A folyó, ami mindent elnyel

Dennis Lehane: Titokzatos folyó

Van, hogy olyan könyv kerül a kezedbe, ami elvarázsol, mert úgy tökéletes ahogy van (tudom elcsépelt mondat, de ez a helyzet). Van, hogy olyan ez a könyv, ami kiszakít a mindennapi mókuskerékből és csak olvasnád egyhuzamban. Van, hogy felrepülsz vele a felhők közé, mert boldoggá tesz, elhiheti veled, hogy a sok mocsok között akad szép és jó is, hogy vannak még csodák és jó emberek. Van, hogy megjárod vele a poklot, mert olyan mélységekbe visz, olyan érzelmeket rángat elő a lelked legmélyéről, amiről nem is sejtetted hogy ott lapulnak benned. És van, hogy rátalálsz egy olyan íróra, aki mindezt együtt nyújtja neked. Ez az író lett számomra Dennis Lehane, a  könyv pedig a Titokzatos folyó.

A történet három fiúról, három férfiről szól. Boston a helyszín, annak egy kicsivel frekventáltabb és a lepukkantabb negyede. A három srác - Dave, Jimmy, Sean - nem is lehetne egymástól jobban különbözőbb egyéniség, mégis nem ez lesz az, ami szétválasztja ugyanakkor paradox módon valahogy mégis örökre összefűzi őket, hanem egy gyermekkori trauma, amelynél Jimmy és Sean szemfülesek voltak, Dave viszont nem, így egyedül ő élt át egy borzalmas eseményt. Valamit, ami mindhármójuk életére kemény hatással lesz.

Hirtelen ugrással a felnőtt férfiak életében találjuk magunkat, ahol a bűnözővé vált, majd jó útra tért Jimmy illetve a lánya kerül a középpontba, aki egy átmulatott éjszaka után eltűnik, csak a csupa véres autóját hagyva maga után. A nyomozást a rendőrré lett Sean vezeti és miközben kollégájával göngyölítik fel az ügyet egyre több elhallgatott titokra derül fény. Csakhogy Jimmyt nem olyan fából faragták, aki ráhagyja a munkát a rendőrségre. Bűnöző rokonaival maga is kézbe veszi az ügyet, amely olyan, mint egy lavina: mindent tarol és aki az útjába áll azt könyörtelenül elsöpri.

Lehane baromi jó író. Többszörös kalapemelés és leborulás előtte. 

Egyszerűen olyan sztorikat szállít, hogy belekezdesz és pár oldal után mintha te is ott lennél, mintha mindig is Bostonban laktál volna, mintha ez a három kölyök mindig is a szomszédod lett volna. A karakterei élnek, és annyira összetettek. Ami miatt mindig imádom, hogy nála nincsenek csak jó vagy csak rossz szereplők. Esendő emberek vannak. Igen, vannak bűnözők, de olyanok is vannak köztük, akiknél minden a család, a vérségi kötelék és azért bármire, szó szerint bármire képesek. A szereplői sokszor kerülnek komoly, morális döntések elé, ahol szerintem nem lehet jól vagy rosszul dönteni. Dönteni kell és kész, aztán vállalni a következményeket.

"– Belegondoltál valaha, hogy a legapróbb döntés is megváltoztathatja az egész életedet?
Sean állta a tekintetét. – Hogy érted?
[…]
– Egyszer hallottam, hogy Hitlert majdnem elvetette az anyja, de aztán az utolsó pillanatban meggondolta magát. Hallottam, hogy Hitler később azért ment el Bécsből, mert nem tudta eladni a képeit. De mi van, ha elad egy képet, Sean? Mi van, ha az anyja tényleg elveteti? Az egész világ megváltozott volna. Érted? Vagy mondjuk, egy nap lekésed a buszt, hát veszel még egy csésze kávét, és ha már ott vagy, veszel egy kaparós sorsjegyet is. A sorsjegy nyer. Hirtelen már nem is kell buszoznod többet. Lincolnnal jársz munkába. De karambolozol, és meghalsz. Mindez csak azért, mert egyszer lekésted a buszt."

