Gyilkosságok St. Mary Maedben és Párizsban

Nem tudom, hogy április során mi történt velem, de szinte egymás után fogyasztottam el két krimit és a tervezettek között is szerepel még egy. Úgy tűnik, április a gyilkosságok, nyomozások, borzongások hónapja lesz nálam a regények terén.

Az első, amelyet kezembe vettem természetesen nagy kedvencem, Agatha Christie egyik története. Mivel elég sokat olvastam már tőle angolul régen gyakorlásképpen, ezért nem olyan sok maradt, amit magyarul olvashatnék tőle úgy, hogy már nem ismerem a sztorit. A Gyilkosság a paplakban szerencsére pont ilyen. Igaz, kicsit félve választottam pont ezt, mert be kell, hogy valljam, hogy inkább Poirot-rajongó vagyok, ez pedig Miss Marple ügye volt. Méghozzá nem is akármilyen, hanem a legelső, tehát itt lép először színre a kis törékeny öregkisasszony.

A sztori olyan, amilyet megszokhattunk már Agatha Christie-től. Miss Marple falujában igazán csendesen zajlik az élet, az embereket csak a szokásos pletykák és teadélutánok tartják izgalomban, egészen addig, amíg valaki meg nem dézsmálja a gyülekezet által összegyűjtött adományt. Prothero ezredest nem hagyja nyugodni az ügy és a helyi lelkésszel, Mr. Clementtel szeretné megbeszélni a dolgot. Csakhogy, mire Mr. Clement megérkezik a paplakba, már csak a halott Prothero ezredest találja a dolgozószobájában. Mivel az ezredest St. Mary Maedben szinte mindenki csak utálta, ezért a gyanúsítottak listája igencsak hosszú. Szerepel rajta fiatal és csinos felesége, első házasságából származó leánya, a fiatal festőművész aki a hölgyek nagy kedvence és mindazok, akikkel az évek során Prothero összeakasztotta a bajszát.

Hadd ne mondjam, hogy én már megint rossz nyomon jártam. Mind az indítékot tekintve, mind a gyilkos személyét, szokás szerint Agatha Christie végig az orromnál fogva vezetett. De ez az egyik, ami miatt szeretem olvasni a történeteit, mert eddig még csak két egyforma nem került a kezembe és csak nagyon-nagyon ritkán találom el a gyilkost, szóval igazán élvezetes olvasni. Ráadásul ez volt az egyik olyan regénye, amelyen nagyon sokszor kacagtam fel. Egyrészt nagyon jó ötlet volt, hogy a falu lelkésze Mr. Clement tálalja nekünk, olvasóknak az egész történetet, hisz így betekintést nyerhetünk egy álmos falucska lelkészének sokszor igencsak megterhelő életébe (fiatal és a háztartás vezetésére képtelen felesége mindennapi csetlésébe-botlásába, a pletykás öregasszonyok egetrengető problémáiba), másrészt Mr. Clementnek szerintem óriási humora van. Már ott a szívembe zártam, amikor a legelején így jellemezte Miss Marple-t:

" Miss Marple ősz hajú, idős hölgy, modora szelíd, már-már alázatos - Miss Wetherby ereiben azonban vér helyett ecet és lúgkőoldat kering. Kettejük közül Miss Marple a veszedelemesebb. Méghozzá sokkal."

Természetesen a könyv végére minden apró elejtett és számunkra abszolút lényegtelennek tűnő információ értelmet nyer és Miss Marple háttérből zajló, finoman megkomponált irányítása mellett a gyilkosság elkövetőjéről is lehull a lepel. Gratulálok Miss Marple, igazán szép munka volt!

Értékelésem. 4 / 5 -ből

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2011

Fordította: Borbás Mária (1978)

A második krimire nagyon kíváncsi voltam, így amikor a Kossuth Kiadó akciózott április hónapban rögtön beszereztem Pablo de Santis Párizsi rejtély c. könyvét, amely a Spanyol krimik sorozat egyik tagja. Nagy várakozással kezdtem bele a regénybe, de a legvégén nem éreztem maradéktalan elégedettséget.

