2016. március 25., péntek

Gyilkoskék

Joanne Harris: Kékszeműfiú


Azt hiszem, hogy könyvmolyos életemben Joanne Harris az, aki számomra A Kiszámíthatatlan Író. Nincs két egyforma könyve, a stílusa is váltakozik, van a kicsit mágikusabb, léleksimogatóbb Harris és van a sötét, lehúzós, átverős Harris. A Kékszeműfiúban ez utóbbival találkozhatunk és azt hiszem a "darkosabb" vonalból is az egyik legbetegebb sztorival. Olvasás közben azt gondoltam, hogy kedvenc írónőm jót röhög a markába, mert oldalról oldalra, fejezetről fejezetre fogtam a fejem és nem tudtam eldönteni, hogy ki kivel vagy ki ellen van, mi lesz itt a végkifejlet és jó párszor olyat csavart a dolgokon, hogy bambultam mint az a bizonyos borjú, hogy akkor most mi is van? És mégis, egy szóval tudom csak jellemezni az egészet: zseniális!

Magáról a történetről nem tudok és nem is akarok írni, annyira komplex, annyira mély, borzongató, hogy ezt fedezze fel mindenki saját maga. Azt tanácsolom, hogy ne olvassatok utána, merüljetek el benne mindenféle előismeret nélkül. A fülszöveg pedig zseniális, és ha valakire ez hat, ha ez felkelti az érdeklődését, az mindenképpen vegye kézbe a könyvet, garantálom, hogy nem fog tőle megszabadulni egyhamar.

Élt egyszer egy özvegyasszony, akinek három fia volt: Fekete, Barna és Kék.
Fekete volt a legidősebb: mogorva és agresszív.
Barna volt a középső gyerek: félénk és lassú felfogású.
De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos.

Sok mindent gondoltam olvasás közben.
Egyrészt az foglalkoztatott, hogy a szülők micsoda károkat tudnak okozni a gyermekeik életében, lelkében, micsoda roncsolást tudnak végezni ha mindazokat a dolgokat, amiket ők nem tudtak megtenni, megvalósítani, mert nem volt rá lehetőségük rákényszerítik az utódaikra. Ráadásul teszik mindezt úgy, hogy a szeretet jegyébe becsomagolják és még saját magukat is azzal áltatják, hogy de ők csak jót akarnak. Na, ezeknek a szülőknek melegen ajánlanám figyelmükbe a Készeműfiút. Azt hiszem alaposan átgondolnák az olvasás után ezen nézetüket.

"Az élet persze más tészta. Az élet másból sem áll, mint elvarratlan szálakból. És néha a fonalról, ami olyan kétséget kizáróan a labirintus közepébe vezet, kiderül, hogy csak összegubancolódott madzag, és ott maradunk rémülten a sötétben, és egyre jobban eltölt bennünket a meggyőződés, hogy az igazán érdekes események tőlünk egy kőhajításnyira folynak továbbra is, de már nélkülünk…"

A másik gondolatom az internet és a blogolás körül zajlott. Hiszen ez a történet webnapló formájában kerül elénk (amúgy isteni zenei utalásokkal, számokkal megspékelve) és egész végig azon morfondírozik az olvasó, hogy vajon az ott leírtakból mennyi a fikció és mennyi a valóság. És igen, rengetegszer megfordult ez a kérdés a fejemben már bizonyos blogok olvasásakor. Természetesen van olyan, amiről kapásból eldönti az ember, hogy ez biztos nem valós, ilyen nincs, de nagyon sok esetben nem látunk az avatarok mögé, hosszú idő után sem lehet azt mondani egy álnévről és a blogjáról, hogy ismerem. És erre a bizonytalan érzésre, az internet adta "névtelen" lehetőségekre, az azt írok, amit akarok hozzáállásra játszik rá baromi jól Harris. Állandóan kételyek között tart, nem tudjuk eldönteni, melyik rész valós és melyik nem, pláne egy ilyen nyakatekert személyiség esetében mint a mi Kékszeműfiúnk.

"Azt hiszem, senki sem születik gonosznak. Csak rosszul választunk."

Ahogy szép lassan "felélem" a Harris-életművet, rájöttem, hogy nekem ezek a darkos történetek a kedvenceim. Tükröt mutat minden egyes alkalommal, az már más kérdés, hogy ki mit lát benne vagy veszi-e a fáradtságot, hogy egyáltalán belenézzen-e ebbe a tükörbe.


Kiadó: Ulpius (vajh, ki veszi át Harris kiadását?)
Kiadási év: 2010
Fordította: Szűr-Szabó Katalin 


Amúgy ez a könyv a Malbry-regények közé tartozik. Elsőként az Urak és játékosokban találkozhatunk ezzel a várossal és a St.Oswald iskolával, majd a Kékszeműfiúban újra. És nemrég jelent meg a harmadik regény Different Class címen, amely szintén visszaviszi az olvasót a St. Oswald falai közé. Remélem, hamarosan magyarul is olvashatjuk!

4 megjegyzés:

Beáta Üstökös írta...

Én most a Partvidékieket olvasom tőle, ami inkább az első kategória, de emlékszem, hogy az Aludj kislány is mennyire tetszett, pedig sokaknak nem tetszik a DarkHarris. Pedig nagyon jó!

Nikkincs írta...

Üstökös: A Partvidékiek nekem kedvencem is lett, pedig azt sem szeretik sokan, mégis, nálam szívcsücsük lett.
Az Aludj, kislány! elég durva volt szintúgy, az is bejött :) Sajnos nekem most már csak a Szent bolondok, a Rúnajelek és a 2. novelláskötete maradt olvasatlan, lassan elfogynak, de akkor majd újra elolvasom őket :)

Beáta Üstökös írta...

Ne is mond! Remélem, átveszi egy másik kiadó...

Nikkincs írta...

Én is remélem, annyi sz.rt vettek már át, ő pedig igazán megérdemelné, hogy újra fókuszba kerüljön valamelyik kiadónál.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...