Megettem Az időutazó feleségét

A héten egy régi bakancslistás tételem megvalósítására került sor: eljutottam végre én is a Könyvbárba. Ráadásul a most terítéken lévő könyv az egyik nagy kedvencem: Az időutazó feleségét főzték meg. A Könyvbárral már tényleg nagyon régóta kacsingatok, annyira ötletes az egész koncepció hogy az olvasást, a könyveket összekapcsolják az ételekkel, hogy ezt egy könyvszerető embernek, aki a finom ételeket is értékeli, egyszer az életben ki kell próbálnia.

Már amikor beléptünk az étterembe egyik kora délután tudtam, hogy ez jó kaland lesz. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk. Azt hiszem az üzletvezető volt a mi "pincérünk", aki nagyon lelkesen el szerette volna magyarázni az étterem koncepcióját, de sajnos nem hagytam szóhoz jutni, ugyanis a csajok már voltak itt, én meg már annyira rákészültem, hogy a menüt is majdnem fejből tudtam. Persze ez nem szegte kedvét, csak örült neki, hogy vannak visszatérő vendégeik, ráadásul a rendelésünkön kívül megajándékoztak minket egy kezdő falattal is: egy hihetetlenül ízletes fűszervajjal és egy szelet pirítóssal melegíthettünk be.

Előételnek mindannyian a "Clare főztje" nevű csodát kértük, amely kacsapástétomot és céklás kenyeret takart, hiszen kalauzunk elmondása szerint Clare nem tud főzni, és ezért ha Henrynek ő szolgálta fel az ételeket a regényben, az mindig valami gyors, egyszerű kaja volt. Na, erre a fogásra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egyszerű. Ránézni is csodálatos volt, szín- és ízorgia várt ránk a kóstolás után.

Főfogásnak a "Ketrecben rekedve" zseniális nevű alkotást kértük, amely nyúlcombot, körtés paszternákpürét, csicseriborsót és pálinkamártás foglalt magában, és amikor megkaptuk hatalmas meglepetésként az egész valóban egy ketrecben tálalva érkezett. Annyira jó, hogy vannak ilyen helyek, ahol nem csak az ízlelőbimbóinkat támadják (mert ennél a résznél aztán valóban csak nyögni tud az ember a szájában kavargó ízek összhangjától), hanem adnak a látványra, így mielőtt megkóstolná az ember az ételt, már a szeme is jól lakott. Ennek a fogásnak a története Henry időutazásainak egyikéhez kapcsolódik: az állatkertben találja magát, egy tigris ketrecében. Bevallom, erre a momentumra nem emlékszem már, itt határoztam el, hogy ősszel újra fogom olvasni Henry és Clare történetét.

A desszert előtt kaptunk egy kis pihenőt ("kalauzunk" figyelmeztetett, hogy tömör gyönyörre számíthatunk), így a lányokkal volt időnk meginni azt az isteni pohár rosét, amelyet ajándékba kaptunk az étteremtől. Majd megkaptuk az "Éltető kávé" nevű desszertet, amely a Henry által a regényben elfogyasztott sok-sok kávéra utal. E csodás finomság is egy műalkotás volt: kávé mousse, fehércsoki, brownie darabkák és kávés tejszínhab. Te jó ég, még most is hatalmasat nyelek, ahogy visszagondolok rá. Ráadásul az este lezárásaként kaptunk szintén ajándékként egy-egy kókuszgolyó trüffelt, ami tömény csoki volt és utána tényleg úgy éreztük, hogy pukkadásig teleettük magunkat.

Azt hiszem a Könyvbárban eltöltött pár óra az idei nyaram egyik fénypontja lett. Nem nagyon ettem az elmúlt években ennyire jól megtervezett és kivitelezett ételsort. Mind látványban, mind ízvilágban teljesen levett az egész a lábamról. Persze magába az ötletbe is szerelmes vagyok már a kezdetek óta, de az igazi öt csillagos élményt a kiszolgálástól, a kedves és figyelmes hozzáállástól, az ajándékba kapott apró finomságoktól kaptam meg. Sőt, maga a hely és az egész "körítés" is igényes, az alátéten lévő idézetek a könyvből telitalálatok voltak. Biztos vagyok benne, hogy visszajáró vendég leszek, főleg akkor ha a következő könyvekben is a kedvenceim közül válogatnak majd.