2013. szeptember 12., csütörtök

Egy pad, egy kávé és egy könyv #5

Az elmúlt hétvégén nem tudtam megülni a négy fal között. Egyrészt nagyon szép idő köszöntött ránk, a meteorológusok folyton folyvást azt hangoztatták, hogy igyekezzünk kihasználni talán az utolsó nyárias hétvégét. 
Másrészt a fejem tele volt gondolatokkal, amik csak úgy sikítoztak odabent, mégpedig a molyon lezajlott történések miatt. Tudom, lerágott csont a téma, már sokan, sok helyen írtak róla, véleményt nyilvánítottak. Én a háttérből összeszorult szívvel figyeltem az eseményeket, és igazából nem akartam elhinni azt, ami éppen zajlott. Amikor már mérhetetlen szomorúságot és hitetlenséget éreztem az események alakulása miatt, akkor gondoltam azt, hogy itt lesz az ideje, hogy kivonjam magam az internetes világ eme szeletéből egy időre, majd lenyugtatásképp elmenjek valahová kiszellőztetni a fejem. Gyorsan megtöltöttem a termoszomat a megszokott tejeskávémmal, Hadley és Hemingway történetét bedobtam a táskámba és csak úgy elindultam. A lábam, no és persze a 4/6-os villamos az egyik kedvenc helyemre, a Szent István Parkba vitt el.

Azért azt el szeretném mesélni, hogy az odafelé vezető utam cseppet sem zajlott simán. Először egy elromlott villamossal kellett megküzdenem, de amikor leszállítottak minket, gondoltam sebaj, többet sétálok majd. Aztán amikor sikerült elesnem a körúton, ráadásul mindezt pont a Vígszínház előtt (még véletlenül sem egy mellékutcában, ahol alig vannak emberek!), na akkor gondoltam, hogy lehet, vissza kellene fordulnom. De miután egy idősebb külföldi férfi, aki épp a színházat fotózta (legalábbis remélem, hogy nem az én attrakciómat örökítette meg) segítségemre sietett, sérült lelkemet és kissé összekoszolódott farmeremet leporolva picikét bicegve ugyan, de folytattam utam a Parkba. Ezen kis közjáték után már sikerült is megérkeznem további csetlés-botlás nélkül, ráadásul találtam üres padot is, szóval gyorsan elő is kaptam a Párizsi feleséget és "indultam" is Párizsba. 

Azt kell, hogy mondjam én már most imádom ezt a könyvet, legfőképpen a hangulatáért, no meg azért mert hiányos ismereteimet az akkori művészvilágról szép lassan magam mögött tudom hagyni. Szégyenlem, de pár említett névről még csak fogalmam sem volt, szóval a wikipédiát segítségül hívva folyamatosan tájékozódom. Épp azoknál a részeknél tartok, hogy Hadley és Hemingway igyekeznek megvetni lábukat Párizsban, és mindketten küzdenek. Hadley a magányosságával, azzal, hogy próbálja a lakásukat igazi otthonná varázsolni, Hemingway pedig az írással, a munkával és a párizsi művészéletbe való beilleszkedéssel. Egy kis varázskönyvnek tartom ezt a regényt, mert amikor kinyitom, hipp-hopp mintha tényleg egy másik világba csöppennék, ráadásul ez nem is egy fantasy regény.

Nem tudom, más is szeret-e parkban vagy valahol a szabadban olvasni, de ezen a napon újra megtapasztaltam, hogy miért jó is ez. Engem ez a közeg valahogy megnyugtat - jó az idő, csicseregnek a madarak, süt a nap, de még az sem lenne baj, ha egy vastag kardigánba burkolózva picit már vacognék azon a padon, mert az ott lévő embereket is imádom közben megfigyelni. Volt most itt idős nénike, aki gondolom a szokásos délutáni sétájára jött le. Voltak szerelmes párok, nevetgélő fiatalok, anyukák az épp totyogós gyerekeikkel sétálgatva, akik minden, igen, szó szerint minden fűszálat vagy kavicsot külön-külön meg akarnak vizsgálni. És rajtam kívül sok olvasó embert is láttam, ami mindig mosolyt csal az arcomra. (Olvasás közben még egy sántító galamb is megkörnyékezett, és bár utálom a galambokat, most kis együttérzéssel tekintettem rá, mert nekem is sajgott a bokám.)

De egy a lényeg: akinek van ideje és persze kedve, azt én csak biztatni tudom arra, hogy amíg még nem repkednek odakint mínusz fokok, próbálja ki, milyen is az, hogy egy könyvvel elvonul a zöldövezetbe olvasni. Higgyétek el, csudajó érzés!

8 megjegyzés:

katacita írta...

De jó, hangulatos poszt lett:) Mindjárt csinálok egy kávét.

Nekem csak az a bajom a kültéri olvasással - kivéve ha az strand -, hogy nem szeretek ülve olvasni, megfájdul a nyakam. Persze fekve is megfájdul valamim, de akkor lehet forogni össze-vissza. :D

Erre a könyvre már én is nagyon kíváncsi vagyok.

Ja és remélem, a bokád jobban van azóta ;)

Nikkincs írta...

Örülök neki és egészségedre! Délután majd én is kávézom, 3 körül mindig szükségem van egyre :)

Nekem fekve megy nehezebben, vagy nem találom a megfelelő pozíciót vagy bealszom :)

Szerintem tetszeni fog neked, mindenképpen ajánlom!

Igen, köszi, szerencsére :)

Andiamo írta...

Szeretem ezeket az irományaidat (is), mert éppen múlt szombaton ültem kint az udvaron Szerb Antal Száz versével, sütött a nap, engem eltakart a futónövényzet, olvastam a szebbnél szebb verseket és imádtam, ahogy a nap süti az arcomat :).
Remélem, még jó néhányszor ki tudunk vonulni az idén :).

Nikkincs írta...

Köszönöm! Ugye milyen jó érzés? Nekem mindig nyugalom és békesség és remélem, hogy szép vénasszonyok nyarával lep meg minket a természet, mert akkor sokszor lesz még erre lehetőségünk :)

Andiamo írta...

Igen :). Tegnap elfelejtettem írni, hogy el kell olvasnod Hemingwaytől a Vándorünnepet, mert biztos emlékszel, tavaly hányan beleszerelmesedtünk és nézd meg az Éjfélkor Párizsbant! ;)
A Vándorünnep és a film miatt kezdett el érdekelni Scott Fitzgerald,akit A nagy Gatsby óta imádok.
A párizsi feleség meg nálam is várólistás már egy éve...

Nikkincs írta...

A Vándorünnep tervbe van véve, csak elkeserítő, hogy szinte beszerezhetetlen :( A filmtippet köszi, múltkor pont adta azt hiszem az m1, de lemaradtam róla :(
Tetszeni fog A párizsi feleség - én ez előtt az asszony előtt már most megemelem a kalapom. Tegnap olvastam azokat a részeket, amikor összeismerkednek a Fitzgerald párral. A Szépek és átkozottak most a könyv miatt el is kezdett érdekelni :)

Andiamo írta...

Nekem egy gyűjteményben van meg, véletlenül fedeztem fel tavaly a Bookline-on. Érdemes rákeresni itt-ott, mert én is így botlottam bele.
Igen, úgy 3 hete volt és naná, hogy megnéztem, pedig megvan dvd-n is :P.
Tipikusan az a film, ami vagy tetszik vagy nem.
A Szépek és átkozottak pont nincs meg :D. De akármit is olvasol Fitzgeraldtól, szerintem Neked is tetszeni fog, ahogyan ír :).

Nikkincs írta...

Akkor a kutakodás a Vándorünnep után tovább folytatódik, hátha sikerrel járok valamikor :)
Remélem így lesz, Gatsby bejött :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...