A lúzer, a latin lover és az olasz életérzés

Niccoló Ammaniti: Magammal viszlek

Úgy vagyok én Ammanitivel, mint a kutya a csonttal. Megtaláltam és nem eresztem. Nem tudom, hogy mire találok rá a könyveiben, de valami olyat kapok minden egyes alkalommal tőle, hogy csak napokig nézek ki bambán a fejemből. 

Szeretem, ha egy könyv amúgy istenesen "odacsap" és számomra az ő könyvei pont ilyenek. Épp ezért sajnálom, hogy a négy magyarul megjelent könyvéből már a harmadikat is kiolvastam, de nem tehetek róla, a kísértésnek nem tudtam ellenállni.

Ebben a történetben is egy olyan tinédzser fiúval, Pietro Moronival kerültem komolyabb kapcsolatba, akiért már az első oldalakon vérzett a szívem. Ismerem már Ammaniti karaktereit, mindig olyan fiatalokat alkot, akik lúzerségükkel rögtön a szerethető emberek sorát gyarapítják. Ez az újabb regény annyiban más, hogy kapunk egy másik vesztes típusú szereplőt, a magát "latin lover"-nek képzelő Graziano Bigliat is. Épp ezért a történet elég szerteágazó, mert nemcsak Pietro és Graziano sorsát követhetjük nyomon, hanem a hozzájuk közelebb álló emberekét is. Ez kicsit szokatlan volt számomra, hisz az eddigi két könyvében igazából csak egy hangsúlyos történetszál volt, itt meg rögtön kétfelé oszlott a figyelmem. De nekem nemhogy levont volna a regény értékéből, hanem gyarapította azt.

És hogy mi a közös ebben a két emberben? Az, hogy szerintem mindketten kötődni akarnak valakihez és kilátástalannak, hovatovább reménytelennek látják a jelenlegi helyzetüket, változtatni, kitörni szeretnének. 

Persze az életkorukból adódó eltérés miatt Pietronál ez a kilátástalanság egy év végi bukásból, a családjában kialakult helyzetből és három iskolatárs általi mindennapos inzultálásból áll. Pietro úgy érzi, hogy teljesen egyedül áll a nagyvilágban, senkire nem számíthat, csak saját magára és az izmos lábára, no meg a szélsebes bicajára, ha például a srácok verése elől kell meglógnia. 

"Tizenkét éves korára Pietro rájött, hogy nem érdemes túl sok időt vesztegetnie a dolgok miértjének megfejtésére. Csak ront vele a helyzeten. A vaddisznók nem kérdezik, miért ég az erdő, és a fácánok sem kérdezik, miért lőnek a vadászok.
Menekülnek és kész. "

Azért Pietro sincs teljesen egyedül: ott van neki Gloria, a kissé fiúsan viselkedő lány a suliból, aki a legeslegjobb barátja. Eltérő családi környezetük nem akadályozza meg őket abban, hogy igaz barátokká váljanak, szétrobbanthatatlan párost alkotnak. Idővel a barátságuk is formálódik, picit mássá alakul, de sajnos mégsem lesz elegendő, hogy visszatartsa Pietrot egy olyan cselekedettől, aminek igen komoly következményei lesznek.

Grazianonak is meg kell küzdenie a maga "démonaival", jelen esetben egy - a fülszöveg szerint - diszkópipivel és az iránta képzelt szerelmével. Merthogy Graziano, aki magát a legnagyobb csődörnek hiszi, azt gondolja, hogy egy Demi Moore hasonmással megfogta az Isten lábát és majd ha hazaviszi a lányt szülővárosába, akkor mindenki hanyatt esik a csodálattól. Ráadásul ő már az esküvői harangokat is hallja, hovatovább egy farmerbolt boldog tulajdonosának látja magát és apró lábak tipegésétől sem zárkózik már el. Persze a hölgyeménnyel ezt nem közli, épp ezért jó pár hónapos szenvedés után óriási pofára esés lesz a vége a kapcsolatuknak. Csakhogy Graziano már beharangozta, hogy viszi haza a menyasszonyát, így jó darabig nem ismeri be senki előtt a kudarcát és úgy gondolja, hogy ha a diszkópipi helyett fél perc alatt talál egy másik dögös nőt, akkor nyert ügye lesz a haverok és az anyja előtt. De ugye itt egy kisvárosról beszélünk, ahol nem terem minden sarkon egy-egy belevaló nő. Nem, itt olyan nincs. Ellenben van egy fiatal tanárnő, Flora Palmieri, aki mindenkitől elzárkózva éli életét, szürke kisegérnek álcázza buja nőiességét és Grazianotól a hideg is kirázza. Ám a sorsnak ezzel a két emberrel is más tervei vannak. 

Ekkor, az eddigi útig vezető mozaikkockák, a megismert mellékszereplők sokasága kezd egy nagy, kissé tompa színű "élettablóvá" összeállni, a két történet szála kezd egybefonódni, miközben az ember lánya körül szorul a hurok, egyre hevesebben ver a szíve az izgatottságtól, mert érzi, hogy itt valami nagyon rosszul fog elsülni. Nem tudja még mi fog történni, csak érzi legbelül a zsigereiben is.
Pedig Te szorítasz, igazán szorítasz mindkét lúzernek, hogy csak sikerüljön, csak egyszer legyenek boldogok, csak egyszer győzedelmeskedjenek ők. De sajnos az élet nem mindig rózsaszín!

És a végső konklúzióm: utállak Ammaniti! Megint kiütéssel győztél és én megint a padlón vagyok. Ahogy szőtted körém a történetet, ahogy beszippantott a kilátástalanság, az elkeseredettség, úgy menekültem volna Tőled és szereplőidtől, közben meg úgy vonzott minden karaktered és az események egymásba kapcsolódása, hogy nem tudtalak elhagyni. Te aztán tényleg tudsz írni!

Értékelésem: 5/5-ből

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadási év: 2009

Fordította: Matolcsi Balázs