2018. január 14., vasárnap

A 2018-as várólista-csökkentés csapata

Ha jól számolom, a 2018. évi Csökkentsd a várólista játék - amit Lobo, a Olvasónapló bloggere szervez minden évben - lesz a bűvös 7. alkalom, hogy indulok. Eleinte elég nagy gonddal szedtem össze a 12-es könyvkupacot a töménytelen mennyiségű olvasatlanjaim közül. Aztán ahogy voltak már "tapasztalataim" a játékot illetően, és ahogy apadtak az olvasatlan könyveim, egyre inkább arra tettem a hangsúlyt, hogy ne szúrjak ki magammal, ne ez miatt olvassam el majd pl. a Háború és békét, hanem lehetőleg a szórakozás legyen a fő szempont. Az idei évre összeválogatott 12-esem is ezt a célt szolgálja, főleg, hogy tavaly megcsappant az elolvasott könyveim mennyisége, így most ez a szám egy masszív 25%-ot képviselne az olvasmányaim közül. Őket választottam 2018-ra, szerintem szuper kis lista lett:



1. Joanne Harris: Rúnajelek
Harrisnek mindig szerepelnie kell a listában. Csak azt nem tudom, ha elfogynak a könyvei, kivel fogom pótolni az egyik kedvenc írónőmet. Erre a történetre azért is vagyok nagyon kíváncsi, mert rengeteg oldalát ismerem már Harrisnek, de fantasyt még nem olvastam tőle, és amúgy alapból sem vagyok ennek a műfajnak nagy rajongója.

2. Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája
A bagdadi állatkert megmentésének kalandos története
Lawrence Anthony előtt már az Elefántsuttogó olvasása előtt megemeltem a kalapom és a szívembe is zártam őt is és az elefántjait is. Örömmel vettem meg a Babilon bárkáját, bár kicsit tartok tőle, hogy lesznek benne kegyetlenebb részek a háború miatt, de sok a dicsérő véleménye a könyvről, szóval biztos vagyok benne, nem fogok csalódni ebben sem.

3. Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
A Könyv, amit már mindenki olvasott és mindenkit padlóra küldött. Röviden ennyit tudok a könyvről, meg persze az alapsztorit, de évek óta tologatom, aztán már be is szereztem és már nagyon-nagyon olvasnám, ezért nem is volt kérdés, hogy itt a helye.

4. Alice Hoffman: The Ice Quenn
Egy kis angolul olvasás, egy kis Hoffman, ha mindenből és mindenkiből elegem lenne. Hoffman is egy biztos pont nálam, évente olvasok tőle.

5. Gillian Flynn: Sharp Objects
Újabb angol könyv, egy csereüzlet eredménye volt PuPillával. Aztán jól elfelejtkeztem róla. Majd most úgy gondoltam, jó lenne a Holtodiglan után egy másik regényével is megismerkedni, és kellően sötétnek ígérkezik ez a téma is. Plusz szeretném megnézni majd a belőle készített filmet, de nálam első a könyv ha tehetem.

6. Renéé Rosen: Babaarc
Szüleim polcáról válogattam, nagyon tetszett mindkettőjüknek, én meg szeretem mind a gengszter témát, mind az 1920-as évek korszakát (elvakult Peaky Blinders rajongó vagyok).

7. Sascha Arango: Az igazság és más hazugságok
Ezt szintén a szülők polcáról választottam, most kapták tőlem karácsonyra. Első körben a cím fogott meg, aztán a történetet elolvasva úgy gondoltam, nem lesz ez rossz, és ahogy utánanéztem, egész jó értékeléseket kapott, így bízom benne, hogy ez lesz az egyik gyöngyszem idén, amit a vcs-nek köszönhetek.

8. Nyáry Krisztián: Igaz hősök
33 magyar
Karácsonyi ajándékom, és lassan ez is már szokássá válik nálam: azaz lapul egy Nyáry Krisztián válogatás a karácsonyfa alatt, amit a vcs keretében sorra is szokott kerülni.

9. J. K. Rowling: Átmeneti üresedés
A Könyv, amit muszáj elolvasnom már. Ha Cormoran Strike rajongója vagyok, akkor szinte kötelező végre elolvasnom Rowling első felnőtteknek készült regényét. Sokan ajánlottátok már, és mivel ezt is a fa alatt találtam karácsonykor, most már valóban nem állíthat meg semmi, hogy el is olvassam.

10. Phyllis T. Smith: Én, Livia
Amióta PuPillánál olvastam erről a könyvről, tudtam, hogy szeretném elolvasni. Ő azzal adta meg idénre a végső lökést nekem, hogy kölcsönadta, szóval nem volt választásom, alapcsapat tag lett ez a könyv is. Nekem az ókori történelem a nagy mumusom, nem rajongok érte túlságosan, de azért igyekszem olvasni róla, hátha egyszer egy könyv meghozza a változást.

