Kedvenc idézeteim

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az évek során főleg a kedvenceimmé vált olvasmányaimból lettek olyan mondatok, gondolatok, amik a mai napig visszacsengenek. Van, hogy egy bizonyos érzés, egy évszak, egy helyszín miatt ugranak be, van, hogy újraolvasás közben újra rájuk találok és megint beléjük tudok szerelmesedni.

Amikor rossz passzban vagyunk és azt hisszük ennél már nem lehet lejjebb:

A gödör fenekén voltunk, nem mondom, hogy a szakadék fenekén, mert azóta megtanultam, hogy a szakadék intézményének az a sajátossága, hogy feneketlen, nincs olyan mélységi rekord, amelyet meg ne lehetne dönteni.

/Romain Gary: A virradat ígérete/

Amikor annyira magányosak vagyunk, hogy az már fáj:

Az igazat megvallva, a magány könnyed állapot. Puha és meleg, megszokható, szerethető. Csak akkor kezdi el savként marni a lelked, amikor rájössz, hogy társra vágysz.
Utána már nem kényelmes, hanem fojtogató. A napi rutin, ami eddig meghatározta az életed, hirtelen nyűg lesz, bosszantó és monoton.

/Hidasi Judit: Április út/ 

Amikor jó meggondolni mit, mikor és hogyan mondunk ki:

De egyvalamire nagyon kell vigyázni, mégpedig arra, hogy mekkora egy ember teherbírása. Az igazság kimondásával rombolni soha sem szabad. Ha én egy igazság kimondásával kiszámíthatóan romboló hatást keltek valakiben, akkor azt az igazságot nem szabad kimondani. Hallgatni, kikerülni a kérdést lehet, csak hazudni nem.

/Popper Péter: Lélekrágcsálók/

Amikor van kivel megosztani a jót és a rosszat is, amikor ott az a jó barát, aki kell:

Ha az ember rátalál a legjobb barátjára, az olyan, mintha szerelembe esne.

/Elizabeth Vein: Fedőneve Verity/

Amikor beköszönt az ősz és mindenki csak az elmúlásról beszél:

A szeptember az egyik kedvenc hónapom. Szeretem azokat a hónapokat, amikor séta közben keresed a napfényt. Amikor ha az utca egyik oldala árnyékos, a másikra meg süt a nap, átmegy az ember, hogy érezze. Sokkal jobb, mint amikor nyáron sétálsz és átmész az utca másik oldalára, hogy elkerüld a napsütést. 

/Fabio Volo: Ráadásnap/

Amikor megoldhatatlan(nak látszó) feladatokkal gürizünk:

(…) a gyilkos házi feladaton a sor. Ha anyám segít, a végére mindig elsírja magát. Ha apám, a végére mindig én sírom el magamat.

/Anna Gavalda: 35 kiló remény/

Amikor meg tudjuk találni az életben azokat az apró dolgokat, amik jobbá teszik a napunkat:

Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat ünnepelni, ahogy feltűnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte lévő, mikor kicsik és mulandók voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a sütőbe, és édes illata épp kezd kozmássá válni. Ezeket a napokat kéne megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni.

/Emylia Hall: Nyarak könyve/

Amikor a hétvégék éltetnek minket a hétköznapok során:

Vasárnaponként mások a reggelek, ezt azonnal észreveszi az ember. Más a levegő összetétele, súlyosabb, és emiatt olyan, mintha minden kicsit le lenne lassulva. Még a megszokott zörejek is mások. Tompábbak és egyben tolakodóbbak. Biztosan az autók hiányzó lármája, vagy talán a levegőből hiányzó szén-monoxid miatt. Vagy talán csak amiatt, hogy az ember vasárnap jobban odafigyel a szagokra és a hangokra, amire hétköznap nem fordít pillanatnyi figyelmet sem.

/Katherina Hagena: Az almamag íze/

 

És amikor nem kell más, csak kicsit eltávolodni a dolgoktól:

Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni.

/Nicholas Barreau: A nő mosolya/

Nektek vannak kedvenceitek?

Képek forrása:

1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép