Nem vagy egyedül!

Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!

Ha jól emlékszem ezt a könyvet még valamikor 2011 év végén vettem meg és azóta csak a polcomon állt. Többször kacsintgattam már felé, de valami más mindig elé tolakodott. Mígnem az egyik hétvégén az alattam lakó szomszédok (érdekes, hogy ez a könyv pont a szomszédok közötti kapcsolatról szól) bulit rendeztek, aminek következtében egészen hajnal két óráig nem tudtam elaludni az üvöltözés és a hangos zene miatt. Próbáltam nem felidegesíteni magamat a helyzeten, hanem inkább előnyt kovácsolni belőle, így persze az olvasás mellett döntöttem. Az egyik épp aktuálisan olvasott könyvem ott pihent mellettem, de az egy nagyon fájdalmas, szívet-lelket összetörő történet, amihez nem voltam kellő hangulatban. Szóval elkezdődött az töprengés a könyvespolcom előtt és végül a Számíthatsz rám! c. történetet vettem kezembe. Gondoltam, egy próbát megér, ha már megvettem, annak biztos oka volt annak idején. Most, hogy elolvastam, már örülök, hogy a polcomon áll ez a könyv is, mert nagyon kedves történet ez, igazi balzsam a léleknek.

Adott egy kislány, Grace, aki édesanyjával egy Los Angels-i külső kerület több lakásos társasházában lakik. Ők ketten nem éppen a szokásos anya-lánya életet élik, ugyanis Grace édesanyja drogfüggő, aki ugyan igyekszik megszabadulni a démonjaitól, mégis vannak olyan napok, amikor kiütve fekszik a lakásukban, kislányáról teljesen megfeledkezve. Grace az egyik ilyen alkalommal a ház előtti lépcsőn ücsörög, arra gondolván, hogy majd valakinek csak feltűnik, hogy ő egyedül ül kint. Milyen igaza van! 

Először Billy veszi észre a magányos kislányt, csakhogy Billy nem az az ember, aki a segítségére tudna lenni. Ugyanis a harmincas éveit taposó volt táncos több, mint 12 éve ki sem tette a lábát a lakásából. Agorafóbiás, szorongásos zavarai, pánikrohamai vannak, így magányosan, általában pizsamában tengeti otthon mindennapjait. 

De a háznak vannak más lakói, akiknek szintén feltűnik a kislány. Ott van Rayleen, a Billy emeletén lakó színes bőrű fiatal nő, ott van Felipe, a mexikói srác, Mr. Lafferty a mogorva és mindenkivel veszekedő férfi, no és Mrs. Hinman, az idős néni, aki fájós lába miatt szintén nem sűrűn teszi ki lábát otthonról, és ott van Jesse, a pasi, aki csodákra képes. 

Rayleen lesz az, akinek fejében megszólal a vészcsengő a kislánnyal kapcsolatban, mert ő az aki - tapasztalatból - összeteszi a kettőt meg a kettőt, azaz ha Grace anyja drogozik és nem törődik a kislánnyal, annak bizony az lesz a vége, hogy Grace a rendszerben végzi, állami gondozásba veszik, és vagy nevelő szülőknél köt ki, vagy egy intézményben. Ez az, amit Rayleen szeretne elkerülni, ezért a gondjaiba veszi a kislányt, anyja helyett anyja lesz. Mivel dolgozik kénytelen segítséget kérni és nem is kell ezért olyan messzire mennie. Először Felipe lesz az, aki beáll az önkéntes babysitterek sorába, majd hosszas rábeszélés után és Grace nagyhangú győzködésének hála, Billy is elvállal délutánonként pár órát, hogy figyeljen a kislányra a lakásában.

Ettől a ponttól kezdve változik meg mindannyiuk élete. Rájönnek, hogy nem csak egyedül nekik vannak démonjaik ebben a házban, nem csak ők vannak egyedül, hanem ennek a háznak a lakói valahol mind-mind magányos lelkek.

"Grace az ajtóhoz rohant.
– Rájöttem valami nagyon fontosra – mondta, fél kezével a kilincsen. – Most nem mesélhetem el, mert nagyon sietek, de arról szól, hogy mindenkinek kell legyen valakije, és hogy senkinek nem kellene úgy élnie, hogy nincs senkije (…)."

