Tojásvadászat

David Benioff: Tolvajok tele

Amikor egy kedves barátnőm felhívta a figyelmemet David Benioff Tolvajok tele című könyvére, rögtön elkapott az az érzés, hogy ez a könyv igazán nekem való lesz majd. A fülszövegből csak annyi derült ki, hogy 2. világháborús történet, a helyszín Leningrád és hogy két fiatal férfi lesz a főszereplő. Akkor még titkon valami olyasmi sztorira és katartikus élményre számítottam, mint amit Lőrinczy Judit Ingókövek c. könyve nyújtott nekem, de nagyon gyorsan sutba vágtam ezt az összehasonlítást, ugyanis az első oldalak után éreztem, hogy teljesen más lesz hangulatilag a két könyv, ugyanakkor azt is biztosan tudtam, hogy a Tolvajok telét ugyanannyira fogom szeretni, mint az Ingóköveket.

Az első fejezeten nagyon meglepődtem, mert ebben maga az író, David szerepel, aki Los Angelesben él, forgatókönyveket ír, egy sikeres színésznővel jár és egy magazin önéletrajzi esszé írását kéri tőle. Neki pedig sejtelme sincs, hogy mit írhatna magáról, csak azt tudja, hogy ő Leningrádról akar írni, arról a városról, ahonnan nagyszülei származnak. Ezért meglátogatja a nagyszülőket és ráveszi a nagyapját, hogy meséljen a háborúról, a városról, amit ostrom alatt tartottak és arról, hogy mi történt ekkor azokkal az emberekkel, akik ott élték át a háború poklát. Mi olvasók pedig olyan történetet kapunk, amelyet nem fogunk egyhamar elfelejteni.

A második világháború alatt Leningrádban járunk, a várost már régóta ostrom alatt tartják és ennivaló alig akad, mindenki éhezik, amikor is az egyik főszereplő, a fiatal Lev Benyov és barátai egyik este egy halott német ejtőernyős holttestére bukkannak. Bár tudják, hogy törvénybe ütköző, de mégis megdézsmálják a német katonánál lévő itókát és természetesen le is buknak miatta, de Lev szerencsétlenségére csak ő lesz az egyetlen, akit elkapnak és börtönbe vetnek az oroszok. Az első órák után hamarosan egy társat is kap a zárkában, a jóképű, ifjú dezertőr Nyikolaj Alekszandrovics Vlaszov vagy röviden csak Kolja személyében. Két ennyire különböző fiatal férfi nem is találkozhatna ennél bizarabb szituációban, mint ők, ugyanis hamarosan nem attól kell rettegniük, hogy másnap esetleg kivégzik őket, hanem attól a teljesíthetetlen feladattól, amivel egy belbiztonsági ezredes bízza meg őket. Ez a feladat nem más, mint hogy pár nap leforgása alatt találjanak a lányának közelgő esküvőjére egy tucat tojást, hogy esküvői torta készüljön belőle. Abban a városban, ahol az emberek éheznek, ahol a hetek, hónapok múlásával eltűntek az utcákról a kóbor állatok, tehát a legnagyobb nélkülözés közepette kellene nekik felhajtani ezt a néhány tojást.

A két fickó persze útnak indul, Kolja a személyiségéből fakadó lelkesedéssel és pozitív hozzáállással, Lev pedig kényszeredetten, mert bár az élete múlik a küldetésen, úgy érzi, hogy teljesíthetetlen amit várnak tőlük. Elindulnak, egymás mellett, de akkor még nem együtt. Nem együtt, mert Lev eleinte még ki nem állhatja Kolját, aki magabiztos, jóképű, nagy dumás, minden nőről le tudja beszélni az alsóneműjét és hát messzemenően több tapasztalattal rendelkezik a hölgyek elcsábítása terén, mint Lev, amit bizony lépten-nyomon a fiatal srác orra alá is dörgöl. De aztán ahogy hihetetlennél hihetetlenebb kalandokba bonyolódnak egy idő után az egymás mellettiségből inkább együtt, vállvetve támogatás válik és nem egyszer, nem kétszer másznak ki a slamasztikából azért, mert mindketten talpraesettek és tudják használni az eszüket is, no meg, mert végül már teljesen megbíznak a másikban. 

Szörnyűbbnél szörnyebb dolgokat vetít elénk az író a két fiatal kalandjai során; komolyan volt olyan rész, szám szerint legalább kettő, ahol forgott a gyomrom a leírt borzalmakat olvasva, de mégsem tudtam letenni a könyvet, mert engem Lev teljesen levett a lábamról. Több helyen olvastam, hogy a női olvasók biztos oda meg vissza lesznek majd Koljától, de nekem Lev lett az abszolút favoritom, úgy érzem, hogy ez inkább az ő férfivá érésének története és Kolja csak támogatóként, egyfajta pozitív példaként volt mellette végig ezen az úton. Lev volt az, akit a kötet elején fiatal srácként ismertünk meg, aki egyik-másik szituációban hanyatt-homlok menekült, hátra sem nézve Koljára (megjegyzem szerintem ezekben a helyzetekben ez az igazi ösztönös emberi viselkedés egy tizenévestől), majd ő volt az akin a legvégén a legtöbb teher volt, hogy meg tudja-e menteni magukat a biztos haláltól vagy sem.

"Bármennyire is ostromedzettnek hittem magam a letartóztatásom előtt, semmivel sem voltam bátrabb januárban, mint júniusban – a közhittel ellentétben a félelem megélése nem tesz bátrabbá. Azonban ha állandóan fél az ember, talán könnyebb palástolni a félelmét."

A sok szörnyűséget ellensúlyozandó végig ott volt a sorok között a humor. Kolja néha kicsit ugyan túl naturális típus volt nekem, de hát olvastam én már "ilyenebb" könyvet is, viszont egyik-másik beszólásával, Lev nők elcsábítására való oktatásával és azzal az egetrengetően magabiztos viselkedésével valóban sokszor mosolyt csalt az arcomra. 

A másik, amivel Benioff enyhít egy kicsit ezeken a brutális eseményeken, az egy nagyon könnyed romantikus szál volt. De annyira finoman szőtte ezt bele a regénybe, hogy az (férfias) erejéből semmit sem veszített ezáltal a történet, sőt, kaptunk egy tökös és belevaló női főhőst is, akit a két srác mellett ugyanúgy a szívembe tudtam zárni.

"Előrehajolt, és szájon csókolt. Hideg volt az ajka, cserepes a téli széltől, s ha a misztikusoknak igazuk van, és arra ítéltettünk, hogy újra- meg újraéljük nyomorult életünket, ehhez a csókhoz legalább mindig visszatérhetek."

A könyv befejezésekor egy pici könnycsepp azért ott ült a szemem sarkában, és az első fejezetet újra elolvastam, amely így - már másként látva a dolgokat - megmosolyogtatott. A Tolvajok telét nagyon szerettem olvasni, mert igazán különleges regény: oda-odacsap az ember lelkének, aztán mégis csak simít rajta egyet. Azért a végén azon is elgondolkoztam, hogy vajon hány ilyen történet szállt már a sírba az emberekkel, mert nem voltak unokák, akik elég kíváncsiak lettek volna arra, hogy mi történt régen, akkor, amikor egy tucat tojás magát az életet jelentette.

Értékelésem: 4,5 / 5 -ből

Kiadó. Fumax

Kiadási év: 2014

Fordította: Gy. Horváth László