Ebben a történetben a legjobban kidolgozott karakter Jimmy. A lányát gyászoló, ugyanakkor bosszút forraló apa, aki valaha maga is bűnöző volt, egy feleséget már eltemetett, a második asszonyért és a gyerekeiért pedig él-hal. Hol e gyengéd oldalát látod és a szíved szakad meg érte a gyászában, hol pedig a kőkemény profi, az érzelmeit nem mutató volt sittes bújik ki belőle, akire szintúgy nem tudsz haragudni, mert Te, mint olvasó szintén azt akarod, hogy derüljön ki ki végzett a lányával, és legszívesebben te magad zárnád be a rácsok mögé ezt az embert.

Sean eleinte egy picit kakukktojás volt számomra, aztán a nyomozás során egyre jobban beleláttam a fejébe. Hiába lett ő rendőr, belül még sokszor pont az az ijedt fiú, aki hagyta Dave-t beszállni abba a bizonyos kocsiba. Nem véletlen, hogy milyen szakmát választott. Tetszett a saját családi drámája is, ettől lett esendőbb és nem csak egy kőkemény zsaru.

Dave pedig? Rajta jó sokat kattogtam. Tetszett a könyvben Jimmy egyik okfejtése Seannak, hogy ha annak idején ők szállnak be abba a bizonyos autóba, akkor most nem ülnének ennél az asztalnál és nem Jimmy lányának a gyilkosát keresnék. Szóval Dave, akit jól pofán vert vagy inkább megvert a sors. Pedig ő aztán próbálkozik normális családi életet élni, de a démonjai, illetve a Fiú, aki megmenekült a Farkasoktól soha nem hagyják nyugodni. Szegény Dave, nem tudom, hogy mit kellett volna tenned! Talán mindent magad mögött hagynod.

"A boldogság csak pár pillanatig tart, aztán várhatod. Sokszor évekig. De a szomorúság, a szomorúság megtelepszik benned."

Amiért pedig Lehane-t újra és újra a szívembe zárom azok a női karakterei. Mindig van legalább egy olyan nő - jelen esetben Jimmy második felesége, Annabeth - aki ugyanolyan erős mint a férfi szereplői. Ha néha nem erősebb! Azt hiszem Annabethnél jobb társat nem is kívánhatott volna magának Jimmy, ez a nő az, aki tűzön-vízen a férje, a családja mellett áll. És az ő döntése is bizony hatással van a történet alakulására.

Szóval remek karakterek, kellően bonyolult történetvezetés, brutális gyilkosság, fülledt, poros kisvárosi hangulat, zsaruk kontra bűnözők és kaptunk egy tökéletes történetet. Olyat, hogy talán olvasás közben nem is az hajt bennünket előre, hogy a gyilkos személyét megtudjuk, hanem inkább a három férfi sorsának alakulása, a családi és magánéleti drámák meg/feloldása. Valahogy az élet van ebbe a könyvbe zárva!

"Az élet nem csak annyi, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk, nem csak aranyló naplementékből meg ilyen szarságokból áll. Az élet kemény munka. […] Végül mindig kiábrándulunk. Csalódunk, elvesztjük a hitünket, beszedünk pár szar napot. Többet veszítünk, mint amennyit nyerünk. És egy idő után már legalább annyira gyűlöljük a kedvesünket, amennyire szeretjük. De a fene ott egye meg, újra nekilátunk a munkának, és robotolunk éjt nappallá téve, mindegy, hogy mit, merthogy ez maga az élet."

Viszont ami miatt kicsit keserű szájízzel írom ezeket a sorokat az az, hogy egyelőre úgy tűnik nem adnak ki magyarul több Lehane-regényt. Sajnálom, hogy csak most fedeztem fel magamnak, mert alig-alig látom a könyveit a boltokban, pedig jó lenne belőlük a polcomra egy-egy példány, viszont azért még maradt olyan regénye, amit nem olvastam és szerencsére a könyvtárban elérhetőek. Utána pedig jön az angolul olvasás, ha már erre kényszerítenek minket a kiadók.

Ja, és a könyv után bónusz a belőle készült film. Vasárnap este ezt néztem, amikor még annyira friss volt az élmény, hogy ráismertem a mondatokra. Tudhattam volna, hogy Clint Eastwood nem fogja elcseszni a filmet, eddig nem csalódtam a rendezéseiben. A Titokzatos folyó is ütős film lett: jó szereplőgárdával, tökéletes helyszínnel és egy az egyben olyan hangulattal, amit a könyv áraszt. Könyv után mindenképpen ajánlom!

Kiadó: Agave

Kiadási év: 2004

Fordította: Pék Zoltán