Egy epekedő szerelem története

Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter

Számomra egészen tavalyig Gárdonyi Géza nevéhez csak egy általános iskolás kötelező olvasmány neve kapcsolódott, az Egri csillagoké. Elég rég volt már, de emlékeim szerint tetszett. Azóta a magyar szépirodalom eme tagja és köztem egy kisebb fajta szakadék tátongott, de tavaly rátaláltam Ida regény c. könyvére, amely után megfogadtam, hogy fogok még tőle olvasni. 

Épp ezért örültem annak, hogy a Kossuth Kiadó új sorozatában Gárdonyi Géza műveit válogatta össze. Az első kötet bevezető áron tényleg nagyon olcsó volt, ráadásul pont egy olyan regény volt a sorozatindító, amelyet már régóta szerettem volna megismerni. Így egyik reggel az újságárusnál beszereztem Ábel és Eszter történetét.

Most, hogy lassan egy hónap is eltelt a könyv elolvasása óta, sok minden, amikor akkor kavargott bennem, már szépen leülepedett, de pár dolgot így is biztosan kijelenthetek. Az egyik, hogy szerintem nekem Gárdonyi Géza csodálatos stílusához meg kellett érnem. A gyönyörű hasonlatait, leírásait fiatalon nem tudtam volna értékelni. Illetve a másik, hogy fogok még tőle olvasni, mert nagyon a szívemhez nőtt a stílusa. Ráadásul itt a remek alkalom, hiszen a 18 kötetes sorozatban mindenki megtalálhatja azt a regényt, amely érdekelni fogja, így én is kinéztem magamnak még egy-két kötetet.

Nyéky Ábel és Kardos Eszter története egy szerelem története. Egy reggel egy fiatal lány és kissé terebélyes édesanyja felszáll a villamosra, ami magában elég szokványos esemény, de egy fiatalember tekintete megakad ennek a lánynak a pirulós arcán és annyira elbűvöli, hogy követni kezdi őket, hogy kiderítse a lány lakcímét. Napokig csak ácsorog a házuk előtt, próbál információkat szerezni a lányról és családjáról és néha-néha észreveszi, hogy a függöny mögött feltűnik a szeretett arc, amely szintén kíváncsian tekinget a kitartó férfi felé. A fiataloknak hamarosan alkalmuk adódik a személyes találkozásra is, kicselezik a háziak éber figyelmét és a ház hátsó kapujánál találkoznak.

"Miket beszélget holdvilágnál két szerelmes fiatal? Valóban ha leírnánk, elbámulna az ember, mennyi üres ostobaság. De az, aki beszéli, annak a világ legérdekesebb irománya lenne. Mert a sorok között érezné két szívnek a dobogását, a szaggatott mondatokban a mosolyt, a fejrázást, a kézszorítást, a sóhajtást; a pontoknál a csókot."

Sajnos, akármennyire rajonganak egymásért, Eszter másnak van elkötelezve, már másnak a jegyese. A jegyeséhez nem szerelem köti, hanem egy családi ígéret és mivel a lány és az édesanyja nem éppen a legjobb körülmények között élnek, illetve Ábel is "csak" egy könyvesbolti eladó, aki egy kis szobát bérel egy házban, ezért Eszter az eszére és nem a szívére hallgatva hozzámegy a jegyeséhez. A két fiatal közötti kapcsolat ezután sem szakad meg. Évek múlnak, de igazán hosszú távra egyikük sem képes elszakadni a másiktól. Ugyan Ábelnek van erre egy halvány próbálkozása, mégsem tudja Esztertől hosszabb ideig távol tartani magát.

"… valami láthatatlan fonál köti egyik-másik embert egybe, ha nem is ismerik egymást. A fonál lehet mérföldekre nyúló, de egy napon, amikor találkoznak, csomót köt rá az égi kéz, s azt a csomót el nem oldhatja többé tán még a halál se."

Akármennyire szerettem magát a történetet és Gárdonyi varázslatos stílusát, a szereplőket nem tudtam igazán megkedvelni. Eszter számomra egy önző teremtés maradt, voltak olyan megnyilvánulásai, amikor Ábel helyében én bizony úgy otthagytam volna, hogy vissza sem megyek hozzá.

Ábel pedig? Egy kicsit anyámasszony katonája típus volt szerintem. Az ő szívével és azzal a hévvel, ahogy Esztert szerette, biztos, hogy a sarkamra állok és a botrányt és a kitagadást vállalva megszököm és új életet kezdek oldalamon a szeretett nővel.

A regény elolvasásakor maradt bennem a befejezésnél egy kis hiányérzet. Nem tudom miért, de utána néztem a neten és azt találtam, hogy kétféleképpen is kiadják ezt a történetet. Az egyik kiadásban szerepel még egy előszó is és még két fejezet a végén. Sikerült ezeket is elolvasnom és így már teljesen más szemmel láttam az egész történetet. Nem értem ezt a kétféle befejezést, mert ezzel az utolsó két fejezettel lesz kerek és lezárt a történet. Számomra pont ez a befejezés bizonyította azt, hogy ennek a két embernek erősítenie kellett volna azt a bizonyos fonalat az életük során és még több csomót kellett volna kötniük rá, ahelyett, hogy folyton elvágni próbálták azt.

"Fehér sírkő a budai temetőben. A névirat rajta csak ennyi:
Ábel és Eszter.
Semmi egyéb.
Megérthető, hogy a követ még életükben faragtatták az alatta nyugovók. S akik eltemették őket, nem gondoltak vele, hogy az évszámot is odavéssék a kőre.
Minek is? Nem keresi azt a sírt soha senki. Legfeljebb ha egy-egy fülemüle száll reá a nyárelei hónapokban, s danol egyet."

Értékelésem. 4,5 / 5-ből

Kiadó: Kossuth Kiadó

Kiadási év: 2012