Véd- és dacszövetség

Anna Gavalda: Kis kiruccanás

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert elolvastam a Gavalda-univerzum utolsó darabját ami még hátravolt számomra, és nevet, mert annyira gavaldás volt ez is, mint amennyire vártam.

A Kis kiruccanás négy testvér egy hétvégéjét tárja elénk. Simon, Lola és Garance egy rokonuk esküvőjére igyekszik autóval, ahol a negyedik helyet Simon felesége, Carine foglalja el. A testvérek közötti kötelékről Garance-tól, az elbeszélőtől kapunk egy finoman árnyalat képet. A testvéri szeretet érezhetően erős közöttük még akkor is ha már a felnőtt-lét nehézségeivel küzdenek (házasság, gyermekszületés, válás, elköteleződések, karrier), viszont a lányok és a sógornő kapcsolat finoman szólva is problémás. A pár órás autókázás során Garance vissza-visszarepít minket a srácok gyerekkorába, átélünk gyermekkori csínyeket és felnőttkori válságokat, egyszóval kapunk egy képet egy igazi, hús-vér emberekből álló családról. 

"És a gyerekek kedvéért nem bírnád ki még egy kicsit?”, suttogtam, és átnyújtottam neki egy újabb csomag papírzsebkendőt. A kérdésem azonnal felszárította a könnyeit. Hát nem értettem meg semmit? Éppen miattuk kell ez a vérfürdő. Hogy megkímélje őket a szenvedéstől. Hogy soha ne hallják, amint a szüleik verekednek és sírnak az éjszakában. És mert nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást, ugye?
Nem. Nem lehet. MEG lehet nőni, de FELnőni nem."

Az esküvőre megérkezvén Simon, a legidősebb tesó szomorúan hallja, hogy öccse, Vincent nem tud/akar eljönni és ráveszi a két lányt, hogy lépjenek le és keressék meg az öccsüket. Mondanom sem kell, hogy a két csaj kapva kap a lehetőségen, hogy a családi kötelezettségek, nagynénik és nagybácsik, egyéb arc-és névnélküli huszadrangú rokonok bugyuta és sokszor bántó viselkedése elől megszökjenek. (Istenem, hányszor gondoltam én is erre már!) És az élet apró tréfájaként, miután megtalálják Vincent-t, épp egy másik esküvőbe cseppenek bele, de előtte és utána is kiélvezik azt a pár lopott órát, amikor nem kell senkinek és semminek sem megfelelniük, egyszerűen csak ott és azokkal lehetnek, ahol és akikkel a legjobban érzik magukat mindenféle kötelezettség vagy álarc és magukra vett szerep nélkül.

"Tudtam. Igen, tudtam. Hogy később nevetni fogunk az egészen. Hogy egy nap majd megöregszünk, és tekintve, hogy soha nem fogjuk rendesen elvégezni az intimtorna-gyakorlatainkat, bepisilünk, amikor felidézzük ezt az estét."

És igen! Gavalda újra és újra meg tudja csinálni. Most is úgy olvastam végig ezt a rövidke kisregényt, hogy vagy nagy egyetértésben bólogattam, vagy mosolyogtam bőszen a testvéri szurka-piszka miatt, vagy elszomorodtam, hogy hát igen, nagy reményekkel indulunk neki az életnek, de pár év múlva visszatekintve azt hiszem, hogy sokan nem azt az idealizált életet éljük, amit anno gyerekként elképzeltünk magunknak. Amivel nem is lenne baj, hisz a tervek nem mindig válnak valóra, csak sokszor az élet nem egy kerülőutat sodor elénk, hanem egy teljesen más vágányt, aminek totál máshol van a végállomása.

"Ott van nekünk a zene és az irodalom. Utak, kezek, búvóhelyek. ATM-bizonylatok szélére rajzolt hullócsillagok, kitépett lapok, boldog emlékek, szörnyű emlékek. Dalok, refrének a nyelvünk hegyén. Tárolt üzenetek, durva könyvek, gumimackók és megkarcolt lemezek. A gyermekkorunk, a magányunk, első izgalmaink és jövendő terveink."

Pont ezek miatt lesz ez a történet egyben vicces és szomorkás, amolyan keserédes visszaemlékezés. Hisz a srácok, amikor elszabadulnak a kötöttségek elől, végre újra egy kis időre önmaguk lehetnek, újra átélhetik a véd-és dacszövetség felemelő érzését, ugyanakkor tudják, hogy ezek csak lopott percek vagy órák, ez már csak átmeneti állapot, talán épp az utolsó ilyen lopott idő számukra hisz újra vissza kell térniük az általuk élt (szeretett vagy sem) életükbe. Kimondottan tetszett az a "csavar", hogy egy konvencionális és puccos esküvő elől szöknek el, és a legvégén egy másikba, egy igazi falusi, eszem-iszom-elkoptatom a cipőm sarkát táncolós lagziban kötnek ki, ahol még jól is érzik magukat. Nesze neked puccos élet!

Gavaldáról még mindig azt tartom, hogy az egyik legnagyobb emberismerő. Nem tudom, hogy csinálja ez a nő, de nagyon tud! Talán sokszor csak leül valahol ott Franciaországban és figyeli az embereket? Vagy talán már ilyen sokat élt (nem az életkorára gondolok) és tapasztalt? Mindenesetre most nem csak a férfi-nő-szerelem köteléket boncolgatta, hanem a testvérek közötti érzelmeket és ebben is jó.

Egyetlen egy dolgot sajnálok csak a Kis kiruccanással kapcsolatban. Ha jól tudom ez egy korai kisregényének az átdolgozásaként született meg és sajnálom, hogy nem lett hosszabb, mélyebb, mert a lehetőség simán ott volt benne, lehetett volna belőle egy az Együtt lehetnénkhez hasonló regény. De ez nem hagyott bennem semmilyen rossz szájízt, hisz imádtam amit írt! És remélem, hogy még sokáig és sokat alkot majd nekünk. Kedvenc íróim egyike ez a nő, így nagyon várom, hogy újabb és újabb történetekkel, az azokban megbújó éleslátásával, empátiájával kápráztasson el. Mert mindig ezt teszi!

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2010

Fordította: Tóthfalusi Ágnes