A Balkán tigrise

Téa Obreht: A tigris asszonya

Rég nem kezdtem el a várólista-csökkentést ennyire jó könyvvel. Valahogy az első oldalak után éreztem, hogy nem egy mindennapi történetet kapok a szerb felmenőkkel rendelkező, ám már Amerikában élő és alkotó fiatal írónőtől. Tudom, hogy sokan nem szeretik azt a szót, hogy érdekes, de nekem egész végig ez a jelző járt a fejemben a szó pozitív értelmében (és nem abban, amikor a csúnya, de jó fej lányra azt mondják, hogy érdekes). Inkább gondoljátok úgy, hogy nem szokványos, nem mindennapi, végre valami üdítően más és nem egy tucat történet.

A regény egy fiatal doktornőről és szintén orvos nagyapjáról szól, és több idősíkon játszódik. A jelenbeli szálban a délszláv háború után járunk, amikor is Jugoszlávia több részre szakadt és az addig egységes országban élők már új határokat kell, hogy szem előtt tartsanak. Ez a fiatal doktornő, Natalia, épp a háború viszontagságaiból lassan ébredő egyik kis településre, Brejevinába igyekszik barátnőjével, hogy ott egy árvaház gyermekeinek védőoltást adjanak. Útközben kapja a hírt nagymamájától szeretett nagyapja haláláról, aki egy a doktornő úticéljához közeli faluban, Zdrevkovban hunyt el, miközben két aknára lépett fiú életét szerette volna megmenteni. Natalia a hír hallatán útközben idézi fel a régmúltat, az ő gyermekkori emlékeit, azokat a pillanatokat, amelyeket szeretett nagyapjával élt át. Az egyik legfontosabb ezek közül a rendszeres állatkerti látogatásaik, amelyeknek során mindig a tigrist keresték fel és amikor minden egyes alkalommal ott lapult a nagypapa kabátjának zsebében egy viharvert példány A dzsungel könyvéből.

A visszaemlékezések során Natalia a még távolabbi múltba is elvisz minket. Ilyenkor a nagypapa gyermekkorába nyerünk betekintést, amelyet szintén beárnyékolt egy háború, mégpedig a második világháború. Ezek természetesen már nem az unoka közös emlékei a nagyapjával, hanem azok a történetek, hiedelmek, amelyeket az évek során osztott meg a nagypapa a lánnyal. Olyan történetek ezek, amelyek valamilyen ponton összekapcsolódnak a nagypapa által féltőn óvott és megértett állattal, a tigrissel és a furcsa néma nővel, a tigris asszonyával, akik a babonák szerint rontást hoztak arra a falura, ahol az öreg nevelkedett.

Engem valahogy már az első oldalakon elkapott egy megmagyarázhatatlan hangulat. Valami erő, ami fogva tartott, ami "beszippantott" a történetbe és ami miatt fejezetről fejezetre egyre mélyebbre ástam magam a doktornő, a nagypapa és a tigris asszonyának a történetébe. Eleinte a jelenbeli szál jobban érdekelt, mint a múltbéliek, aztán azt vettem észre, hogy fordult a kocka és egyre jobban várom azokat a részeket, ahol a nagypapa mesél a tigrisről, a mészárosról, a tigris asszonyáról, a halhatatlan emberről, a patikáriusról, a medvéről. És igazából ott emeltem meg a nemlétező kalapomat a fiatal, ámde igen tehetséges írónő előtt, amikor ezek a szálak hol erősebben, hol gyengébben ugyan, de egymáshoz kapcsolódtak, összeértek. Olyanok voltak ezek a történetek, mintha egy különös és távoli világ szájról szájra terjedő, nagyszülők és unokák avagy a generációk által megöröklött meséibe, legendáiba nyerhettem volna betekintést. Ugyanakkor minden szálat átszőtt valami búskomor, szomorkás, kicsit szürkés és porlepte hangulat, amelyet én azzal tudok magyarázni, hogy szinte minden idősíkra árnyékot vetett valamilyen háború és ennek kapcsán az elmúlás.

"A negyedévi vizsgák előtt egy héttel, egy késő délután nagyapa megkérdezte, gondolkoztam-e már a szakosodáson, mintha lassan a körmömre égne a dolog. Készen álltam a válasszal: - Gyermeksebészet.
(...) - Mennyi tapasztalatod van gyerekekkel?
(…) - Miért?

Kihúzta magát, hátratolta a székét, és megdörzsölte a térdét.

- A felnőttek félelemben halnak meg - mondta. Mindent elvesznek tőled amire szükségük van, és neked, az orvosnak az a dolgod, hogy megadj mindent, vigasztald őket, fogd a kezüket. De a gyerekek úgy halnak meg, ahogy éltek – teli reménnyel. Nem tudják mi történik velük, így nem is várnak tőled semmit, nem kérik, hogy fogd a kezüket – de végül neked magadnak lesz rá szükséged, hogy megfogják a tiédet. A gyerekek mellett magadra leszel hagyva. Ugye érted?"

Sokszor olvasok ilyen-olyan díjnyertes könyvet, és volt már párszor úgy, hogy csak néztem magam elé, hogy ez most komolyan díjat kapott? A tigris asszonya esetében minden elismerésem Téa Obrehté, hogy ennyire fiatalon, pontosan 26 évesen egy ilyen szép történetet tudott megalkotni és úgy gondolom, hogy nem véletlenül nyerte el ez a regény az Orange Prize-t, az egyik legjelentősebb brit női irodalmi díjat.  Bár még csak az idei év első hónapját koptatjuk, biztos vagyok benne, hogy egy igen emlékezetes regényre találtam!

Kiadó: Cartaphilus

Kiadási év: 2012

Fordította: Megyeri Andrea