Szilvási Lajos: Egyszer-volt szerelem
Azt hiszem az idei évben lettem igazi rajongója Szilvási Lajos könyveinek. Nagy-nagy kedvencem volt tőle eddig az Egymás szemében c. regénye, amelyet szinte minden évben leveszek a könyvespolcomról. Ráadásul ahogy telik az idő, minden újabb olvasás alkalmával mást és mást találok benne, ami megmosolyogtat vagy ami épp elszomorít. Épp eme nagy rajongás miatt voltam bajban, hogy melyik legyen tőle a következő regény, amelyet elolvasok. Aztán valahogy egyre többször jött velem szembe az Egyszer-volt szerelem c. könyve és elkezdtem rá vadászni az antikváriumokban. A könyv hozzám kerülésének és megszépülésének történetéről már írtam egy korábbi blogbejegyzésemben, aminek a lényege, annyi, hogy egy külsőleg teljesen megújult 1978-as példány boldog tulajdonosaként október folyamán vethettem bele magam az olvasásba.
A történet ott kezdődik, hogy a főszereplő, Holló Péter két küzdelmes Kanadában töltött év után 1958-ban visszatér Magyarországra, pontosabban Sopronba egy csendes kis albérletbe és próbál újra beilleszkedni az erdőmérnök-hallgatók mindennapi életébe. De ez a fiú, már nem az a fiú, aki 1956. novemberében barátaival elhagyta az országot. Ez a fiú inkább már egy fiatal férfi, hiszen az eltelt két év alatt barátokat vesztett el, kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, fázott-éhezett, most pedig egy olyan helyzetben kell helytállnia, amikor az évfolyamtársak legnagyobb része ferde szemmel néz rá és nemkívánatos személynek tartják. És emellett itt van egy lány, Auerbach Krisztina, akit a Kanadába szökéskor itt hagyott, akivel akkor osztozott egy egyszer-volt szerelmen.
"Szereted,
és ez ellen nem tehetsz semmit. Semmit! Se az eszeddel; se az
akaratoddal. De nem is akarsz tenni ellene. Pontosan tudod, hogy ez a
szerelem nem olyan érzés, ami ész-okoktól vagy elhatározásoktól függ. Ez
az érzés öntörvényszerű vonzódásból, emlékek sokaságából ötvöződött
össze, és nem te uralkodol rajta, hanem te vagy alárendelve neki."
Holló nincs egyszerű helyzetben. Haragszik a világra és magában még mindig gyászolja az elvesztett, hátrahagyott barátait. Ugyan a főiskolát onnan folytathatja, ahol abbahagyta annak idején, mégsem találja a közös hangot a csoporttársaival. Persze ez esetben is kettőn áll a vásár, és ahogy Holló szép lassan, napról-napra, hónapról-hónapra elindul a változás útján, úgy jön rá, hogy talán van esélye új barátságokat kötni és újra Sopron és az erdészet részévé válni. És talán Krisztina kapcsán is kap az élettől egy második esélyt, hogy az a bizonyos szerelem ne csak egyszer-volt legyen.
"– Ha leugornék, utánam ugornál?
Holló is mosolygott nagy barna szemével – igen, csak a szeme mosolygott, az arca mozdulatlan volt, és halkan, nyugodtan felelt, de szavát meg lehetett hallani a repülőgépmotorok vokál-üvöltésén át is:
– Nem engednélek leugorni."
Holló is mosolygott nagy barna szemével – igen, csak a szeme mosolygott, az arca mozdulatlan volt, és halkan, nyugodtan felelt, de szavát meg lehetett hallani a repülőgépmotorok vokál-üvöltésén át is:
– Nem engednélek leugorni."
Azt hiszem ezt a könyvet is azok közé sorolhatom, amit többször fogok a kezembe venni, mert Szilvási Lajos gyönyörűen tud írni. Mert megint két olyan fiatalt alkotott, akik nagyon szerethetőek, nem tökéletesek, sokszor hibáznak és mivel már egyszer megégették magukat, nem merik felfedni az igazi érzéseiket, csak szépen kerülgetik egymást, mint macska a forró kását.
"A Varázskeringő… Oscar Strauss varázskeringője. Az ő keringőjük.
S már egyszerre lendült a lábuk, egy ütemre fordultak, de most valamiképpen egyiknek se volt ereje, hogy belenézzen a másiknak a szemébe.