Az alapötlet és a történet nagyon tetszett, hisz ki ne találná érdekesnek, amikor a világ leghíresebb 12 detektívje egy társaságba tömörül, majd az 1889-es párizsi virágkiállításon személyesen is találkoznak, hogy mindenki hozzáadjon egy-egy érdekes tárgyat valamelyik gyilkossági esetéhez kapcsolódóan a saját kiállításukhoz. Csakhogy már az első találkozás során felcsapnak a híres nyomozók és adlátusaik (kvázi szárnysegédjeik) között az ellentétek, felszínre kerülnek régi viták, a mélyen parázsló gyűlölködés egyre hevesebb lánggal kezd égni, majd a 12 detektívből hirtelen már csak 11 marad. Ki a tettes? Talán a híres detektívek közül valamelyik? Vagy a megölt detektív utolsó, eddig nyitott ügyében kell keresni a megoldás kulcsát, amely a világkiállítás és az Eiffel-torony felépítését ellenzők világába vezet minket? Ráadásul ahogy egy jó krimitől már megszoktuk a hullák száma itt sem áll meg egynél, szóval az idő sürgeti a társaságot, hogy mihamarabb pontot tegyenek az ügy végére.

"– Egy gyilkosság mindig a „zárt szoba” esete. Ez a zárt szoba pedig nem más, mint a bűnöző elméje."

Amit imádtam ebben a regényben az a regény alapötlete (lásd fent), az elmesélő személye és a regény helyszíne. A mesélő itt nem az egyik híres detektív, hanem a tizenkettes társaság argentin detektívjének egy frissen megválasztott adlátusa, Sigmundo Salvatrio volt. Ennek az ifjúnak, aki egy cipész fia, minden vágya az volt, hogy a híres argentin nyomozó, Craig akadémiáján kitanulhassa a detektívek mesterségét és később adlátus váljon belőle. Bár nem ő lesz az akadémia legjobbja, de egy haláleset kapcsán mégis ő lesz az, akit Craig maga mellé választ, majd miután egészsége megromlik maga helyett el is küld a párizsi találkozóra. A fiatalembernek óriási élmény a nagy nevekkel való találkozás, csakhogy aztán valóban az események sűrűjében találja majd magát Arzakyval, a tizenkettek közüli francia nyomozóval.

A hangulat, az egész milliő, ahogy Párizs készül az 1889-es világkiállításra szintén egy plusz pont a regénynek. Érdeklődve olvastam a kiállítókról, néha kicsit elborzadtam, hogy milyen dolgokra volt akkor kíváncsi a nagyérdekű közönség és szintén mohón faltam azokat a sorokat, ahol az Eiffel-torony megépítéséről kaptam plusz információkat, hisz nem gondoltam, hogy anno ekkora ellenkezést váltott ki a franciákból az az építmény, amely mára Párizs világhírű jelképe lett.

Igazi csemegeként olvastam továbbá azokat a részeket, ahol a híres detektívek saját ügyeikről számolnak be. Tetszett, hogy mennyire más egy amerikai vagy egy távol-keleti ügy, hogy mennyire más a nyomozók szemlélete egy-egy megoldatlan rejtély, bűneset kapcsán, és hogy magára a mesterségükre mennyire másként tekintenek mindannyian.

Amit viszont nem szerettem és levont a regény élvezhetőségéből az az, hogy szerintem túl sok szereplővel dolgozott az író. Bevallom nem egyszer, nem kétszer vesztem el a nevek és ügyek tengerében. Kapásból 12 detektív tűnik fel a színen, mindegyik hozza magával az adlátusát, így szám szerint legalább 24 karaktert kapunk. Plusz ezekhez jönnek a meggyilkolt detektív halálához kapcsolódó nyomozás során megismert emberek, illetve az újabb áldozatok és háttértörténeteik, szóval nekem néhol nagyon sok volt az információ, nagyon töménnyé tette a regényt. (Nem véletlen, hogy közben beiktattam egy könnyedebb műfajú könyv elolvasását is.)

Ettől függetlenül egy nagyon jó kezdeményezésnek érzem a Kossuth Kiadótól a Spanyol krimik sorozatát, úgy érzem, hogy lesznek még itt olyan történetek, amelyekkel szeretnék a jövőben még megismerkedni.

Értékelésem: 3,5 / 5-ből

Kiadó: Kossuth

Kiadási év: 2014

Fordította: Dornbach Mária