2013. október 26., szombat

Kívánságlistások

Hogy én mennyi szépségre leltem most, amire fenem a fogam! Csak azt vettem észre, hogy az újabb netes barangolásom eredményeképpen egy híján féltucat könyv landolt a kívánságlistámon, ráadásul mindegyik elég különböző, mind témáját, mind szerzőjét tekintve, nem is tudnék egyet kiválasztani közülük, jöhet az összes!

1. Egy többgenerációs családregény egy spanyol írónőtől:
Almudena Grandes Kártyavárak c. könyvét idén olvastam el, amelyben egy általam kevésbé szeretett, és manapság igen elhasznált témát - egy szerelmi háromszöget - boncolgatott, mindezt úgy tette, hogy rávilágított ennek a kapcsolatnak minden előnyére és hátrányára és cseppet sem rázott tőle a hideg. Már akkor tudtam, hogy szeretnék tőle majd még olvasni a jövőben, erre meg is lesz a lehetőségem, hisz nemsokára kapható lesz Megdermedt szív c. regénye.
 
Almudena Grandes: Megdermedt szív
Julio Carrión, aki a Franco-rezsim idején tett szert pénzre és hatalomra, nemcsak óriási vagyont hagy örökül gyermekeire, de múltjának kibogozhatatlan rejtélyeit is. Legkisebb fia, Álvaro apja temetésén megpillant egy gyönyörű idegent, akiről hamarosan kiderül, hogy az idős férfi utolsó szeretője volt. Álvaróval ellentétben Raquel, ez a vonzó fiatal nő sokat tud saját családja múltjáról, a diktatúra elől Franciaországba menekülő, majd Franco halála után hazatelepülő republikánus nagyszülőkről. Raquel emlékezetében élénken él egy madridi családnál tett különös látogatás, ahova egykor nagyapja vitte magával - akkor, kislányként megérezte, hogy a felnőtteket sötét titok lengi körül…
Álvaro és Raquel között végzetes szerelem szövődik, s így kénytelenek szembesülni a múlttal, vissza kell menniük az időben egészen a polgárháborúig, hogy felfejtsék az őket összekötő szálakat. Ezzel kezdetét veszi utazásuk az önismeret fájdalmas útján, és életük örökre megváltozik.

Kiadó: Scolar
Teljes ár: 4.450 Ft (igen, elég húzós!)
Oldalszám: 928
Megjelenés időpontja: 2013.11.15


2. Egy kis történelmi barangolás VIII. Henrik udvarában:
Azt hiszem, hogy a történelmi regények igazán hálás témája mind a mai napig VIII. Henrik és kora, persze ezen belül is a házasságai. Boleyn Annáról elég sok könyvet olvashattunk már, Philippa Gregory is szépen beleásta magát az angol uralkodó házasságaiba, de most Howard Katalinnal kötött frigye kapott egy külön könyvet Carolly Ericksontól. Az írónő nemcsak az angol udvarról írt eddig regényeket, hanem pl. a Romanovok életéről (A cárné leánya címmel - ez magyarul is megjelent) vagy éppen Marie Antoinette-ről is (The Hidden Diary of Marie Antoinette). Határozottan kíváncsi lettem az 5. (hűtlen feleség) történetére!

Carolly Erickson: A hűtlen királyné (VIII. Henrik ötödik felesége)
VIII. Henrik király viharos, lázadásoktól sem mentes uralkodásának vége felé ismerte meg a fiatal és vidám Catherine Howardot, akinek korábban már legalább három szeretője volt. A király mit sem tudva Catherine múltjáról, feleségül vette abban a reményben, hogy asszonya majd boldoggá teszi. Túl későn tudta csak meg azonban, hogy a nő szíve az egyik udvaroncáé, Tom Culpeperé.
Miközben a Tudor-dinasztia léte veszélyben forog, mert VIII. Henrik egyetlen fia, Edward herceg sokat betegeskedik, egyre szorosabbá fonódik az udvari intrikák hálója Katalin királyné körül, aki mindent megtesz, hogy az olykor dühöngő, olykor mélabús, ráadásul impotens királynak fiút szüljön. Amikor azonban a rokonai is ellene fordulnak, Katalin tudja, utolérte a végzet csakúgy, mint pár évvel korábban unokanővérét, Boleyn Annát.
"A hűtlen királyné" feltárja előttünk a Tudor-udvar sötét világát, a hízelkedő udvaroncokét csakúgy, mint az elkeseredetett hatalmi harcot folytató főurakét, azt a világot, ahol egy nemesi családból való lány éppúgy kerülhetett büntetésből súrolni a konyhába, mint kis szerencsével a trónra.

Kiadó: Gabo
Teljes ár: 2.990 Ft
Oldalszám: 316
Megjelenés időpontja: 2013.10.31

3. Egy olasz ifjúsági történet:
Szeretem az olasz szerzők munkáit, és bár az ifjúsági kategóriából én már aztán rég kinőttem, azért olvasok ilyen témájú könyveket is, így ez a regény bizony nagyon birizgálja a fantáziámat. Érdekes az alaptörténet, ráadásul egy díjnyertes regényről van szó!

