Egy pad, egy kávé és egy könyv #6

A múlt hét legrosszabb időjárású napján, szerda délután volt egy találkozóm, de egyszerűen nem tudtam itthon kuksolni a négy fal között a megbeszélt időpontig, úgyhogy az elemekkel dacolva egy jó órával korábban elindultam a lakásból. Persze odakint azért kicsit inamba szállt a nagy bátorságom, ugyanis az esernyővel kezemben úgy éreztem magam, mint Mary Poppins, amikor a házak felett szállt. Kint tombolt a szél, zuhogott az eső, iszonyatosan hideg lett (majdhogynem kesztyű is kellett volna), de nem adtam fel, mert szükségem volt egy jó kávéra és egy helyre, ahol egy kicsit leereszthetek. Persze az embernek általában ezt jelenti az otthona, de most nekem egy konyha festés és huzamosabb itthon tartózkodás után kicsit másfajta ingerre volt szükségem.

Szóval életem kockáztatása árán eljutottam a Liszt Ferenc térre, ahol az Írók Boltja mellett nemrég fedeztem fel egy kávézót, amit már szerettem volna valamikor kipróbálni. Ilyen örömmel már rég tértem be bárhová is, mert egyrészt boldog voltam, hogy a kinti időjárási őrületet a mögöttem becsukódó ajtón túl hagyhattam, másrészt várt rám a döntés, hogy milyen kávéval lepjem meg magam (ez nekem kb. hasonló élvezet, mint könyvesboltban könyvet választani :)). Mondjuk most nem volt nehéz a választás, ugyanis a barista lányok háta mögött ott virított egy kedves felirat: Őszköszöntő. A pult mögött álló lánnyal lefolytatott gyors beszélgetés után (nagyon kedvesek voltak, végre egy hely, ahol hangosan köszönnek a betérő emberkének!) egy körtés pite ízesítésű kávé mellett döntöttem. 

Miután megkaptam a kávémat a nagy üvegablakok mellett találtam egy kényelmes fotelt, ahová jól be is fészkeltem magam a következő egy órára. A hely egyébként eléggé tele volt: elektronikus kütyüiket nyomkodó diákokkal, egy gyors kávéra beszaladó üzletemberekkel, munka utáni barátnős dumálgatásra beülő nőkkel. Én az elektronikus kütyük helyett a papír alapú kütyüimet vettem elő: az épp aktuálisan olvasott könyvemet Jojo Moyestól és az Éva magazin novemberi számát. Pár évvel ezelőtt havonta olvastam ezt a magazint és volt benne egy kedvenc rovatom: Életem könyvei. Ez mindig egy híres ember kedvenc, meghatározó könyveiről szól, olyanokról, amelyek valamilyen szempontból fontos szerepet játszottak/játszanak az életében. Nem egyszer választottam már innen olvasnivalót magamnak is, így most is ezt a cikket olvastam el elsőként. Aztán szép nyugiban átlapoztam, ami nagyon érdekelt, azt el is olvastam, de utána a könyvemet vettem kézbe.
Az utolsó szerelmes levél c. regény már lassan egy éve, hogy a polcomon várt, de most tökéletes választásnak tűnik. Hangulatos, kellemes, giccs- és nyálmentes, olyan, amibe simán belefeledkezik az ember és észre sem veszi az idő múlását. Szerencsére nekem jelzett a belső órám, hogy lassan letelik a magamnak adott plusz egy órám, de mielőtt szedelőzködtem volna, ültem ott egy kicsit csak bambulva ki az ablakon, kiélvezve a kávém maradékát és azt néztem, hogyan küszködnek az esővel az emberek, hogyan fújja a most már sárgára, pirosra színeződött leveleket a szél. Annyira jó volt, nekem mindennél többet ért ez a csendes egy óra egyedül! Igaz, most nem kint és nem padon, hanem bent és egy fotelben, de igazán energiával feltöltő idő volt ez, ami szinte az egész hetemet feldobta.