2016. április 14., csütörtök

Levélbe zárt l'amour

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz


Van az a pont az ember - pontosabban egy behavazott könyvmoly - életében, amikor a könyvtárban szakdolgozathoz összegyűjtött szakirodalommal megpakolva vonszolja magát a könyvtárosok elé, majd a sikerkönyvek polcán meglát valamit, odarohan és magához szorít egy aprócska kis könyvet. Aztán ráeszmél, hogy már így is több mint a megengedett maximális számú könyv van nála, félve ránéz a könyvtárosokra, ők pedig mosollyal biztatják, hogy hozza azt is, magyarán "belefér". Óriási mosolyt kaptak ajándékba tőlem, de azért rögtön tisztáztam, nem, ez nem a szakdolgozathoz kell, ez csak szimplán nekem, hogy ne menjek a falnak tanulás közben.

Szóval így indultam el én A világ végén megtalálsz című könyvvel egy tündéri, romantikus, igazán felszabadító kis pár órás románcra. Merthogy ez a könyv bizony egy ízig-vérig rózsaszín, de nagyon élvezhető párizsi l'amour története, ami mosolyt csal jó néhányszor az olvasó arcára. 

N.B. mindhárom könyvét olvastam eddig, és az elsőnél sikerült még megvezetnie, hogy ő egy francia férfi, én meg oda-vissza voltam, hogy ilyen történetet hogy tud egy pasi írni. Sehogy, mert később kiderült, hogy N.B. álnév mögött egy német hölgy áll, aki nagyon jól kitalálta magának ezt az alteregót, illetve romantikus regényeinek helyszínét, ami mindig Párizs. A nő mosolyát imádtam, az Álmaim asszonyában nagyot csalódtam, és most A világ végén megtalálszban újra megleltem azt, ami miatt az első könyvért rajongtam. 

A jól bevált recept általában egy fordított felállás, mindig a férfi az a könyveiben, aki a nő meghódítására, felkutatására elindul, és kicsit a középpontban lévő hölgy amolyan mellékszereplővé válik, vagy nem tudunk meg róla sokat, vagy amit igen, azt a férfi szemén keresztül (talán A nő mosolyát leszámítva, ott fele-fele lehetett az arány). Ebben a könyvben egy fiatal galériatulajdonos, Jean-Luc éli megszokott boldog kis casanova életét sok fura művészemberrel körülvéve, amikor egyik nap egy kézzel írott régies stílusú gyönyörű szerelmes levelet kap Principessától. Bizony, mint kiderül Jean-Lucnek titkos hódolja van, aki nem akarja felfedni magát, és egy játékra hívja a szívtiprót. Arra kéri, hogy levelezzenek, és majd ha eljön az idő, akkor a hölgy megmutatja magát és meglátják, hogy a levelezés során kialakult kapcsolatnak lesz-e további folytatása. Principessa azért imitt-amott elhint utalásokat, például kiderül, hogy ők ismerik egymást, csakhogy:

"Van úgy, hogy az ember százszor, ezerszer lát valamit, mielőtt először valóban meglátja."

Persze Jean-Luc belemegy, sőt, eleinte kihívásnak, apró kis flörtnek tekinti, majd a végén egészen a betegévé válik ennek a vad, helyenként elég tüzes levélbeli l'amournak. Később már annyira belebonyolódik, hogy elhatározza, felkutatja a titkos hódolóját, minden apró jelnek utánajár, nyomoz, leskelődik, megfigyeli a potenciális nőismerőseit ... és persze kacagtató helyzetekbe sodorja önmagát ezáltal. Hogy lesz-e a végén Principessával happy end? Olvassátok el és közben kutassatok ti is Jean-Luckel, mert úgy lesz igazi az élmény!
 
"Talán nem úgy látjuk a legtöbb embert, hogy közben nem látjuk őket? Milyen könnyen megeshet, hogy valami elkerüli a figyelmünket, például az az ember, akit valamennyien keresünk?"

Ami miatt szerettem ezt a könyvet az köszönhető a levelezés izgalmának és szépségének és a történet mondanivalójának: hányszor van az, hogy bizonyos emberek ott vannak körülöttünk, észre sem vesszük és aztán egyik nap valami történik, másképp nézünk rá és elkezdődik egy új, szebb viszony a két ember között (és nem, ez nem a csúf kiskacsából hattyúvá változás tipikus esete). 
Amúgy ebben a történetben annyira jó, hogy nem akar több lenni, mint ami: szórakoztató, kedves kis sztori, mindezt úgy, hogy az egészet átlengi az az utánozhatatlan párizsi bohém hangulat, a kávéházak teraszán üldögéléssel, a bohém művészekkel vívott küzdelmes órákkal és egy csöppnyi, édes kis könyvesbolttal. Nekem igazi kis "női" gyöngyszem volt, és megkínzott agysejtjeimnek meg pompás felüdülés.


Kiadó: Park
Kiadási év: 2016
Fordította: Fodor Zsuzsa

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...