2012. november 9., péntek

Könyvszaporulat - október

Úgy tűnik, hogy most ősszel valahogy gyorsabban telnek a napok, bár lehet, hogy csak én érzem ezt így. Mindenesetre már jócskán novemberben járunk, én meg csak most raktam egy kupacba az október hónap alatt "összecápáskodott" könyveimet. 

Ilyenkor egyébként mindig elálldogálok a könyvkupac felett, mert nem hiszem el, hogy ebben a hónapban sem tudtam visszafogni magam, többször is bűnbe estem, de aztán azzal nyugtatom háborgó lelkiismeretem, hogy ez az egyetlen szenvedély az életemben, ráadásul nem is káros, szóval végül is nem olyan nagy baj ez az egy-két (sok!) könyv. Októberben összesen 7 könyvet vettem, de ennél több került fel a polcomra.

A beszerzést Baráth Katalin A borostyán hárfa c. könyvével indítottam, mert már nagyon érdekel Dávid Veron történetének folytatása. Aztán a sort Galgóczi Dóra Megszülethettél volna c. regényével folytattam. Ezt a picinyke könyvet már el is olvastam és nagyon-nagyon szerettem, olyannyira, hogy azóta az írónő többi könyvét is "kívánságlistáztam". A Maxim Kiadó bűne egy következő garázdálkodásom, mert Ruta Sepetys Árnyalatnyi remény c. könyvétől tüzes vassal sem tudtak volna távol tartani. Amikor kezembe vettem, már akkor tudtam, hogy nagyon jó kis könyv lesz ez: igényes külső megjelenés, csodaszép borító és egy nagyon ígéretes fülszöveg. Ezt a könyvet is elolvastam azóta és ugyan többször is megkönnyeztem, mégis azt mondom, hogy egyszer mindenkinek el kellene olvasnia! 

Lassan több, mint 4 hónapja, hogy nyelvtanulásra adtam a fejem. Régóta érlelődött már bennem, hogy szeretnék olaszul megtanulni, úgyhogy idén belevágtam. Egyelőre nagy a lelkesedés, a tananyag viszont nem mindig egyszerű, így kerestem magamnak egy nyelvtani kisokost. A PONS Nyelvtan 3 lépésben - OLASZ c. kiadványa mellett döntöttem és a nyelvtanulás eme korai szakaszában is sokszor veszem le a polcról, nagyon jó kis segédlet.

Az e havi könyvszaporulat egy kicsi egyhangúságot is mutat, mert a beszerzett könyveim között 3 Szilvási-regény található. Andiamonak hála (köszönöm újra!) enyém lett az Albérlet a Síp utcában, aztán antikváriumból sikerült még megszereznem az És mégis őrizetlenül, továbbá a Születésnap júniusban c. regényeket. Azt hiszem, nem kell megvallanom, hogy nagy rajongója lettem Szilvási Lajosnak.

Az október hónapot két esemény tette számomra igen emlékezetessé, amelynek egy-egy könyvet köszönhetek. Szilvamaggal végre személyesen is tudtunk találkozni és olyan kedves volt, hogy nem üres kézzel érkezett, hanem meglepett engem Mikszáth Kálmán Galamb a kalitkában c. könyvével. Ez a novelláskötet is már nagyon régen a beszerzendő könyvek listáját gyarapította nálam, így tényleg nagy öröm számomra, hogy megkaphattam. Ezúton köszönöm még egyszer!
A másik kedves esemény, hogy a blog és az én életembe megérkezett az első recenziós könyv. A Park Kiadó jóvoltából elolvashattam Romain Gary A virradat ígérete c. csodálatos regényét, amely nálam az idei képzeletbeli Top 10-es listám egyik előkelő helyére került fel. Olyan könyv ez, aminek a végén tényleg sajnáltam, hogy a végére értem.

Elmondhatom, hogy ebben a hónapban is egész szép számú könyvnek kellett megkeresnem a helyét, ami lassan kezd az egyik legnagyobb problémám lenni. De ha ez lesz a legnagyobb gondom továbbra is a könyvekkel kapcsolatosan, azt hiszem a szent cél érdekében meg fogom oldani a helyhiányt is valahogy, ugyanis könyvek nélkül nem élet az élet!

4 megjegyzés:

Andrea írta...

Szép kis kupac! ;)
Nagyon szívesen, szerencsére ez nincs olyan leharcolt állapotban, mint a másik volt.

Nikkincs írta...

Ugye? A harácsolásnak csak a pénztárcám szab határt :) Igen, ez tényleg jobb állapotban van, pedig 10 évvel régebbi kiadás, mint a másik volt.

Amadea írta...

Nagyon szépségeseket gyűjtöttél össze:) Nagyon büszke vagyok magamra, amiért októberben "csak" hét könyvet szereztem be. De A borostyán hárfa már hozzám is úton van, sikerült cserélnem, nagyon örülök neki.

Nikkincs írta...

Amadea: köszi! Ügyes vagy, hogy ennyinél meg tudtál állni, én már most novemberben is szerintem épp itt tartok :)
Nagyon kíváncsi leszek Veron kalandjainak a folytatására, de az első kettőből kiindulva ez biztos ugyanolyan szórakoztató lesz :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...