A felnőtté válás kapujában

Szilvási Lajos: És mégis őrizetlenül

Számomra Szilvási Lajos könyvei a kapaszkodót jelentik. Azt a fajta kapaszkodót, amikor nincs kedved senkihez, és semmihez, kiábrándult vagy és elkeseredett, de nem akarod, hogy ilyen legyél, ezért kell valami olyasmi, ami kirángat ebből az állapotból. Ezért (is) volt jó ezt a könyvet olvasni. Mert ahogy belekezdtem, megszállt valami csendes elégedettség, és olyan könnyen csusszantam bele a történetbe, mintha nem is 50 évvel korábban íródott volna és nem lennék majdnem kétszer annyi idős mint a főszereplők.

A történet elején a Balatonon járunk, augusztusban, itt ismerjük meg Varga Ádámot, aki az utolsó gondtalan nyarát tölti itt. Ádám sikeresen leérettségizett, szeptembertől egy új világ várja: a felelősségteljes orvostanhallgatók élete. A nyaralás jól sikerül, ugyanis az egyik napon egy harmincas férjezett asszony karjában találja magát. Fiatal lelkesedéssel  és mohósággal veti magát bele élete első (testi) kapcsolatába, amely neki érzelmileg sokkal többet jelent, mint az asszonynak. Ezért csalódik óhatatlanul, hiszen ő az asszonynak csak egy könnyű nyári flört. Ádám a csalódástól kicsit megkérgesedett szívvel indul haza Pestre, és a zsúfolt vonaton egy fiatal lányt, Tímár Mariannt sodorja mellé a sors. Ádám a női nem iránt érzett haragjában először tudomást sem akar venni a lányról, de hosszú az út, a lányból pedig árad az életkedv. Szóba elegyednek egymással, majd Pestre érve nem is igazán szeretnének elköszönni, így a fiú hazakíséri a lányt, hogy nyújtsák a búcsú pillanatát. 

"Székesfehérvár előtt mutatkoztak be:

- Varga Ádám.

- Tímár Mariann.

Ádámnak tetszett, hogy a lány megmondta a vezetéknevét is. A fruskák közül a butábbja mindig csak a keresztnevét mondja meg."

Aztán nem állapodván meg semmiben sem (ej, fiatalok!) mind a ketten mennek a maguk útján. Ádámnak elkezdődik az egyetem, ahová gyerekkori legjobb barátjával, Parafával együtt járnak. Szülei büszkék a fiukra, mindenben támogatják, de annyit észrevesznek rajta, hogy a nyaralásból hazatért fiú, már nem is annyira fiú, valami megváltozott benne, lassan kezd férfivá érni, lassan kezd a saját maga ura lenni. 

A lány, Mariann még keresi önmagát, nem tudja, hogy az érettségi után mihez is kezdjen. Egyedül él édesanyjával, aki nem nagyon szorgalmazza, hogy a lánya kezdjen valamit az életével. Ő megelégszik azzal, hogy Mariann otthon vezeti a háztartást, holott nem élnek nagy lábon, az édesanyja kisiparos keresetéből épphogy fent tudja tartani magukat. De ebből Mariann akkor még semmit nem vesz észre.

Persze a közös vonatozás élménye mind a két fiatalban élénken él, és szeretnék ha folytatódna közöttük az a "valami", ami akkor elkezdődött. Ádám lesz az, aki egy este hirtelen eltökéltséggel újra felkeresi a lányt, ráadásul épp megmenti egy tolakodó alaktól. Innentől kezdve nincs megállás, fülig szerelmesek lesznek egymásba.

Boldogságukat megzavarja egy rossz hír: kiderül, hogy Mariann édesanyja nagyon beteg, kórházba kell mennie és a lány ottmarad egyszál magában, majdhogynem pénz nélkül. Ádám ekkor döntő lépésre, a felnőtt lét első igazi nagy döntésére szánja el magát. Teszi mindezt úgy, hogy titkolja elhatározását Mariann, sőt még a szülei előtt is.