11. Agatha Christie: Halál a Níluson
Az egyik ikonikussá vált AC-történet, amit ugyan már láttam filmen, de olvasni még nem olvastam. Mivel a hírek szerint Kenneth Branagh folytatja Poirot megszemélyesítését mégpedig ezzel a kötetettel, ezért a film előtt szeretném végre elolvasni a könyvet is. Remélem, hogy az új feldolgozás végre hű marad a könyvhöz!

12. Herman Koch: A vacsora
Ez az egyetlen, amit könyvtárból kellett beszereznem. A Nyaraló úszómedencével sikere óta szerettem volna Koch másik könyvét is elolvasni, de beszerezni akkor nem igazán tudtam, ezt most a könyvtár megoldotta.


Az alaplista mellé válogattam tartalékosokat is, szám szerint újabb 6 könyvet, de idén végre szeretném mind a 12-öt elolvasni az alapból. Remélem, menni fog és sok érdekes történetet köszönhetek majd nekik, illetve ennek az egész játéknak.

6 megjegyzés:

Amadea írta...

Jókat válogattál össze, látom, összegyűlt pár vaskos darab.:) A Rúnajeleket én is a VCs keretein belül olvastam el, ahhoz képest, hogy meddig halogattam, jó volt.
Az igazság és más hazugságokkal már sokszor szemeztem mindenféle akciókban, de sose veszem meg, úgy vagyok vele, hogy jó lesz könyvtárból - egyszer.
Engem a középkorral lehet kikergetni a világból, az ókort viszont szeretem.
Már biztosan unod, de az Átmeneti üresedés a kedvencem Rowlingtól, évekkel ezelőtt olvastam, de sokszor eszembe jut. Biztos vagyok benne, hogy szeretni fogod.:)

Nikkincs írta...

Amadea: na, eddig a vastagságon nem is tűnődtem el :) Kicsit tartok azért a Rúnajelektől, de bízom Harrisben. Igazad van, nem biztos, hogy ez az a könyv, amit mindenképpen meg kell venni, de a címe, az nekem nagyon tetszik.
Tényleg? Ezt nem is gondoltam volna, azt tudom, hogy az ókort szereted.
Nem, nyugodtan mondjátok el többször is, örülök ha sokan vagytok így ezzel a könyvvel. Pont azon filóztam, hogy megjelenésekor mennyire nem akartam olvasni, most meg ... :) Én is :)

Avilda írta...

Nekem is ez a kiadás van meg a Hoffman könyvből :) Remélem, tetszeni fog :)

Heloise írta...

Szuper kupac lett :) - bár én csak négyet olvastam a tornyodból, viszont a többire meg kíváncsi vagyok! Koch egyre jobban vonz engem, szóval erről is nagyon várom a posztodat - többek között.
Jók ezek a megszokások - mármint, hogy vannak minden évben fix szerzők :) Nekem ez pár éven keresztül Jane Austen volt, Agatha Christie meg azt hiszem, Rowling is elmondhatja ezt magáról. Jó ez az otthonosság, ezt én is szeretem :)
Szuper élményeket kívánok a vcs-vel (is) :))

Anna írta...

1.Egyik barátnőmnek nagyon tetszett, és nekem is rajta van a must-read listámon :) Azt mondta nagyon más mint a Harris regények, de nagyon szórakoztató.
3.Nem láttam/nem olvastam még, az alapsztorit meg mindig elfelejtem...:D Úgyhogy majd meséld el, milyen :)
8.Anyukámnak szoktam minden évben NyK könyvet venni, neki eddig mindegyik nagyon tetszett.
9.Az első nem-HP Rowling könyvem volt. Az első 100 oldal nekem vállalhatatlanul terjengős volt (ami a HPben izgalmas leírás, az a való életbeli regénynél nem). Viszont azt gondolom, hogy egy nagyon jól megírt, komoly regény, durva témákkal. Egyszer olvasni kellett, de újraolvasni nem fogom. Stílusban inkább a Cormoran Strikehoz áll közelebb, ezért szerintem neked tetszeni fog :)
10. Ennek utána fogok nézni, nekem a Quo Vadis nagy kedvenc volt :)
11.Óóó :) Ne reménykedj szerintem :D De mint minden Poirot, ez is szuper(a könyv).

Nikkincs írta...

Avilda: remélem én is! :)

Heloise: bízom benne, hogy idén is jó könyvek találnak majd meg a vcs-ben :) Nekem Koch bejön, mondjuk van egy stílusa, lehet, lesz aki nem bírja a szereplői miatt majd a könyveit.
Az ilyen jolly joker írók mindig jók ha megtorpanna a nagy lendület.
Neked is szuper könyveket!

Anna: várom már, hogy olvashassam Harrist (is) :)
3 - oké, mindenki azt mondja, hogy nagyon letaglózó
8 - már olvasom és ez is nagyon tetszik tőle, sőt, jobban mint az Így szerettek ők
9 - tuti tetszeni fog, akik hozzám közelálló ízléssel rendelkeznek, azoknál mind betalált már
10 - jó lesz ez, érzem, van ám folytatása is, úgy készülj! :)
11 - a remény hal meg utoljára, mint tudjuk már az eleje sem úgy van mint a könyvben, nem? :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...