Patrizia Rinaldi: Piano forte
A kisregény színhelye egy kisváros, egy hely a világban, ahol az egyetlen lehetőség a törvénytisztelet, és a lázadás egyetlen megengedett módja: igaz emberként cselekedni. Néhány gyereket és fiatal zongoratanárukat (elválaszthatatlan korcs kutyájával, Eneával együtt) földrengés zárja el a külvilágtól: rájuk omlik az iskola.
Feszültséggel és izgalommal terhes napok következnek, amelyekben kiderülnek a gyengeségek, de kiből-kiből új, nem sejtett képességek és erőforrások is előbukkannak. Végül az érzelmek, a barátság, a zene és az életszeretet ereje kerekedik felül.
A szerzőről: Patrizia Rinaldi (1960-) regényével a következő díjakat nyerte el: Premio Elsa Morante Ragazzi, Premio Nazionale di Letteratura per ragazzi "Mariele Ventre".


Kiadó: Pongrác
Teljes ár: 2.600 Ft
Oldalszám: 168
Megjelenés időpontja: 2013.10.31

4. Egy háborús regény új köntösben
John Steinbecktől eddig csak az Édentől keletre c. könyvét olvastam, ezt viszont kétszer is. Mindkétszer nagyot ütött, a másodszori olvasás óta tervezem többi művének megismerését. Erre nemrég fedeztem fel, hogy Lement a hold c. kisregényét hamarosan új kiadásban újra megjelentetik. Én már a borítóba beleszerettem, az már csak hab a tortán, hogy egy háborús történetről van szó, amely szintén kedvelt témáim egyike.

John Steinbeck: Lement a hold
"A hold akkor megy le, amikor a hajnali derengés még nem látható, de már közeleg megállíthatatlanul, mint a végzet."
Steinbeck lement a Hold című kisregénye a norvégiai fasizmus éjét rajzolja meg, balladisztikus tömörséggel. Az 1942-ben kiadott kis remekművet a háború alatt titokban terjesztették, kézről kézre adták a terror legsötétebb óráiban.

Kiadó: Könyvmolyképző - Aranytoll kötetek
Teljes ár: 2.999 Ft
Oldalszám: ?
Megjelenés időpontja: 2013.11.15


5. Egy romantikus történet egy férfi írótól
Erre a könyvre szintén a borítója miatt figyeltem fel. Gondoltam megnézem a fülszöveget, és annak elolvasása után azt mondom, hogy bizony ez is érdekel. Egyrészt két művész áll a középpontban (Hattyútolvajok hatása még mindig tart nálam), másrészt a helyszínek egyike az 1930-as évek Párizsa - nekem ez a két dolog már elég is, hogy kívánságlistára kerüljön a könyv.

Peter Prange: Égből lopott szerelem
Amikor Laura Paddington, egy húszéves festőnövendék és Harry Winter, a negyvenes éveiben járó világhírű avantgard művész egy londoni kiállításmegnyitón találkozik, talán a 20. század egyik legnagyobb szerelmi története kezdődik el.
Szülei akarata ellenére Laura követi a harmincas évek Párizsába Harryt, ahol az élet a művészek között folyamatos ünnep, fiesta, a napok folytonos varázslatban telnek. Amikor a párnak mégis elege lesz Párizsból, a provence-i Sainte-Odile-ban vesznek házat, ami a földi Paradicsomot jelenti számukra, s ahol fantázia és valóság állandóan keveredik egymással. Itt kezdenek neki közös alkotásuknak, az Égi zsákmánynak, szerelmük krónikájának.
De rossz idők járnak Európára, s a szerelmesek elszakadnak egymástól...
Nem tudni, mi az erősebb: a valóság vagy az álomvilág, a barbárság vagy a szerelem.

Kiadó: Gabo
Teljes ár: 3.490 Ft
Oldalszám: 578
Megjelenés időpontja: 2013.10.31

6 megjegyzés:

Amadea írta...

A Piano forte és az Égből lopott szerelem engem is érdekel.:)
Köszi a postot!

Nikkincs írta...

Örülök, hogy találtál Te is számodra érdekeset közülük. Én már kalkulálok a jövő hónapra vonatkozóan, hogy melyik fog beleférni :))

Amadea írta...

Én olyat nem merem.:) Még jön (ill. elvileg már megjött) a Maxim-pakk, jön a Hollókisasszony meg az Endymion felemelkedése, és ennyi az elővigyázatossági bevásárlólistám szerint.
A karácsonyi ajszikat nem számítva.:D

Nikkincs írta...

Ó, én mindig listázok és kalkulálok, hogy aztán tökre ne aszerint cselekedjek :)
A Hollókisasszony engem is nagyon érdekel, de várok inkább az első véleményekre.
Ezek közül szerintem 1-2 darab már az én karácsonyi listámon fog landolni.

Szilvamag írta...

Az Égből lopott szerelem engem is érdekel, nagyon jónak tűnik, nem is láttam még... ez van ha az ember elmegy pár napra üdülni telefon és net nélkül :)

Nikkincs írta...

De milyen jó is az, kell ez a fajta kikapcsolódás is, aztán amikor visszatérsz, bevetheted magad az új megjelenések böngészésébe! :)
Gondoltam, hogy érdekel majd, remélem, jó lesz! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...