2012. április 15., vasárnap

Kísértés - csokoládé a neved!

Joanne Harris: Csokoládé


Jelentem: új kedvencet avattam! 
Épp ezért most úgy érzem, hogy nehéz dolgom lesz, mert egy olyan könyvről írni, ami teljesen elvarázsolt és magával ragadott, mindig bonyolultabb, mint egy olyanról, amiben hibákat találtam vagy hiányérzettel fejeztem be. Mert ebben a könyvben hiba abszolút nem volt és hiányérzet sem fogott el az utolsó sorok elolvasása után. Bár egy dolgot azért nehezményezek: olyan gyorsan elfogytak az oldalak!

Számomra a történet kezdő mondata ("A karnevál szelével érkeztünk.") már meg is adta az alaphangulatot. Vianne Rocher és kislánya, Anouk Húshagyókedden érkeznek egy bájos francia faluba, Lansquenet-be és úgy döntenek, hogy addigi folyamatos vándorlásukat megszakítva, itt majd megpróbálnak megállapodni. Vianne, a helybeliek legnagyobb döbbenetére, egy kis boltocskát nyit, mégpedig egy Csokoládézót. Igazi szentségtörés, nem? Ezzel a tettel nem csak a helyi, cseppet begyöpösödött gondolkodású lakók ellenszenvét vívja ki, hanem magára haragítja Francis Reynaud-t is, a helybeli papot. Az ő és Vianne szemszögéből ismerjük meg a majdnem két hónapos történet alakulását, a helyiek sajátos történeteit, titkaikat. Mert itt titkokból aztán van szép számmal. A vándoréletet élő hajósok, köztük egy magának való vörös hajú férfi megjelenésével, illetve Vianne ötletével, miszerint Húsvétkor Csokoládéfesztivált tartanak a városban, az ellenséges hangulat tovább fokozódik és a falu lakói két pártra szakadnak. Vannak a Vianne-ellenesek és a másik oldalon állnak a barátok. Ugyanis a Csokoládézó megnyitása után Vianne szép lassan rátalál ilyen emberekre is. Az én személyes nagy kedvencem a barátok sorában Armande Voizin, egy több mint nyolcvan éves asszony, aki rögtön Vianne törzsvendége lesz. Idős hölgy létére nem az az otthon kötögető típus, ami a szívén az a száján, fekete ruhája alatt pedig színes selyemkombinét hord. (Ráadásul lánya, Caro, akit nem nagyon szívlel, a Csokoládézó egyik legfőbb ellenlábasa.) De ott van Armande unokája, Luc is, akit eltiltottak nagyanyjától. Itt is a Csokoládézó és Vianne teszi helyre a dolgokat, hogy a nagymama-unoka korábbi kapcsolata, újra meghitt, szeretetteljes viszonnyá váljon. Aztán szerettem Guillaume, a "kutyás ember" karakterét is, őt aztán nagyon meg tudtam érteni. Annak idején nekünk is dönteni kellett egy kutya sorsáról és emlékszem, hogy nagyon nehéz volt őt elengedni. Nemhiába csaltak Guillame vívódásai könnyet a szemembe. A barátok sorát gyarapítja Josephine, az elnyomott asszony, aki a helyi kocsma tulajdonosának a felesége, és aki Vianne biztatásának hatására hozza meg élete egyik legnehezebb döntését. Persze fontos szerepet játszik még a fent említett vörös hajú férfi, Roux is, aki csöndességével,  makacsságával, becsületességével egyre közelebb kerül Vianne-hoz. Mindezek mellett számomra az egyik legizgalmasabb szereplő, a helyi plébános, Reynaud volt. Szerintem sokkal több lakozik ebben a férfiban, mint ami most a regényben kiderült róla. Negatív szereplőnek kellett volna lennie, nem kellett volna kedvelnem, nekem mégsem lett egy utálatos ember, mert esendő ő is, mint mi mindannyian és a tettei mögött sokszor azt éreztem, hogy a "nyája" érdekeit nézi, akármennyire vaskalapos nézeteket vallott is.

Szóval miért is szerettem ezt a regényt? 
(Kép forrása: www.classifieds.justlanded.com)
Egyrészt Vianne karaktere miatt. Ő az a  típusú nő, amilyen én is szeretnék lenni. A Csokoládézóban szép apránként megnyitja az embereket, gyógyírt kínál nekik a problémáikra, pedig csak annyit tesz, hogy meghallgatja őket, miközben eléjük tesz egy-egy szelet csokitortát egy jó erős kávéval. Holott ő is küzd a démonjaival, mégsem futamodik meg az első problémák jelentkezése után. Erős és céltudatos nő válik belőle.
Másrészt nagyon tetszett a falu és a falusiak bemutatása. Ahogy szépen, apránként kibontakoznak a karakterek, kiderülnek a kisebb-nagyobb titkok, ahogy közelebb kerülnek egymáshoz az emberek.
Az utolsó adalék a nagy rajongásomhoz pedig Joanne Harris stílusa. Irigylésre méltó ahogy életre kelti a szereplőket, a falucskát, vagy ahogy finoman becsempészi az oldalakra azt a kis boszorkányságot egy cseppnyi babonával fűszerezve. Erre is csak Joanne Harris képes. 
Most már csak az lesz a nagy kérdés, hogy vajon a regény folytatását, milyen hamar tudom megszerezni, illetve az is lesz-e ennyire jó?


Értékelésem. 5*/ 5-ből

Kiadó. Ulpius-ház
Kiadási év: 2001
Fordította: Szántó Judit


2 megjegyzés:

Andiamo írta...

A Csokoládécipő is van olyan jó, mint a Csokoládé ;).
Tervben van az újraolvasása - majd egyszer :$.

Nikkincs írta...

Andiamo: akkor indul utána a könyvtári hajsza :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...