Egy igazi "feel-good" könyv

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó

Azt hiszem magam sem vártam, hogy a 6:27-es felolvasó, Guylain Vignolles milyen gyorsan és könnyen elrabolja a szívemet a történetével. Márpedig ez történt. Mindenkinek biztos vannak olyan könyvek az életében, amelyiket olvasva tényleg vágyik arra, hogy ott legyen, hogy személyesen is megismerhesse a szereplőket. Nekem ez a történet pont ezt az érzést adta és olyan klassz, hogy már januárban elmondhatom, olvastam egy ennyire meghatározó könyvet az idén.

De miért is szerettem Guylain történetét? Mert átlagosnak látszó, de cseppet sem átlagos, hanem igazán nagyon különleges emberekről szól, akik nagyon magányosak, ugyanakkor a kívülről szürke életükbe betekintve rájöhetünk, hogy mindannyian különlegesek.

Nézzük csak Guylaint, aki egy olyan üzemben dolgozik, ahol a bezúzásra ítélt könyveket semmisítik meg és pont ő kezeli a zúzógépet. A férfi minden este alászáll ebbe a gépezetbe és az ott talált oldalakat megmenti, majd a 6:27-es reggeli vonaton, amelyikkel munkába jár felolvassa ezeket. A közönség imádja, sőt, már várják, hogy aznap mivel szolgál nekik a felolvasó. A történet ott kezd igazán érdekessé válni, amikor egy nap egy pendrive-ot talál a megszokott ülésén, amelyen egy wc-s "néni" írja le humorosan a történeteit, érzéseit és Guylain élete nem várt fordulatot vesz ezekkel a történetekkel.

"Nem, nem mondhatnám, hogy minden rendben van, vágott volna vissza szíve szerint Guylain. Egy olyan apának a visszatérésére várok, aki már huszonnyolc éve halott, és az anyám azt hiszi, hogy egy kiadóban dolgozom. Minden este egy aranyhalnak mesélem el a napomat, olyan mértékben undorodom a munkámtól, hogy majd kihányom tőle a belemet (...)"

Ha már csak ennyi lenne az alapsztori, szerintem az is elég lett volna, de kapunk még néhány szerethető mellékszereplőt is, akik hol könnyeket csalnak a szemünkbe, hol mosolyt az arcunkra. Ott van például Guylain két legjobb barátja. Régi kollégája, Guiseppe, aki egy munkahelyi balesetnek köszönhetően tolószékbe kényszerül. Ez az idős férfi lesz Guylain egyik legnagyobb támasza a wc-s néni ügyben, de a férfi is folyamatosan támogatja idős barátját, aki nem tudja megemészteni lábai elvesztését, de ő egy percig nem hagyja, hogy a depresszió leterítse.

Vagy ott van az üzem őre, Yvon akiben egy költő veszett el, hiszen csak alexandrinusokban beszél, csak még a színpadát nem találta meg. De a felolvasásnak és két idős, tüneményes néninek köszönhetően hamarosan Yvon is megtalálja terepét a Lilaakác Otthonban.

Meg persze mindenezek mellett ott van a wc-s néni és a történetei, ami amolyan könyv a könyvben történetet ad az olvasónak és remek perceket szerezett nekem, annyiszor nevettem a sorokon. Ugyanakkor teljesen megvett vele az író, hogy milyen mély érzelmeket, milyen magányosságot rejtettek ezek a történetek. Nem is csodálom, hogy Guylain érzelmeit is teljesen felkavarták.

"Elérte, hogy ne legyen se szép, se ronda, se kövér, se sovány. Csak halvány körvonala az emberek látómezejének határán. Önmaga megtagadásáig beolvadt a háttérbe, kihalt vidékké változott".

Annyi kedvesség, annyi keserédesség van ebben a rövidke történetben. Guylain személyisége egy csoda. Ahogy az aranyhalát kezeli - akik sajnos nem élnek túl sokáig, így már a sokadikat "fogyasztja"-, ahogy a gyűlölt munkahelyén igyekszik menteni a menthetőt, ahogy támogatja a barátait, vagy ahogy eleget tesz a vonaton a fent említett idős nénik kérésének. Az egyik legszerethetőbb karakter lett ő, akiről valaha olvastam. Maga a történet a sok tucatsztorik közül messzemenően kiemelkedik: valami egyedit kaptam, egy igazi feel-good élményt végig, sőt az utolsó sorok elolvasása után úgy vigyorogtam egy ideig, mint a vadalma. Imádom ezt az érzést! Amikor egy könyvtől azt kapom meg, hogy igen, ha szar is az élet, van értelme, vannak jó emberek benne és van, hogy egy csapásra minden a helyére zökken. Azt hiszem ez a könyv is felkerül majd az újraolvasós kedvenceim közé. Franciás bája bármikor gyógyír mindenféle lelki nyavalyára, vagy a sötét téli esték elviselésére. Ne hagyjátok ki!

"Amikor az RER beérkezett az állomásra, és az emberek kiszálltak a kocsiból, egy külső megfigyelőnek azonnal feltűnt volna, Guylain hallgatói mennyire különböznek az utastársaiktól. Az arcuk nem az az érzéketlen maszk volt, mint a többi utasé. Mind úgy néztek ki, mint a jóllakott csecsemők." 

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2015

Fordította: Tótfalusi Ágnes