Katherine Webb: Az elfelejtett dal
Augusztusban, miután elolvastam Kostova Hattyútolvajok c. könyvét teljesen hatalmába kerített a festészet, a festők világa, ami annyira elvarázsolt, amit annyira érdekesnek találtam, hogy utána nehéz volt a visszatérés a mindennapokba. Épp ezért keresgéltem olyan történet után, amiben szintén festmények vagy éppen egy festő áll a középpontban. Így találtam rá Katherine Webb Az elfelejtett dal c. könyvére.
Zach Gilchrist élete szétesőben van: felesége elvált tőle, kislányukkal az angliai Bath-ból Amerikába költözik. Nem elég a magánéleti problémája, a galériája sem megy valami fényesen. Igaz, van három olyan képe Charles Aubrey-tól, amelyből ha csak egyet is eladna, akkor egy ideig biztonságban tudhatná az életét, de Zach ezekhez a képekhez érzelmileg nagyon erősen kötődik, és nemcsak a képekhez, hanem alkotójukhoz is. Aubrey élete gyerekkora óta foglalkoztatja a férfit, mindent tud róla, amit a könyvekből vagy a képeiről tudni lehet.
A galériájában lévő három kép három nőt ábrázol, akiket Zach úgy érzi, hogy szinte ismer. Az egyik Celeste, a festő élettársa, a másik Delphine, az idősebbik lányuk, a harmadik pedig Mitzy, egy lány, akivel a család az 1930-as évek végén ismerkedett meg egy dorseti kis falucskában, Blacknowle-ban, ahová nyaralni jártak, és akiről rengeteg kép készült a nyarak során.
Zach egy hirtelen ötletnek engedve bezárja a galériáját, elindul Blacknowle-ba, hogy többet tudjon meg a nála lévő képek keletkezéséről és a festő utolsó éveiről. A faluba érkezvén ellenséges légkör veszi körül, hisz az ide látogató idegenek általában Aubrey körül szoktak szaglászni, és a falusiak kezdenek már belefáradni ezekbe az átutazó turistákba. De Zach nem adja fel és hamarosan egy idős nő ajtaján kopogtat, akiről kiderül, hogy nem más, mint Mitzy, Aubrey modellje. Innentől olyan dolgokról kerül le az a bizonyos lepel, amelyeket lehet, hogy jobb lett volna nem bolygatni, békén hagyni. Természetesen felbukkan egy fiatal nő is, akinek jelentős szerepe lesz az eltemetett titkok hálójának kibogozásában, hovatovább úgy tűnik, hogy Zach összetört lelkének is gyógyítója lesz.
A történet elég összetett, több szálon fut egyszerre, de ez volt benne az egyik dolog, amit imádtam. Szeretem az ilyen sötét, titokzatos meséket, ahol rég eltemetett emlékek után szimatol a főhős és ahol a sok felfeslett szál a történet végén szépen újra összekapcsolódik. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak unalmas lesz a regény, mert ez ugye nem egy váratlan fordulatokkal teli izgalmas krimi, itt minden fontos szereplőt és eseményt szép lassan ismerünk meg, csakúgy, mint azt a falucskát, ahol a történet játszódik. Ilyen háznevekkel találkozhatunk, mint Lesház, Csőlámpás (a helyi kocsma) vagy Völgyzug. Lehet ezekbe nem beleszerelmesedni? Webb a karakterei jellemzéseivel és a tájleírásaival végig olyan hangulatba tudott ringatni, hogy elhittem, létezik ez a kis dorseti falu, a völgyekkel, dombokkal, a tengerparttal, és a generációk óta ott élő, kissé babonás emberekkel együtt. Engem már az első bekezdéssel elvarázsolt és a stílus, a hangulat végig ilyen marad. Hol kissé félelmetesebb és sötétebb, hol érzelmesebb és vidámabb színezetű, de mindenképpen szuggesztív:
"A szél olyan erősen fújt, hogy az asszony úgy érezte, egyszerre két világ húzza-vonja magához, mintha nem akarná elereszteni őt az álom. Aztán a két világ közötti határ lassan elmosódott, majd eltűnt. A vihar körbenyargalta a házat, fütyülve leszaladt a kémény nyílásán, majd odakinn megtépázta a fákat. De a tenger még zajosabb volt. A hullámok a sziklás partot mardosták, megtörtek a meredek szirteken. A mellkasában érezte a mély robajlást, ott lüktetett a csontjaiban és a lába alatt a földben."
A karakterek közül Mitzy lett a kedvencem, még annak ellenére is, ami(ke)t tett és ami óriási lavinát indított el mind a lány, mind Aubrey és a családja életében, sorsában. Nagyon tetszett, hogy igazán mélyen beleláthattunk ennek a lánynak a sivár, szeretet nélküli, néha már kegyetlenül magányos életébe, majd abba, hogy érzelmei hogyan alakulnak, változnak, mélyülnek el Aubrey iránt, hogyan lesz a férfi megszállottja. Szerettem elmerülni a visszaemlékezéseiben, főleg azokat a jeleneteket kedveltem, amikor Zach egy-egy olyan képpel lepi meg az idős asszonyt beszélgetéseik során, amelyen ő látható még fiatalként és megtudjuk, hogy Aubrey milyen körülmények között készítette ezeket.
Mitzyhez tartozik a könyv "sötét", kicsit misztikus oldala is, néha beleborzongtam ezekbe a részekbe:
"Az anyja már jó ideje elment. Az asszony szinte úgy érezte, örök idők óta, és nem bánkódott különösebben rajta - eltekintve a végtelen csendtől, mozdulatlanságtól, amely néha leterítette. De újabban azon kapta az anyját, hogy a vörös macska sárgás szemén keresztül figyeli, benne van a héjcsomóban, amikor meghámoz egy almát, fejjel lefelé tükröződik a konyhai csap pereméről lelógó duzzadt vízcseppben. A viharos éjszaka után, az után az éjszaka után, amelyen meglátta Celeste-et, és az az előérzete támadt, meglelte a régi rontásűző talizmánt a kandalló aljában. Közel nyolcvan év után a szél kipiszkálta a kéményből. Tojás nagyságú összeaszott húsdarab lett belőle, a gombostűk megrozsdásodtak benne, és itt-ott hiányzott is belőle néhány. És akkor kezdődtek az álmok."
Talán egy negatívumot tudok a könyvnek felróni. Zach és a blacknowle-i fiatalasszony, Hannah történetében volt egy olyan szál (Ilir, a nő munkásának története), amelyet simán ki lehetett volna hagyni. Volt így is a történetben annyi titok, annyi eltemetett érzelem és fájdalom, hogy enélkül is simán lehetne élvezni azt. A titkokról meg csak annyit, hogy volt olyan, amire szép lassan rávezet minket az írónő, de a legnagyobb durranásra én bizony nem jöttem rá, valóban meglepetésként ért a történet alakulása.
Amikor befejeztem a majdnem 500 oldalas könyvet, sajnáltam, hogy el kellett engednem a szereplőket, hogy ki kellet szakadnom abból a hangulatból, amibe az írónő stílusa által teljesen el tudtam merülni. Számomra tipikusan hideg, őszi estékre való történet volt ez: egy vastag plédbe burkolózva kezemben a regénnyel valóban megszűnt olvasás közben körülöttem a világ, úgy éreztem, mintha Mitzy titkokkal teli házában vagy az elhagyatott Völgyzugban én is ott bolyonganék és egymás után fedezném fel a bezárt ajtók mögött lévő rég elfeledett, porlepte emlékeket.
Értékelésem: 4,5 / 5-ből
Kiadó: General Press
Kiadási év: 2013
Fordította: Tóth Bernadett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése