John Banville: Végtelenek
Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretek belesni mások életébe. Nem, nem vagyok egy pletykamagazin fotóriportere és nem szeretem követni az embereket az utcán vagy ilyesmi. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Pest olyan részén élek, ahol ha kinézek a lakásunk ablakán, akkor bizony igencsak testközelből tudom megfigyelni a szomszédság életét. Esténként, amikor kigyúlnak a fények, sokan elfelejtkeznek róla, hogy simán be lehet látni az ablakukon keresztül, és ilyenkor történik meg az, hogy kicsit betekintést nyerek a többi család életébe. Elég csak egy pillanatot meglátni, egy érdekes tárgyat észrevenni és már rögtön szövöm is tovább magamban, hogy vajon mi történhet éppen náluk, vagy hogy kié az a bizonyos tárgy, kitől kapták, családi örökség-e vagy sem szóval ilyen fajta "leskelődős" típus vagyok én.
És hogy miért ezzel kezdtem a Végtelenekről szóló bejegyzésem? Mert Banville regényétől én pont ezt az érzést kaptam meg. Olyan volt számomra ez a történet, mintha csak fent csücsültem volna egy felhőn és onnan kinyílt volna egy kis ablak, amelyen keresztül végigkövethettem a Godley család egy napját, beleshettem volna kesze-kusza családi viszonyaikba. A legjobb ebben az volt, hogy aki végigkísért ezen a napon az maga Zeusz egyik fia, Hermész volt. Merthogy a Godley család életében bizony a két görög isten, maga a nagy Zeusz és egyik eltévelyedésének gyümölcse, Hermész, igencsak aktív szerepet játszik, csak erről a főszereplők nem tudnak.
A történet egyetlen egy napot ölel fel és ezalatt az idő alatt Banville szép lassan, gyönyörű mondatokkal, és valami hihetetlen stílusban mutatja be a családtagokat. A családi birtokon épp nem a legjobb napokat éli a Godley família, mert a családfő Adam haldoklik. Emiatt érkezik haza fia, ifjabbik Adam, a csodálatosan szép színésznő feleségével, Helennel együtt, akire Zeusz persze rögtön szemet is vet. A súlyos beteg családfő mellett ott van második felesége, Ursula, aki még bízik a férje felépülésében. Aztán megismerhetjük Adam második gyermekét, Petrát, aki teljesen kilóg a családból, és legfőbb elfoglaltságának egy olyan enciklopédia megalkotását tartja, amely a világ létező összes betegségét felsorolja.
Ez az egy nap nem telik el eseménytelenül: először Petra udvarlója, Roddy Wagstaff teszi tiszteletét a családnál, majd beállít egy titokzatos idegen, Benny Grace, aki a családfő barátjának vallja magát, és aki szintén felkavarja az amúgy sem nyugodt kedélyeket. A Godley család nem egy tipikus boldog család. Nem, nem! Itt bizony szőnyeg alá sepert problémák vannak, ki nem mondott szavak lógnak a levegőben és valahogy mindenki árgus szemekkel figyeli a másikat. De én pont ezt a hangulatot szerettem a könyvben. Illetve az volt nagyon érdekes, hogy mindenki azt gondolja, hogy az idős családfő tehetetlenül fekszik betegágyában, holott Adam mindent hall és érez maga körül és Hermész mellett ő lesz a történet másik mesélője. Az ő szemszögéből ismerjük meg első házasságának, majd az Ursulával kötött másodiknak a történetét, a két gyerekéhez, élethez, halálhoz való viszonyát.
Nem tudtam eldönteni, hogy a két narrátor közül melyiket szerettem jobban. Hermész mondatain, főleg apjáról Zeuszról kialakított véleményén nagyon jól szórakoztam. Meg kell, hogy mondjam van humora ennek a görög istennek. Ugyanakkor Adam gondolatai, nyers őszintesége elég húsba vágó volt:
" És talán mégis képes vagyok a szeretetre, anélkül, hogy tudnék róla - vajon lehetséges akaratlanul, öntudatlanul szeretni? Néha, amikor egy adott személyre, mondjuk a feleségemre, a fiamra vagy a lányomra gondolok - a menyemet most hagyjuk ki ebből -, önkéntelenül is betölti a szívemet, azaz azt a dolgot, amit a szívemnek szokás nevezni, egy ragacsosan forró érzés: olyan ez, akár a bánat, de egyfajta boldog bánat, és olyan erős, hogy belerendül a bensőm, elszorul a torkom, és könnyek, igen, könnyek szöknek a szemembe. (...) Úgyhogy elképzelhető, hogy mégiscsak ott rejlik bennem valahol a szeretet hatalmas víztározója, és e kitörések során túlcsordulnak bennem az érzelmek, úgy áradva ki a perem fölött, mintha valami súlyos tárgyat hajítanának ebbe a medencébe."
Amit egy picit elsietettnek véltem az a regény lezárása volt. Nekem túl gyors volt. Örültem volna, ha Banville legalább ezt is olyan részletességgel mutatja be, mint a családtagokat és a köztük lévő furcsa kapcsolatokat.
Összességében véve Banville alaptörténete nagyon érdekes, bár én már olvastam a Csintalan
Istenek című regényt is Marie Phillipstől, ezért nem volt olyan meglepő, hogy közénk,
földi halandók közé helyezett két görög istent. De ahogy leírta a Godley
család tagjait és bemutatja egyetlen egy napjuknak a történését, az
maga volt a színtiszta élvezet. Pedig nem egyszerű olvasni, mert volt
olyan mondata, aminek többször is nekifutottam. Viszont amikor ráéreztem
az ízére, akkor már nagyon vonzott mind a szereplők sorsa, mind a
gyönyörű leírások sokasága. Olyan regény ez, amelyen nem lehet
átrobogni, mert ülepedni kell a szavaknak, mondatoknak, de megéri
rászánni az időt!
Értékelésem: 4,5 / 5-ből
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadási év. 2011
Fordította. Pordán Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése