Szörnyek a rács mögött

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Amikor láttam a hírt, hogy a Fumax folytatja a Tolvajok telével megkezdett Fumax Irodalom sorozatát, rögtön azt gondoltam, hogy akármilyen könyvet hoznak ki, nekem kelleni fog. Igazából fülszöveget sem nagyon olvastam, rögtön bizalmat szavaztam a könyvnek. Most, hogy Az elvarázsoltak már csatlakozott a polcomon a Tolvajok teléhez elmondhatom, hogy megint egy nagyon különleges történetet kaptam.

Az elvarázsoltak egy különös, az átlag ember számára nem mindennapi helyen játszódik: egy börtön halálsora a helyszín, ahol az elítéltek arra várnak, hogy egyszer értük jöjjenek a fekete inges börtönőrök, akik a kivégzésük helyére kísérik őket és megkapják azt az injekciót, amelytől újra szabaddá válnak, amely az általuk bántalmazott emberek családtagjainak talán megnyugvást hoznak, nekik pedig a végső megváltást.

"Odakint a napfény és a valóság visszazsugorítja az embereket valódi méretükre. Idebent az emberek felnőnek árnyékaikhoz." 

Ezen a szörnyűséges helyen van egy nő - akit narrátorunk, a halálsor egyik elítélje, végig csak a hölgyként emleget- aki arra tette fel az életét, hogy segítsen ezeknek az embereknek az ügyét újra felülvizsgálni és így lehetőségük legyen elkerülni a biztos halált, hogy majd e helyett az életfogytosok közé kerülhessenek. A történet egy a kivégzését önként kérő rab, York esetét tárja elénk, ám párhuzamosan nem csak az ő félresiklott életét, hanem a narrátorunk, a hölgy, egy bukott pap, a börtönigazgató és pár rab életét is megismerhetjük.

"A hölgynek van egy istenadta ajándéka, és remélem továbbra is használni fogja. Ez az ajándék: hogy képes megérteni a hozzám hasonlókat."

Azt gondolná az ember, hogy ez egy szörnyű történet. És igen, az is, de valahogy mégsem. Szörnyűségében is valahogy szép, emberi. Mert megmutat bizonyos dolgokat. Azt, hogy egy ember nem biztos, hogy rossznak születik, egyszerűen a körülményei, az átélt traumák teszik azzá a gyilkossá amivé válik. Persze azért, mert valakinek valahol kisiklott az élete nem lesz mindenkiből gyilkológép, hisz épp elég éles párhuzamot kapunk az egyik elítélt és a hölgy sorsa között. Mégis, az egyik gyilkossá, egy szörnnyé válik, a másik pedig arra teszi fel az életét, hogy ezeket az embereket megmentse. De valóban megmenti őket? Élet lehet-e a börtön rácsai között életfogytosnak lenni vagy jobb a halálsoron várakozni és egyszer újra "szabaddá" válni. Komoly kérdések ezek és az írónő, aki maga lehetne akár a hölgy, hisz ugyanezt a szakmát űzi mint a regénybeli főszereplője, nem ad nekünk konkrét választ erre a kérdésre.

"A hölgy átgondolja, mit hallott Ardenről – arról, amit tett, amennyire csak az elméje engedi, mielőtt iszonyodva elrettenne. Arra gondol, milyen szomorú, hogy a gyilkosokra emlékezünk és nem az áldozataikra. Mi lenne, ha a világ elfelejtené Hitlert, és inkább az áldozatok nevére emlékezne? Mi lenne, ha az áldozatokat tennénk halhatatlanná?"

Amit sok más egyéb mellett imádtam a regényben az az elbeszélés módja. Tetszett, hogy végig szinte névtelenül ismerjük meg a szereplőket. A világnak ezen a szegletén már nem számít, hogy kit hogy hívnak. Aki ilyen helyen tengeti az életét az egy számmá válik a rendszerben. Az őket körülvevő emberek, a börtönt működtető dolgozók is csak egyek lesznek a sok közül, mert itt aztán kemény rotáció van. Kiégnek, börtönlázadásokban vagy egy rab keze által életüket vesztik, durva, de hullanak ők is, akár a halálraítéltek.

Az, hogy a narrátor is egészen a történet végéig névtelen marad, szintén briliáns ötlet volt. Rajta, az ő szemén keresztül ismerjük meg ezt a furcsa lenti, elzárt világot, a rabokat, a történetüket, ő mesél a hölgyről és annak nyomozásáról, illetve a bukott pappal való különös kapcsolatáról is. De természetesen ahogy York ügyének felderítésében haladunk előre, a narrátor múltja is feltárul előttünk. Azé az emberé, aki évek óta némaságban él, és a börtönben a könyvek, az azokban rejlő szavak jelentik a hangot számára.

Azt hiszem az idei év egyik legjobb döntése volt ezt a könyvet beszerezni. Igen, szörnyekkel és szörnyű dolgokkal van telis-tele, ugyanakkor ennek a tálalása, az írónő stílusa kompenzálja ezeket, mert gyönyörűen megírt könyvről van szó. És itt kell megemlítenem, hogy biztos vagyok benne, nem lehetett egyszerű a fordító munkája, mind szakmailag, mind érzelmileg, de Klenheincz Csilla remek munkát végzett, minden elismerésem az övé.

Szóval akit egy kicsit is "piszkál" ez a regény, az semmiképpen ne hagyja ki! Nekem az egyik legmaradandóbb élményem lett az idei olvasmányaim közül. Ugyan leereszkedtem a világ egy olyan szegletébe, amit talán kihagytam volna az életemből, mégis úgy érzem én lettem egy morzsányival több, hogy egy kicsit a hölgy szemével voltam képes látni ezeket a dolgokat.


Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2015
Fordította: Kleinheincz Csilla