Hétköznapi életünk

Sarah Winman: Amikor Isten nyúl volt

Szeretem amikor egy könyvben látszólag nem történik semmi. Szeretem, mert ilyenkor érzem úgy, hogy ez a könyv akár rólam, rólunk is szólhat. Hiszen a nagy romantikusoknál már csak legyintek, hogy ilyen Szőke (barna/fekete) Herceg úgy sincs, a krimiknél örülök, hogy elkerülnek a baltás gyilkosok, a klasszikusoknál, mondjuk Jane Austen esetében meg csak sóhajtozok, hogy azért egy kis időre kipróbálnám azt az életet is, de szerintem pár nap elteltével sikítva rohannék ki a világból hogy történjen már valami az öltözködés és a bűbájos teázgatások mellett is az ember lányával.

Sarah Winman könyve pont ilyen "nem történik semmi, de mégis minden benne van, ami velünk, emberekkel történik"-féle könyv. Az elbeszélő egy felnőtt nő, akinek visszaemlékezéseit olvashatjuk gyermekkorától egészen napjainkig. A cselekmény középpontjában egy család áll: apa, anya, egy kislány (Elly) és egy báty (Joe), no meg egy nyúl, aki isten névre hallgat (igen, kis i-vel). A két testvér között erős, igazi báty-kishúg féle kapcsolat van, mondhatni, hogy Ellynek nem csak a testvére a bátyja, de egyben a legjobb barátja és a szövetségese is mindenben. És ahogy az évek telnek a kapcsolatuk egyre erősebbé, kiforrottabbá válik. 

"Anyám továbbra is akciós árukat keresett az üzletekben, sőt, kényszeressé vált a takarékossága. Stoppolta a zoknijainkat, foltozta a farmerünket, sőt, engem még a fogtündér sem kárpótolt egy különösen nagy fájdalmak árán kinőtt zápfogamért, hiába írtam neki egy levélkét, hogy minden nap késedelem után kamatos kamatot számítok fel."

Rögös úton mennek ők ketten végig, mert oly sok mindent meg kell tapasztalniuk. Feltűnnek barátok, akik el is tűnnek, majd fura módon vissza is térnek az életükbe. Költözéssel kiszakítják őket az első olyan helyről, amit a gyökerüknek tekintettek. Az ébredező szexualitással és a kamaszkorral sem könnyű megbirkózniuk, de Elly akkor is bástyaként áll Joe mellett, amikor az a nehezebbik utat választja. Felnőttként ugyan messze kerülnek egymástól, mert Joe New Yorkba költözik és Elly a szülőföldjén, Angliában marad, ugyanakkor a távolság miatt sem veszít a kapcsolatuk az erősségéből. És amikor a 2001-es események bekövetkeznek, Elly lesz az, aki mindent hátrahagyva rohan New Yorkba, most ő lesz az, aki azért imádkozik, hogy újra támasza lehessen a testvérének.

Ami miatt igazán szerettem Winman regényét azok ezek a kis életképek voltak. Néhol ütődött egy bandának, fura egy családnak tartottam a szereplőit, de szerintem ezt mindannyiunk családjára el lehet mondani. És az írónő által elénk festett jelenetek valóban hétköznapiak voltak. Ráadásul a stílusa nagyon gördülékeny, olvasmányos, humoros, e mellett pedig igazán ütős gondolatai is voltak, amelyeknél mindig meg is lepődtem, hogy hogyan tudja valaki ezeket a mindennapi érzéseket, apró kis rezdüléseket az emberek lelkében ilyen szépen szavakba önteni.

"– Az emlékek – mondta nekem Nancy –, bármilyen kicsik és jelentéktelenek, az életünk könyvének lapjai."

Az is tetszett, hogy rávilágított a regény arra, hogy családunk nem csak vérségi kapcsolatokból születhet. Vannak olyan emberek, akiknek nem adatik meg egy család lehetősége, viszont ők is szeretnének valaki(k)hez tartozni, nem egyszál egyedül lenni ebben a nagyvilágban. Itt két ilyen embert is megismerhetünk, akit úgy fogad be a család, mintha ősidőktől kezdődően hozzájuk tartoztak volna.

Egyszóval igazán különleges egy kis könyv ez. Pár napra másik családhoz tartoztam általa, de nagyon is azonosulni tudtam velük. Szeretnek, veszekednek, kiabálnak, gyászolnak ők is, de mindig ott vannak a másiknak, amikor erre van szükségük. És ahogy én is öregszem egyre jobban vallom azt, hogy nem a szavak beszélnek, hanem a tettek. Ebben a könyvben pedig rengeteg ilyen beszédes tett rejlik.

"Hosszú távon semmi sem merül feledésbe, Elly. Olykor egyszerűen föl kell hívnunk a világ figyelmét arra, hogy különlegesek vagyunk, és még mindig itt vagyunk."

Kiadó: General Press

Kiadási év: 2011