A változtatást a sors tálcán illetve Grace személyében kínálja nekik. Ő lesz a kis katalizátor, aki mindegyik ember szívéhez közel tud férkőzni, aki ki tudja csalogatni a magányos embereket a csigaházukból és össze tudja terelni őket egy közös ügy érdekében, miközben ráébreszti őket arra, hogy nincsenek egyedül és együtt sok olyan dolgot meg tudnak oldani, meg tudnak változtatni, amiről eddig nem is álmodtak. Grace lesz közöttük a kapocs, aki az addig nem létező szálakat kialakítja, összefonja és még egy jó szoros csomót is köt rá, amit a végén ez a pár ember nem is szeretne már elvágni.

"Tudja, ezért is voltam egyedül ennyi éven át. Mert amint beengedek másokat az életembe, akkor elkezdenek számítani rám. És aztán, ha nem vagyok képes felnőni az elvárásaikhoz, akkor azt hiszem cserben hagytam őket. Sokkal egyszerűbb, ha nem kötődik hozzám senki."

Természetesen az élet nem ilyen egyszerű, az édesanya is ébredezni kezd, ha már egy kicsit talán későn, de a lánya után nyúl és a rendszer emberei is egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a kis csapat életében. Félő, hogy talán mégsem tudják megúszni az elkerülhetetlent, Grace mégsem maradhat ezeknek az embereknek a védőszárnyai alatt.

Eleinte nehezen rázódtam bele a történetbe (bár akkor még lehet, hogy inkább az alattam tomboló bulira figyeltem, mint a könyvre), amelyet Grace és Billy felváltva mesél el, de amint a kis csapat összeállt a kislányért, már nem is tudtam letenni és mivel hajnalig volt időm olvasni, szinte egyben be is fejeztem ezt a majdnem 400 oldalas könyvet.

Lehet, hogy sokaknak Grace lesz a kedvencük, mert persze egy nagyhangú, fecsegő, a világ dolgaira kíváncsi és érdeklődő kislányt nem lehet nem szeretni, pláne egy ilyen helyzetben, de énhozzám Billy került a legközelebb már az első oldalaktól kezdve. Szerintem nagyon élethűen írta le az írónő, mindazt, amivel Billy küzd. Tizenkét éve magányosan, egyedül, a négy fal között él, még a folyosóra sem tudja a lábát kitenni, mert rögtön bepánikol. Erre betoppan ez a kis energiabomba kislány az életébe, fenekestül felforgatja azt, kirángatja Billyt a megszokottból és még arra is rá tudja venni, hogy újra foglalkozzon élete értelmével, a tánccal. Persze mindez nem egyik napról a másikra történik, hanem hónapok alatt. Azoknál a részeknél ért fülig a szám, ahol Billy és Grace beszélgetnek ("Billy, szerintem te eltörted az agyamat!"), amikor is Billy humora mindig felcsillan, aztán ott ahol Grace szinte észrevétlenül megszállja Billy lakását, közel hozza hozzá a többi embert, majd lépésenként a külvilágot is.

Igen, elismerem, a történet azért kicsit meseszerű (nekem pl. Grace egy tizéves kislányhoz képest nagyon érett gondolkodású volt), meg vannak benne klisék szép számmal, mégis érdemes elolvasni. Kellenek ezek a könyvek, amik egy kicsit elsimítják a homlokunkra gondok-bajok miatt rákövesedett ráncokat. Kellenek, mert jó tudni, hogy ha egyedül érezzük magunkat, az sem jelenti azt, hogy valóban egyedül vagyunk. Körbe vagyunk véve emberekkel, lehetőségekkel, csak néha az kellene, hogy mi is előbújjunk egy kicsit a fedezékünkből, hogy a házunkban a lift előtt állva, nem lehajtott fejjel a cipőnket vizsgálgassuk, hanem ráköszönjünk a szomszédunkra, esetleg még egy mosolyt is megeresszünk feléjük.

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Pioneer

Kiadási év: 2011

Fordította: Hollósy Éva

(kép forrása: www.weheartit.com)