Minden másról elfeledkezve siklottak egy láthatatlan ellipszis mentén a parketton a csupaszív-keringő muzsikájára. (…)
Észre se vették, mikor találta meg újra egymást a pillantásuk, csak azt volt jó érezni, hogy nincs bennük szédülés, mégis valahol a valóságon kívül keringenek, mintha jótékonyan magukra hagyta volna őket az a száz pár, aki az imént még itt táncolt, s ők se ebben a teremben siklanának már, hanem valahol a végtelen, szabad ég alatt…
Öleld magadhoz az életet… – fonta körül őket a hegedűszó, s akár valami könnyű szalag, anyagszerűen összekötözte kettőjüket. „Ne legyen vége! – jajdult fel Krisztinában a kívánság. – Így suhanni, szállni, keringeni, siklani tovább…”
S már egyszerre lendült a lábuk, egy ütemre fordultak, de most valamiképpen egyiknek se volt ereje, hogy belenézzen a másiknak a szemébe.
Minden másról elfeledkezve siklottak egy láthatatlan ellipszis mentén a parketton a csupaszív-keringő muzsikájára. (…)
Észre se vették, mikor találta meg újra egymást a pillantásuk, csak azt volt jó érezni, hogy nincs bennük szédülés, mégis valahol a valóságon kívül keringenek, mintha jótékonyan magukra hagyta volna őket az a száz pár, aki az imént még itt táncolt, s ők se ebben a teremben siklanának már, hanem valahol a végtelen, szabad ég alatt…
Öleld magadhoz az életet… – fonta körül őket a hegedűszó, s akár valami könnyű szalag, anyagszerűen összekötözte kettőjüket. „Ne legyen vége! – jajdult fel Krisztinában a kívánság. – Így suhanni, szállni, keringeni, siklani tovább…”
Nem tudom Szilvási igazi ereje miben rejlik, de szerintem a hangulatteremtéshez nagyon ért. Olyan jó volt pont ősszel olvasni ezt a könyvet, hisz a történet is épp a szeptembertől karácsonyig tartó időszakot öleli fel. Csodálatos tájleírásokat találtam benne, ráadásul ahogy Holló beszélt az erdőről és a hozzá való viszonyáról, rögtön éreztem a késztetést, hogy felhúzzam a cipőmet és menjek ki a szabadba élvezni még a késő őszi napsütés egyre gyengülő erejét, sárguló faleveleket rugdosni és csendben magamba szívni a természet nyújtotta őszi csodát.
Aztán itt volt Sopron, mint helyszín. Jó pár éve voltam már ebben a meseszép városban, épp ezért olyan kellemes volt most képzeletben újra a soproni utcákban bandukolni vagy a hideg elől bemenekülni egy cukrászdába. Rájöttem arra is, hogy teljesen más élvezetet jelent egy magyar író tollából született magyar helyszínen magyar szereplőkkel játszódó regényt olvasni. Jó volt, hogy a főszereplőket úgy hívták ahogy, jó volt, hogy Sopron volt a helyszín, szóval sokkal jobban magaménak tudtam érezni a történetet.
Azt hittem, hogy az Egymás szemében után nem lesz olyan Szilvási-kötet,
amelynek a szereplői ennyire a szívemhez fognak nőni. Tévedtem! Imádtam
a könyv szomorkásan bájos hangulatát, hogy Szilvási olyan gyönyörűen írt arról az egyszer-volt szerelemről, amely talán mégsem csak egyszer
volt. (Rajongásomat talán az is jelzi, hogy otthon vár rám 5 olvasatlan
könyv az írótól, de azért én még rendeltem mellé újabb kettőt.)
Értékelésem: 5 / 5-ből
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadási év. 1978
A könyv megvásárolható az Antikvárium.hu weboldalán!
(A kép forrása: www.weheartit.com)
Értékelésem: 5 / 5-ből
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadási év. 1978
A könyv megvásárolható az Antikvárium.hu weboldalán!
(A kép forrása: www.weheartit.com)
2 megjegyzés:
Olyan lelkesen és szépeket írsz a könyvről, hogy az embernek rögtön kedve támad elolvasni. Egyébként Szilvásitól én csak az Egymás szemében-t olvastam, nem egy vidám könyv volt, de ennek ellenére nagyon szerettem. Mindegyik könyve ilyen szomorkás?
De örülök, hogy így gondolod! :)
Szerintem igen, bár még csak kettőn vagyok túl, de van egy ilyen érzésem, hogy ez a hangulat nála alap. Hamarosan igyekszem a többit is olvasni.
Megjegyzés küldése