

Aztán itt van rögtön az előző bejegyzésemben már említett regény Jojo Moyestól, a Mielőtt megismertelek. Amikor belekezdtem halvány gőzöm sem volt, hogy a végén letaglózva csukom majd be a könyvet. Itt is kijöttek a könnyeim - jól van na, vénségemre szerintem egyre érzelgősebb leszek! -, mégis az egész könyvnek van egy pozitív üzenete. Ráadásul nagyon fontos témával, az eutanáziával foglalkozik és folyamatosan kattogtak a kerekek a fejemben, hogy vajon én hogyan döntenék ebben a helyzetben. Teljesen megértettem mindkét oldalt, azt, aki szerint bizonyos állapotában nem élet az élet és úgy érzi, hogy joga van ennek véget vetni, illetve azokat is, akik nem akarják elengedni szerettüket, akik úgy érzik, hogy képesek megváltoztatni az elhatározásukban. A regény végét illetően nem voltak elvárásaim, nem tudom, hogy merre és hogyan szövi majd az írónő a szálakat és ugyan itt is összefacsarodott a szívem, mégis a könnyeim mögött mosolyogni is tudtam. Nagyon szép történet!

A harmadik könyv ami még ezen a kis listán szerepel nálam az Markus Zusaktól A könyvtolvaj. Ó, hogy ezt hogy szerettem olvasni és mennyire nem számítottam itt sem rá, hogy meg fog majd ríkatni. Természetesen a 2. világháborús háttér, meg a halál, mint narrátor magában hordozta ennek a lehetőséget, valahogy mégis szíven ütött jó pár jelenete. Ugyanakkor Liesel, Rudy, Mama, Papa, Max egytől egyig olyan szereplők lettek akikre nagyon sokáig emlékeztem, sőt, talán még a mai napig sem engedtem el őket. És itt is bebizonyosodott, hogy a jóság, az emberi lélek szépsége pont azokban az emberekben lakozik, akikről első körben ki sem néznénk. Nem egy vidám olvasmány, ugyanakkor szerintem nagyon sokat ad! Ráadásul amikor bármilyen háborús könyvet olvasok, rájövök, hogy lehet, hogy igazából semmi bajom sincs, ehhez képest klassz az élet!

Szóval akármennyire Blue Monday volt ez a mostani hétfő, ha engem ilyen könyvek találnának meg ezen a napon, mint a fent említettek, azt hiszem már egy fokkal jobban indulna az a fránya hét!