A barátság dallamai

Rose Tremain: Gustav-szonáta

Rose Tremain neve nem volt ismeretlen számomra, olvastam korábban tőle a Színaranyt. Valahogy azóta elkönyveltem őt egy egykönyves szerzőnek, és nem is hibázhattam volna ennél nagyobbat. A saját tudatlanságomat mutatja, hogy most szembesültem vele mennyi könyve jelent már meg, csak hozzánk nem jutottak el ezek (még). A XXI. Század Kiadó ezen próbált változtatni azzal, hogy elhozta nekünk a Gustav-szonátát, amelyre már a kezdetektől fentem a fogam. Beismerem, hogy elsőként a borítója fogott meg: gyönyörű pasztell színek jelennek meg a rajta és a két kis srác meg egy igazán idilli barátságot testesít meg számomra ezzel a csendes egymás melletti ücsörgéssel. De az igazi kellemes és maradandó élményt természetesen a lapok között kibontakozó történettől kaptam.

"Gustav Perle ötéves korában egyetlen dologban volt biztos: hogy szereti a mamáját."

A történet három egymástól jól elkülöníthető részre oszlik. Az elsőben megismerjük az ötéves Gustav Perlét, aki rajongásig szereti a Muttiját, hisz nincs is neki mása a világon, mint az édesanyja. Az anya nem viszonozza kisfia érzéseit, ezért Gustav fiatal kora ellenére sokkal érettebb gyermek, ráadásul nagy szegénységben, majdhogynem nélkülözésben nevelkedik. Élete akkor vesz egy picivel boldogabb irányt, amikor az óvodában rábízzák egy gazdag és a háború elől Svájcba menekült zsidó család fiát, Antont. A két gyerek nem is lehetne különbözőbb egymástól, mégis erős szálak fűzik majd össze őket egy életen át: barátok lesznek. Antonról nagyon korán kiderül, hogy tehetséges zongorista, szerető családban, jólétben nevelkedik. Eközben Gustav édesanyja minden óhaját, rezdülését lesi, próbál neki mindenben megfelelni, de általában csak panaszszavakat kap válaszul, sőt anyja Antonnal való barátságát sem nézi jó szemmel. De a két gyerek nem adja meg magát a körülmények nyomásának.

A második részben - számomra ez volt a legélvezetesebb - egy éles ugrással visszarepülünk a II. világháború előtti Svájcba, ahol megismerjük Gustav szüleinek történetét. Fény derül arra, hogy ismerkedtek meg és szerettek egymásba ők ketten, megtudjuk, hogy milyen lett a házasságuk a háború árnyékában és persze azt is, hogy Gustav anyja miért lett ilyen kemény a fiával, miért nem bírja elviselni a zsidókat. De legfőképpen megismerjük Gustav apját, Erich Perlét, aki még a fia születése előtt meghalt és akiből a fiának csak egy fénykép jutott. Erichet az élet, de legfőképp a háború nagyon kemény döntés elé állította, aminek következtében nemcsak ő maga, hanem családja, illetve a hozzá közel álló emberek is meg kellett, hogy fizessenek.

A harmadik részben az immár középkorú Gustav történetét követhetjük nyomon, akinek barátsága Antonnal még mindig tart. Ahogy a két férfi útkeresése is: bár Gustav sikeres üzletemberré, egy kis szálloda tulajdonosává nőtte ki magát, Anton pedig zongoratanár lett, egyikük sem igazán elégedett az életével. Felnőttek ugyan, de még mindig a régi gyermeki álmokat dédelgetik magukban. Anton még mindig a híressé válás után áhítozik, nem bírja elfogadni, hogy az élet csak ennyit adott neki, Gustav pedig még mindig az anyjának igyekszik megfelelni és természetesen támaszként ott áll a barátja mellett minden alkalommal. Aztán egy nap Gustav lehetőséget kap az apja történetének és titokzatos halálának megismerésére, amely új fejezetet nyit a férfi életében.

Bár a fülszöveg szerint ez a könyv a barátság története, szerintem sokkal több annál. Egy férfi története, egy férfié, aki gyerekkora óta minden hozzá közelállón csak segíteni szeretne. Aki elnyomja az érzéseit, hisz az anyukája ezt tanította neki, mert egy férfi nem sír soha. Egy férfié, aki nem láthatott igazi férfi és apa képet maga előtt miközben felnőtt és egy férfié, aki számára az egyik legfontosabb személy az életében a barátja, Anton. Ugyanakkor ennek a férfinak a története nagyban összefonódik az apja történetével, amiről csak felnőtt fejjel szerez tudomást. Gustav apja számomra a regény egyik kulcskaraktere és legösszetettebb szereplője lett. Erkölcsileg egyaránt megtesz jó dolgokat, amelyekért a háborús időben elítélni szerintem senkit sem lehet, és amellyel rengeteg ember életét menti meg. Ugyanakkor a saját családjában nem tud boldogságra lelni és itt az erkölcsisége erőteljesen megkérdőjelezhető. Én nagyon sajnáltam Erichet, nem jó emberrel találkozott össze és a sors nem adta meg a lehetőséget, hogy ezen változtasson.

"Mégis nagyon gyakran gondolt a gyerekkorára. Az emlékek olyan mély és végtelen szomorúságot ébresztettek benne, mintha semmilyen jövőben szomorúság nem érinthetné így többé. A saját láthatatlanságáról alkotott elképzelése köré szürke alkonyként szállt le a bánata, amely körülvette Gustavot, aki igyekezett a fény felé törni, hogy a Muttija jobban lássa. De ő sosem látta igazán. Félig vak maradt a fia valódi énjét illetően."

Ha pedig újra csak a barátsághoz kanyarodunk vissza számomra megint az lett ennek a szomorkás, keserédes hangulatú történetnek a tanulsága, hogy bizony a barátságban sem egyenlőek a felek érzelmi szempontból. A mérleg nyelve állandóan elbillen valaki felé, valaki mindig többet, nagyobb energiát fektet bele ebbe a kapcsolatba. Itt úgy éreztem, hogy Gustav az, aki folyton ad, aki folyton védi, támogatja, tereli az úton a barátját és Anton ezt pedig kihasználja. Aztán a regény végén megint ezt éreztem, de megszületik a Gustav-szonáta, ami minden köszönömnél többet ér, ezzel egyenlített számomra Anton.

Ami nekem szintén hozzáadott egy kis pluszt a történet finomságához és érdekességéhez az a helyszín, Svájc volt. Szeretem, amikor a történelem legnagyobb világégését nem a már megszokott jó-és-a-rossz párharcában tálalják. Így Svájc szerepe, a semlegességre törekvése üdítő színfolt volt. Illetve az, ahogy ennek a magját már nagyon kicsiként elültetik a svájci gyerekekben.

Rose Tremain tehetséges író. Kellemes, gördülékeny a stílusa, de így is erőteljesek a szereplői és a közöttük lévő kapcsolatok megjelenítése is. Van, hogy csak sejtet bizonyos dolgokat, van, hogy keményen ki is mondja őket, és én minden egyes nap alig vártam, hogy visszatérhessek Svájcba Gustavhoz. Remélem, hogy Tremain könyve másokat is megérint majd, így talán lesz esélyünk az írónő többi könyvét is elolvasni hamarosan.

Kiadó: XXI. Század Kiadó

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Kiadási év: 2017