Egy pad, egy kávé és egy könyv #3

Tavasszal még úgy gondoltam, hogy ez egy rendszeresen jelentkező rovat lesz. Aztán az idei nyár betett nekem. Mármint az a többszöri hőség, ami miatt úgy döntöttem, hogy én bizony ki sem teszem a lábam a hűvös lakásból, mert nem akartam Budapest valamelyik padján cseppfolyós halmazállapotba kerülni.

Ellenben most itt a négy napos hosszú hétvége és igazán gyönyörű vénasszonyok nyara köszöntött ránk. A csapból is az folyik (legalábbis a híradóból biztosan), hogy kiürültek a nagyvárosok, mert mindenki valamilyen wellness szállodába tette át a székhelyét a hétvégére. Mivel egy kis pihenés és napsütés azt hiszem senkinek sem árt, én bizony most délután egy kulturális wellnesst tartottam. Ehhez pedig semmi más nem kellett csak a címben felsorolt dolgok. Kávé tekintetében be kell, hogy valljam, kirúgtam a hámból, ugyanis nem otthonról vittem, hanem egy külföldiektől zsúfolt kávézóban vettem a kedvenc almás-kekszes tejeskávémból egy közepes adagot. Ezután már csak azt kellett eldöntenem, hogy hova is menjek olvasni. Végül nem tudom hogyan, de a múzeumkertben kötöttem ki, pontosabban a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Így most a padot lecseréltem a lábak koptatta lépcsők egyikére. 

Nagyon kellemes egy órát töltöttem el így. Gyönyörűen sütött a nap, olyan jó érzés volt, ahogy melegítette az arcomat és a lépcsők is jó melegek voltak! Ráadásul jó volt néha feltekinteni a könyvemből (Szilvási Lajos Egyszer-volt szerelem c. regénye volt velem) és azt látni, hogy nem vagyok egyedül. Hiszen ültek a lépcsőn rajtam kívül térképet bogarászó külföldiek, szerelmespárok, fiúk - lányok egyedül, olvasva, vagy csak pihenve és nézelődve, és nem messze mellettem pedig egy néni süttette magát a napon, aki épp keresztrejtvényt fejtett.

Hazafelé indulva örömmel vettem észre, hogy a múzeum kerítésén fotókiállítás található, pontosabban kettő. Az egyik Magyarország magyar fotográfusok lencséjén keresztül nevet viseli, a másik pedig a Budapest FényKép címet kapta. Aki esetleg arra sétál, mindenképpen nézze meg, nekem sok régi, fekete-fehér kép láttán az 1900-as évek elejéről hatalmas mosoly öntötte el az arcomat. Jó volt egy kicsit visszamenni az időben, ha csak pár kép és pár perc elejéig tartott is ez a kis időutazás. A szabadban olvasást és feltöltődést szintén csak ajánlani tudom, egyszer próbáljátok ki!

Ez a látvány tárult elém a lépcsőkön ülve.