"Eddig ő volt, aki csak kapott ebben a szerelemben, ezután végre adhat, becsületesen, olyan áron, amit – bár titkolnia muszáj – sohase kell szégyellnie senki előtt. Könnyű lustálkodni olyan szerelemben, ami nem kíván áldozatot se egyiktől, se másiktól. Nem is igazi az talán. Hiszen legtöbben úgy mondják: együtt járunk. Az igazi szerelem ott kezdődik, amikor bizonyítani kell, hogy mindenre képes vagyok a másikért."

Nem tudom, hogy Szilvási hogyan csinálja, de mindig olyan közel kerülnek a szívemhez a karakterei. Ádámot nagyon megszerettem. Első nagy lángolás után, rögtön a csalódást tapasztalja meg, majd a nagy sértődöttségében majdnem elment az első igazi nagybetűs szerelem mellett. Tetszett, ahogy beleszeretett Mariannba, ahogy sietett esténként a lányhoz, ugyanakkor a feladatait sem hanyagolta el. Az a rész különösen kedves volt számomra, amikor első alkalommal veszekednek és lány elküldi a fiút, hogy majd egyedül megy haza, aki megmakacsolva magát csak annyit mond: " Ha nem vagyok melletted, azt csinálsz, amit akarsz. De ha velem jössz el, én haza is kísérlek."

Szerettem olvasni a két fiú, Ádám és Parafa közötti barátságról. Még akkor is ha nem mindig voltak egymással őszinték, tudták, hogy számíthatnak a másikra. Valami ilyen kapocsnak kellene lenni két igaz barát között. Szavak nélkül is megértették egymást, csak megfigyelve a másikat, már tudták is, hogy mi játszódhat le a barátjukban.

Egy dolgot, ezt a fene nagy titkolózást nem értettem eleinte. Nem értettem, hogy miért nem mondja meg Ádám már az elején, hogy van neki ez a lány, ez a Mariann. Aztán meg a nagy döntés miatti titkolózásért lassan én is haragudni kezdtem rá. De később rájöttem, hogy még él bennem az emlék, milyen is volt tizenévesnek lenni, amikor az ember sokszor úgy érzi, a világ összeesküdött ellene, igyekszik külön utakon járni, nem úgy élni, mint a szülei, szóval a lelkem mélyén a végén mégiscsak rokonságot tudtam érezni a bizonyítani akaró fiúval.

Mariannt a regény elején gyorsan megkedveltem. Egy fecsegő, boldog lány volt, aki mámorosan veti bele magát élete első szerelmébe. Aztán jöttek a gondok és Mariann karaktere változott. Ráadásul előnyére: rájött, hogy anyja eddig túlságosan is burokban tartotta, nem tudott semmit a felnőttek világából. Tudta, hogy most nem nyafoghat, most neki kell segítenie édesanyján, munkába kell állnia. De aztán egyre nehezebb lett minden és ilyenkor hajlamos az ember az első nagy akadályoknál feladni, pontosabban nem is feladni, hanem ha egy könnyebb megoldás kínálkozik, akkor hajlamosabb azt megragadni.

A befejezés pedig? Romantikus lelkem mondhatná azt, hogy valamilyen szinten nyitott maradt. De, nem, nem hiszem, hogy Szilvási nyitottnak szánta volna. Hanem talán figyelmeztetésnek. Hogy nem mindig a könnyebbik út a jobb választás, hogy az értelmetlen titkolózásnak mekkora romboló hatása lehet a kapcsolatokra nézve, hogy az élettől a pofonokat folyamatosan kapja az ember, és az első után kénytelen lesz a többihez hozzáedződni.

"Mindenki félti a gyerekeit. Aztán mégis őrizetlenül nő fel valamennyi. Az élet ilyen."

Szilvási nem véletlen lett pár könyve után az egyik kedvelt íróm. Szeretem a regényeinek témáit, szeretem a megalkotott karaktereit. Most is érdeklődéssel olvastam a felnőtté válás kapujában álló két fiatal próbálkozásait, hogy legyűrjék az első akadályokat. Kedvenc nem lett (az Egymás szemében c. regényét eddig nem tudta felülmúlni), de nagyon élveztem! 

Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó

Kiadási év: 1983 (harmadik kiadás)

(Képek forrása: www.weheartit.com)