2015. május 31., vasárnap

A májusom könyvekben

Forrás: pinterest
Egyszerűen el sem tudom hinni, hogy vége a májusnak és holnap már itt a nyár első hónapja. Nem vágyom most a nyárra, teljesen meg vagyok elégedve az átmeneti évszakokkal is.

Májusban nem sok történt nálam beszerzések terén. Hiába várom tűkön ülve az új Hoffman-könyvet, az csak júniusban jön majd a Könyvhétre (erről jut eszembe, hogy a kiadónak is írnom kell még, hogy átvehető-e kint a már korábban előrendelt könyv). Ezért azt gondoltam tök nullás hónapot zárok, de a pünkösdi hétvége előtt evett a fene valami vicces, humoros, szimpla, gondolkozásmentes szórakoztató könyv iránt. Úgyhogy pénteken hazafelé tartva betértem a könyvesboltba és Nicholas Barreau Álmaim asszonya c. könyvével tértem haza. Az író (vagy inkább írónő? :)) előző könyvét imádtam, de úgy tűnik magasra tette nálam azzal a lécet, mert az Álmaim asszonya messze elmaradt A nő mosolyától, így csalódás lett az egy darab beszerzésemből. De sebaj, megy az eladásra kínáltak közé.

No de nem maradtam jó, mit jó, szuper könyvek nélkül.  A telitalálatok közül Amikor Isten Nyúl volt lett az első a maga cseppet sem megszokott családjával, aztán jött Az ember, akit Ovénak hívnak, amit annyira megszerettem, hogy Fredrik Backman következő könyve is rögtön a beszerzendők listáján landolt. Aztán a csúfos Álmaim asszonya affér miatt kárpótolt Réti László A kaméleon és A hasonmás című regénye. Ebben a sorozatban új kedvencre leltem, mert utoljára azt hiszem a Szingli fejvadászon röhögtem ennyit. A májust pedig egy gyönyörűen megírt regénnyel zártam, együtt szálltam alá a halálsorra Az elvarázsoltakkal és nagyon örülök, hogy a Fumax a Tolvajok tele után egy ilyen igényes könyvvel folytatja a megkezdett sorozatát. (Már alig várom a következő könyvet, tartalmát tekintve ez sem egy lányregény lesz, de engem mindenképpen érdekel majd, pláne, hogy Dennis Lehane is elismerően nyilatkozott róla.)

Csalódásaim közé került a fent említett Nicholas Barreau regény, illetve A katicák éve Graham Joyce-tól. Szintén gondom volt Ishiguro A dombok halvány képe c. könyvével. Ishiguro írásaival is úgy vagyok mint Neil Gaiman történeteivel: próbálkozom, de az az érzésem, hogy nem az én íróim.

Olvasásügyileg nem panaszkodhatom májusra, viszont itt a blogon nem írtam még sem Ovéról, sem a Réti-sorozatról, sem pedig Az elvarázsoltakról. Ezekről júniusban igyekszem pótolni a beszámolókat.

Nektek milyen volt a május?

Akik már beszámoltak róla:

8 megjegyzés:

Nita írta...

Te és Amadea képviselitek ebben a hónapban a visszafogottságot beszerzések terén. :)
Sajnálom, hogy az egyetlen beszerzésed nem tetszett, mondjuk én A nő mosolyával is úgy voltam, hogy aranyos volt, de annyira nem voltam hátraesve tőle. Az elvarázsoltak tényleg jó, örülök, hogy neked is bejött! :)

Nikkincs írta...

Nita: Amadea nagyon visszafogott volt az újabb nullás hónappal. Én azért lélekben a júniusra gyúrtam, eddig 3 könyv van a Könyvheti listámon. A nő mosolya biztos jókor talált meg engem, az olyan kis kedves élmény maradt.
Az elvarázsoltak jelenti számomra a minőségi szórakoztató irodalmat. Tartsa meg a Fumax ezt a fajta jó szokását még sokáig!

Szilvamag írta...

Ó, de sajnálom, hogy az Álmaim asszonya nem jött be, kicsit el is ment ez miatt a kedvem tőle, viszont a Réti könyveknek nagyon örülök, tudtam én, hogy tetszeni fog neked. :D
Az elvarázsoltakról szóló bejegyzésede meg nagyon-nagyon várom. :)

Amadea írta...

Olyan izé vagy, amiért három könyvvel akarod növelni az "elakaromolvasnidemost" listámat.:) Sajnálom, hogy A katicák éve nem jött be, kicsit félve nézek rá, mert Hanna rajongása nagyon feltornázta az elvárásaimat. Na, majd meglátjuk, milyen lesz.
Mindjárt megnézem, mi lesz a Fumax következő könyve ebben a sorozatban. (Amúgy Lehane-t is kiadhatnák. Igen, tudom, kicsit kilógna a koncepcióból, de na.)

PuPilla írta...

Ügyes vagy! :) Hú, és azért sok-sok nagyon jó könyvet olvastál, Ove nekem is listás, és az Amikor Isten nyúl volt is nagyon érdekel. Hát Az elvarázsoltak eddig nem érdekelt annyira, köszi, köszi... :D Ráizgatnak ezek a posztok újabb és újabb könyvekre. :D

katacita írta...

Akárhogyis nézegetem ezt Az elvarázsoltakat, nem bírok ráhangolódni. Nem mintha nem lenne elég könyv a várólistámon... :D
Reméljük, a Hoffman-könyvre megéri ennyit várni, utoljára szerintem a Selyemhernyóra várakoztunk ilyen sokáig!
A nem-bejövős könyveket meg biztos el tudod cserélni vagy adni, mindegyik elég népszerű úgyis. :)

Nikkincs írta...

Szilvamag: semmi gond, nem lehet mindegyik könyv azonos színvonalú. Viszont a Réti, na az nagyon állat volt :) Az elvarázsoltakról pedig most került ki a poszt. Remélem, meghozom hozzá a kedved.

Amadea: hú, melyik az a 3? Kíváncsian várom, hogy A katicák éve neked hogy fog tetszeni. Ne tántorítson el az én véleményem, ahogy néztem sokan rajongják. All Involved a címe a következőnek. És igen, jöhetne a Fumaxtól egy kis Lehane, de nem az ő profiljuk sajnos :(

PuPilla: szerintem Ove és a nyulas könyv is tetszeni fog neked. Ovét nem lehet nem bírni :) Ellenben Az elvarázsoltakra nem tudom, hogy mit mondanál, nekem nagyon bejött.

katacita: nem is kell, lehet, hogy nem a te könyved. Azt olvassunk, amit jónak gondolunk! :D
Igen-igen, remélem, hogy nem lesz csalódás. Jaj, mikor jön a Selyemhernyó folytatása? :)))

Szilvamag írta...

Olvastam, amit írtál róla és hát mit is mondhatnék... meghoztad :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...