Egy kis nyomozósdi

Emily Arsenault: Az eltört teáspohár

Azt kell mondjam, hogy az én volt kollégáim nagyon jól ismernek engem. Tudták, hogy születés- vagy névnap alkalmából a legjobb ajándék számomra a könyv (nem is tudom miért gondolták ezt így - talán mert mindig könyvvel láttak reggelente megérkezni?). A gondot számukra esetleg az okozhatta, hogy melyikkel lepjenek meg. Tavalyelőtt a lányok úgy választottak, hogy a borítót nézték és így vették meg Emily Arsenault Az eltört teáspohár c. regényét. Azt mondták, hogy nagyon viccesnek gondolták a borítót és remélik, hogy a történet is jó lesz. Akkor majdnem kibújtam a bőrömből örömömben, aztán szégyenszemre most visszanéztem, hogy majdnem két év eltelt az ajándékozás óta, így igazán illő volt, hogy végre sort kerítsek az olvasásra. Bár bevallom, tudom, hogy miért halogattam ennyi ideig ezt a történetet. Azért, mert lépten-nyomon azt olvastam róla, hogy ez egy bölcsész krimi. Már pedig én és a bölcsész-lét igen távol állunk egymástól, velem közelebbi barátságban a számok vannak. Csak mellettük imádok olvasni is!

Ilyen hosszú bevezető után minden olyan embert, akit az tart vissza az olvasástól, hogy esetleg fél a bölcsész krimi megnevezéstől, meg kell, hogy nyugtassak, hogy ez a könyv jó, szórakoztató, élvezhető, még egy olyan hozzá nem értő számára is, mint én. Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy igazából azokat a részeket élveztem a legjobban, ami a szótárkiadó vállalatban játszódtak, amikor a citátumok kapcsán elkezdődött a nyomozás.

Ugyanis ennek a könyvnek nem egy egyszerű vállalat a színhelye. A főszereplő, Billy, friss diplomájával (filozófia szakos) egy nagy nevű szótárkiadó vállalatnál köt ki. Első munkanapján csak kapkodja a fejét a sok új információ és tanulnivaló kapcsán, de aztán szépen lassan belerázódik a munkájába. Bár a feladata elég magányos, ahogy haladnak a napok, kezdi a kollégákat is megismerni. Az egyik legszimpatikusabb ember a sok új arc között, Mona, egy Billyvel közel egykorú lány, aki szintén nem oly régóta koptatja az íróasztalt a cégnél. Egy közös feladat kapcsán akad Mona és Billy kezébe egy olyan idézet az editrix szó kapcsán, amelynek forrásaként Az eltört teáspohár c. regényt jelölték meg, amelyet egy bizonyos Dolores Beekmim írt. Billynek tűnik fel, hogy az editrixhez kapcsolódó ezen idézet olyan, mintha az ő cégüket írná le. És innentől nincs megállás, a két fiatal beleveti magát az idézetek szisztematikus átolvasásába, ugyanis egyre több olyan citátumra akadnak, amelynek forrásaként ez a regény van megjelölve. Csakhogy azt Mona és Billy hamar kiderítik, hogy ilyen regény nem létezett, és így nem is szerepelhetnének ezek az idézetek a citátumok között. Vajon ki tette őket oda és mi célból? Ráadásul ahogy egyre több idézet áll a rendelkezésükre egy gyilkossági ügy körvonalazódik, olyan, ami a rendőrségen a megoldatlan ügyek aktáit szaporítja.

Szóval amennyire tartottam ettől a könyvtől annyira szerettem a történetet. Több dolog miatt is.

Elsőként Billyt emelném ki, a főszereplő srácot. Sokszor megcsillan a sorok között a humora, ami ugyan nem az a "könnyesre nevetem magam rajta"-féle, hanem olyan, ami biztos mosolyt csal az arcomra. Bírtam az első munkahelyre való beilleszkedésének folyamatát, elég sok alkalommal saját magamra, az én első szárnypróbálgatásaimra ismertem. Szimpatikusnak találtam a két fiatal között apránként kialakuló barátságot, és azt, hogy Billy nem "nyomult" Monára. Azért meg kimondottan hálás voltam az írónőnek, hogy Billy a szerkesztőségbeli fárasztó munkanap után otthon fáradt elméjét egy vicceket tartalmazó könyvecskével kúrálja, ráadásul még pontozza is a vicceket, üdítő változatosság volt ez számomra. Persze ahogy haladt a nyomozás Billyről is egyre több mindent tudtunk meg és kiderült az is, hogy miért a viccekhez fordul esténként szórakoztatásért ez a srác.

Egy kis morzsa a Billy-féle humorból:

"Egy próbát megért. Ugyan ki akarná elszalasztani az alkalmat, hogy ő legyen az az ember, aki elmondhatja, hogy betette az amerikai lexikonba a becsempészi a lompost kifejezést?"

E mellett pedig, ami az én figyelmemet nagyon lekötötte az a maga a szótárkiadó vállalat működése. Az, hogy hogyan is zajlik egy szótár összeállítása, hogy haladnak a szótárkészítők a korral, és a nyelv változását hogyan próbálják ők is követni. Azt hiszem ezek mind olyan dolgok voltak, amikre én még a büdös életben nem gondoltam. Pedig sokszor nyúltam már szinonima- vagy értelmező kéziszótár után, de arra bizony eddig nem is gondoltam, hogy mennyi és mekkora munka van ezekkel a kiadványokkal. Szerintem sokan vagyunk úgy, hogy egy szótár megszületik és kész, nem is kapcsolunk igazán hozzá embereket, emberi munkát és nem értjük, hogy minek azt újra meg újra kiadni és változtatni rajta. Erre is rávilágított a könyv. Mert pl. az internet megjelenése óta a nyelvünk is nagyon sok új szóval, kifejezéssel bővült (én például sokszor használom a "rágugliztam" kifejezést, ami tudom, hogy nem szép, de szerintem mégis mindenki megérti).

A női főszereplőt, Monát annyira nem tudtam megkedvelni így külön, mert olyan sok minden nem derült ki róla, hogy el tudjam dönteni elég szimpatikus-e, de Billyvel jó kis párost alkottak. Bevallom, volt, hogy Monát is néha a rossz oldalra tettem, vagy felírtam a lehetséges gyanúsítottjaim listájára, de talán ez annak köszönhető, hogy túl sok Agatha Christie-könyvet olvastam és mindig a legvalószínűtlenebb esetet találom a leggyanúsabbnak. 

Arra mindenképpen kitérnék, hogy ez a könyv szerintem nem kifejezetten krimi, legalábbis én nem éreztem közben a "tövig rágom a körmöm izgalmamban"-féle érzést, ezért ez a besorolás talán egy kicsit megtévesztő. Inkább csak egy kis nyomozósdi, aminek a végén a két fiatal egy régóta megoldatlan ügy végére rak pontot. Az pedig már rajtuk múlik, hogy mennyire tárják ezt a nagy nyilvánosság felé, vagy mennyire felejtik el az ügyet, úgy, ahogy eddig is el volt felejtve, megbújva egy történet részeként a citátumok között, amely történet egy eltört teáspohárral kezdődött.

Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2011

Fordította: Siklós Márta