2015. március 31., kedd

Márciusi zárás

Az első tavaszi hónappal megint egy olyan időszakot zárok, amikor nem vettem magamnak könyvet. Ami persze nem azt jelenti, hogy 1) ne vágynék könyvekre, illetve 2) hogy könyvek nélkül maradtam volna. 
A márciust eddig mindig nagyon szerettem, mert hogy jön a tavasz, napsütés, madárcsicsergés meg a szokásos bla-bla, és valóban, egy pontig teljesen jó hatással is volt a hangulatomra. Csakhogy jött a szülinapom, ami egy picit, csak egy icipicit jobban megviselt, mint ahogy én számítottam. De hát ez a saját nyűgöm, nekem kell ezen dolgoznom, illetve elfogadnom azt, hogy sajnos az idő telik, én meg öregszem :) Viszont ami egy hajszálnyit tudott kompenzálni a nem éppen derűs hangulatomon az az ajándékba kapott könyvek és nem várt köszöntések voltak!

Az egyik kedves barátnőmtől kaptam az Athenaeum gondozásában megjelentetett Mi az a szerelem? című novellás kötetet, amiben jó szokásához híven most is írt nekem pár szép gondolatot.
E mellett pedig az enyém lett az egyik hőn áhított könyv azaz Gyarmati Fanni két kötetes Naplója. Csodás egy kiadvány, bár még nem kezdtem neki, csak bele-beleolvastam, de a külcsín így is szép. Szerintem ez nem az a történet lesz, amit egyhuzamban fogok elolvasni, ehhez nyugalom kell, meg elmélyülés, se bkv-zás, se egy gyors pár oldalas olvasás elalvás előtt nem illik hozzá. 

A két új szerzemény mellett sikerült egész szép számú könyvet elolvasnom, nyolc darabot. Ez köszönhető annak, hogy márciusban úgy döntöttem, újra beiratkozom a könyvtárba. Első alkalommal négy könyvvel jöttem ki és a kötelességtudó énem egész végig őrködött felettem, azaz első körben ezeket a könyveket igyekeztem elolvasni ebben a hónapban.

Egyszer fent:
Sokat vártam A Selyemhernyóra, de úgy érzem megérte. Már a Kakukkszót is nagyon szerettem, így számomra nem is volt kétséges, hogy benevezek a folytatásra is. Nem csalódtam, azt kaptam amit vártam: csavaros bűnügyet (bár kitaláltam a gyilkos személyét :)), kicsivel többet Cormoranból és egy jópofa alakuló munkahelyi kapcsolatot Robin és Strike között.
A négy könyvtári könyvből kettő teljesen levett a lábamról. Az egyik Jodi Picoult Vezeklés c. könyve. Ezer éve kacsingattam már a szerzővel, de nem mertem bevállalni. Mígnem a könyvtárban megláttam és gondoltam, hogy miért ne, hiszen ha nem jön be, akkor nem vesztek vele semmit sem. Nagyon tetszett, bár gondolhattam volna, hogy így lesz, hisz a történelem azon szelete állt a középpontban, ami engem mindig érdekel azaz a 2. világháború és a holokauszt. 
A másik könyvtári gyöngyszemem egy finn írónő regénye, amire Amadeánál figyeltem fel anno. Riikka Pulkkinen Igaz c. története nem egy könnyű olvasmány, viszont annál szebb és szívet facsaróbb, azt hiszem sokáig fogok rá emlékezni!
Naomi Woodtól a Mrs. Hemingwayt pedig nem olyan rég fejeztem be és nagyon jó olvasmánynak találtam. Aki egy habos-babos romantikus történetre vár, az bizony keservesen fog csalódni, viszont aki szerette A párizsi feleséget, az szerintem ezt is fogja. Igaz, kevésbé mozgalmas történet, de szerintem az írónőnek nagyon jól sikerült megragadnia a feleségek jellemét és bemutatni, hogy milyen is volt az élet a híres író, Hemingway mellett (kicsit bővebben itt).

Egyszer lent: 
márciusban szerencsére elkerültek azok a könyvek, amelyek csalódást okoztak volna. Remélem, ez az év további részében is így lesz.

Középkategóriások: 
ide az ajándékba kapott Mi az a szerelem? c. válogatást sorolom. Szerettem olvasni, de nem mindegyik novella nyerte el a tetszésemet, bár ez egy válogatásnál nem is meglepő. Ugyanakkor nagyon örültem annak, hogy olvastam olyan magyar szerzőktől egy-egy rövid történetet, akiktől eddig még semmit sem kerítettem sorra.

Szerettem:
Márciusban elég sok történet kívánkozik ebbe a kategóriába. A másik két könyvtári könyvnek is itt a helye. Az egyik Jeanette Wintersontól a Miért lennél boldog ha lehetsz normális? c. történet, amelyet azért volt jó olvasni, mert adott egy kis erőt pont a születésnapom környékén. Csodálom ezt a nőt, hogy ilyen körülmények között ilyen erős ember vált belőle! A másik könyvtárból származó olvasmányom Anna Gavalda Kis kiruccanása volt, ami az írónőtől megszokott stílusban ugyanúgy belopta magát a szívembe, mint a többi műve (bővebben itt írtam róla).
A februárban vásárolt Leányrablás Budapesten szintén nagyon jó választás volt (részletesebben itt). Tökéletesen kikapcsoltam olvasás közben, jól szórakoztam és már most várom a folytatást.

Nektek milyen volt a tavasz első hónapja?

Akik még vallottak a saját márciusukról: katacitaNitaDóriPuPilla

10 megjegyzés:

theodora írta...

A majdnem 0-ás hónappal szerintem te voltál a legügyesebb köztünk ;)
Szuper könyveket olvastál - az Igaz, a Leányrablás Bp-en engem is nagyon érdekel, utóbbit most már tényleg megrendelem :D

katacita írta...

Tök jó, hogy beiratkoztál a könyvtárba! :)
Ez volt az első Jodi Picoult könyved? Nem is gondoltam volna :)
Na de ügyes vagy, hogy kitaláltad, ki a gyilkos a Selyemhernyóban, nekem is van egy erős tippem meg egy gyengébb is, majd a végén referálok, hogy rászedett-e Rowling. :)

Nikkincs írta...

theodora: gyúrtam az áprilisi dorbézolásra :)
Az Igaz is egy csodás könyv, bár a témája nem könnyű, de vétek lett volna kihagyni, így meleg szívvel ajánlom Neked is. Csakúgy mint a Leányrablást, az pedig pure pleasure :)

katacita: ugye? A könyvtáros pedig olyan volt, mintha meg akart volna bizonyosodni, hogy komolyak-e a szándékaim? Megkérdezte, hogy ismerem-e a kínálatukat, nem akarok-e először körbenézni stb-stb? :))
Igen, ez volt. Eddig nem éreztem, hogy érdekelne. De jó volt, a téma miatt meg pláne. Az Egyszerű igazságot néztem ki a következőnek.
Hú, de izgulok, hogy Te kire gondolsz. Oké, majd beszéljük meg ha végeztél, elmondom, hogy engem mi vezetett nyomra :))

Amadea írta...

Örülök, hogy tetszett az Igaz.:) A Leányrablással kapcsolatban nagyon szkeptikus voltam, de egyre jobban érdekel a lelkendezések alapján.

katacita írta...

Milyen szkeptikusak ott a könyvtárban :D biztos a könyvtárosok nem örülnek, ha elcsaklizzák előlük a friss megjelenéseket :)
Oké, megbeszéljük majd a Selyemhernyót, az enyém csak tipp, ha neked nyomod is volt, akkor lehet, neked kéne Robin helyett tevékenykedni Cormoran mellett :D Már nagyon kíváncsi vagyok!!

Nikkincs írta...

Amadea: nagyon szép regénynek találom.
Szerintem neked is tetszene a Leányrablás, amikor kellően ki vagy bukva a hétköznapoktól és valami könnyedebbre vágy meleg szívvel ajánlom :)

katacita: nem tudom, kicsit mókás volt, hogy győzködnöm kellett, hogy én be szeretnék iratkozni :)
Á, Robint nem tudnám lekőrözni, ez meg egy apróság volt, ami nekem szemet szúrt (AC krimijein edződtem :D)

Nita írta...

De jó, hogy te is könyvtárazol! :) Megkérdezhetem, melyik Szabó Ervinbe iratkoztál be? :)
Szerintem a beszerzéseket meg majd bepótolod áprilisban. :D

Nikkincs írta...

Nita: persze, az Andrássy útra :) És a szerda eddig a könyvtározós napom :)
Az biztos! Egyet már vettem is, és még csak most jön a Könyvfeszt :)

Nita írta...

Én csak a Központi Könyvtárba járok. :)
Én meg kaptam már egyet, és most nagyon gondolkodom, hogy megrendeljem-e a Libri akcióban A szenvedélyt. :)

Nikkincs írta...

Nita: Azon is gondolkoztam, de aztán az Andrássy útra voksoltam, pedig mindkét hely kb 10 percre van a munkahelyemtől.
Szerintem rendeld, ki kell használni az akciókat! :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...