A Szajna-parti rejtély

Mark Pryor: A könyvárus rejtélye

Minden évkezdetkor az év első olvasmányát kisebb fajta tanakodással választom ki. Nem történt ez másképp 2013 szilveszterén sem, amelyet a nagy töprengés után végül tollasbálban egy elegáns és cseppet veszélyes előélettel rendelkező karizmatikus férfivel töltöttem kettesben - azaz ágyban, párnák között Mark Pryor Hugo Marston sorozatának első kötetét olvasva, és természetesen a kísérőm maga Hugo Marston volt. 

Már az első oldalak után azt éreztem, hogy ez a történet pont az lesz, amit elvártam tőle, se több, se kevesebb. Nem egy körömrágós-izgulós krimi, hanem egy lassabban csordogálós, de meglepetésekkel bőven tarkított történet, amelyben mindenképpen jelentős szerepe van a könyveknek és az igazán szerethető karakterű férfi főszereplőnek. 

Hugo Marston Párizsban éli életét, méghozzá a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági fejeként, amikor is egy kis szabadság szakad a nyakába és úgy dönt, hogy meglátogatja a Szajna-parton saját standdal rendelkező öreg barátját, Maxet, akinek sok szép és ritka könyv alkotja a gyűjteményét. Hugót már akkor a szívembe zártam, amikor egy első kiadású Hercule Poirot-kötetet, a Halál a felhők közöttet vásárol meg, és mellé rátalál még Arthur Rimbaud Egy évad a pokolban c. alkotására (Rimbaud mindig a középiskolás éveimet hozza vissza, ugyanis egyszer belőle kellett kiselőadást tartanom). Az üzlet megköttetik, csak Hugónál nincs elég pénz, ezért egy gyors banki kitérő után tér vissza Maxhez, hogy kifizesse a könyveket, amikor is azt látja, hogy ismerősét egy fegyveres elrabolja és épp a Szajnán egy hajón hurcolják el. Hiába siet az öreg segítségére, már nem tudja megmenteni. Biztonsági főnökként és volt FBI-osként Hugó tudja, hogy mi a törvény, így rögtön a párizsi rendőrségre vezet az útja, aztán csalódni kényszerül. Ugyanis nemhogy nyomozást nem indítanak az ügyben, de mások állítása szerint az adott időpontban nem is történt semmi a Szajna-parton, ők emberrablási incidenst nem láttak. Ráadásul másnap, amikor Hugo visszatér a tett színhelyére Max régi standján már más árulja a régiségeket, mintha mi sem történt volna. Természetesen Hugo nem hagyja ennyiben a dolgokat és a saját szakállára nyomozásba kezd, ami minket olvasókat igen érdekes világba kalauzol el. Nem elég, hogy a főszereplővel bejárhatjuk Párizs majdnem minden szegletét, de a bouquinistes (könyvkereskedő és antikvárius) nagyon érdekes, néhol brutális szabályokkal tarkított világát is megismerhetjük, előkerül itt is a nácivadászat témaköre, a felső tízezer gondtalan(?) életébe is betekintést nyerhetünk, és a drogok meg a bandaháborúk is jelentős szerepet játszanak majd a történet alakulásában.

Bár a regény nem sepert le a lábamról a pörgősségével, mert nekem - attól függetlenül, hogy csak pár nap alatt zajlik le a cselekmény és a nyomozás - kicsit lassú volt, én pont ezt tudtam benne szeretni. Így volt időm megemészteni az újabb és újabb infókat, megismerni az újabb szereplőket és közben dolgoztatni a saját agytekervényeimet, hogy vajon kik és miért rabolták el Maxet, köze van-e a könyveknek mindehhez és vajon elég lesz-e Hugo a rejtély felgöngyölítésére. És bár edződtem Agatha Christie-krimiken, nem jöttem rá a végső megoldásra, ezért is jár a pont az írónak.

Meg azért is nagy piros pont, hogy megalkotta nekünk Hugo Marston karakterét. Mert én bizony bírom ezt a pasit. És nem azért, mert annyira jóképű vagy ilyesmi, fogalmam sincs hogy néz ki a fickó, azt hiszem nem is fektetett az író erre különös hangsúlyt (na ja, hisz ő is az erősebbik nemhez tartozik). Csupán egy dolgot jegyeztem meg a külsejével kapcsolatban: hogy kalapot visel. Szóval nem ezért lehet szeretni, hanem az állhatatosságért, a humoráért - ami főleg akkor csillant meg, mikor barátja, a CIA-tól félig-meddig visszavonult Tom is betoppan a képbe -, a párizsi élethez való hozzáállásáért, azért, hogy nem nyavalyog folyton a szétment házasságán, és azért, mert egy felső tízezerbelieknek adott szűkkörű partin a texasi csizmájában állít be. Ja, és azért, mert imádja Sherlock Holmes történeteit, így cseppet sem meglepő, hogy Hugo és Tom kettőse abszolút Sherlock és Watson kapcsolatára hasonlít.

Bár érezni, hogy egy sorozat bevezető kötete, A könyvárus rejtélye nálam elérte azt, hogy ez a sorozat a jövőben is érdekelni fog. Az első kötet még a romantikus szál nélkül is simán megállta volna a helyét (sőt!), de mindenképpen jó nyitány volt Hugo további kalandjaira. Amiben nem lesz hiány, hisz ahogy láttam a sorozat második kötete külföldön már tavaly májusban megjelent The Crypt Thief címmel, illetve a harmadik pedig most januárban várható, amely The Blood Promise nevet viseli. Remélem, hogy a kiadó hamarosan elhozza hazánkba is a folytatásokat is!

Értékelésem: 4 / 5 -ből

Kiadó: Maxim - Mont Blanc válogatás (külön köszönet, hogy megtartották az eredeti borítót, tökéletesen illik a sorozathoz, ráadásul a többi is csodás lett szerintem, lásd lentebb!)

Kiadási év: 2013

Fordította: Bihari György

A második kötet

A harmadik kötet