2013. június 1., szombat

Könyvszaporulat - május

Ha még eddig nem tudtam volna, ebben a hónapban megint rá kellett döbbennem, hogy nem tudok ellenállni a könyveknek, no meg az akcióknak. A csábítás minden hónapban oly nagy, hogy nem megy nekem ez az önmegtartóztatás. Van persze olyan, hogy igazából nem is igyekszem annyira ellenállást tanúsítani, mert nem szeretnék egy-egy régóta vágyott könyv beszerezése miatt lelkiismeret-furdalást érezni, egyszerűen csak örülök, hogy végre ott van a polcon, hisz olyan jó érzés önti el ilyenkor az embert!

Májusban 4 könyvnek örülhettem. Ebből az első Diego Marani Új finn nyelvtan c. története, amelyhez sikerült akciósan hozzájutnom. Erre nagyon kíváncsi voltam a fülszöveg alapján, és mondhatom, nem csalódtam benne: egy nagyon érdekes könyvet kaptam, elgondolkoztató alaptörténettel és olyan csodálatos mondatokkal, hogy csak ültem felette csodálkozva hogyan képes valaki a gondolatait ilyen szépen szavakba önteni. 
A második beszerzett könyv Sebastian Barry Messze, messze című regénye, amelyre A gyáva olvasása után találtam rá, ugyanis rájöttem, hogy az első világháborúról nem sok könyvet olvastam még, és ez a könyv rögtön a figyelmem központjába került, amikor rákerestem a molyon erre a témakörre.

Ezután egész nyugodt lélekkel vártam a hónap végét, majd két dolog történt. Először az, hogy megint a Múzeum körút környékére vitt az utam (antikvárium veszély minden 5. méter után!), és persze, hogy be kellett mennem csak úgy körbenézni az egyikbe, ahol rátaláltam egy régóta vágyott könyvre nagyon jó áron és szinte új állapotban. Ez a könyv pedig Nicole Krauss A szerelem története c. regénye. Jelenleg pont ez az egyik aktuális olvasmányom és már most imádom az egyik főszereplőt, no meg a könyv stílusát, amely tényleg mutat némi hasonlóságot Jonathan Safran Foer Rém hangosan és irtó közel c. könyvével.
A második esemény pedig egy újabb akció volt, ahol nem tudtam ellenállni annak, hogy ne nyomjak rá a Kosárba teszem/Megrendelem gombra, köszönhető ez Robert Capa Kissé elmosódva c. könyvének, ami fél éve a kívánságlistámon szerepel. Ez a férfi annyira érdekes személyiség volt szerintem, hogy nem tudok róla eleget olvasni. Mikor átvettem a könyvet meglepődtem, hogy van súlya, pedig nincs 250 oldal és fényképekkel illusztrált, de sűrűn szedett oldalakkal van tele, így biztos vagyok benne, hogy sok új információt találok majd "a legnagyobb pesti vagányról" benne.

Júniusra pedig hogy készülök? Úgy, hogy megnéztem a londoni telefonfülkét időző perselyem, hogy mennyi fém 200-as található benne. Ugyanis lassan nyakunkon a Könyvhét, itt vannak az új megjelenések, én meg csak kapkodom a fejem, meg listákat gyártok és számolok, hogy mit szeretnék illetve mit tudok majd beszerezni. Egyelőre 4 könyv szerepel ezen a listán, két komolyabb és két kicsit könnyedebb történet, és csak remélni tudom, hogy tényleg meg tudok állni majd 4 könyvnél!

3 megjegyzés:

Amadea írta...

A négy könyv egyáltalán nem sok.
Miket szeretnél a Könyvhéten? És esetleg kérhetek audienciát kegyednél?

TipiTopi írta...

Tényleg nem sok a négy könyv figyelembe véve az új megjelenések listáját, sőt ilyenkor egy-két egész jó akcióra is rá lehet akadni, így azt hiszem nem leszel egyedül aki oszt és szoroz...

Nikkincs írta...

@Amadea: én is ezzel nyugtattam magam :) A biztos befutók: Ingókövek, Jessie Lamb testamentuma és a Tünékeny illúziók. Amin gondolkozom az A kávék költője vagy a Kötelék - az előbbi Geopen, ők szoktak akciózni, lehet, érdemes lenne megvárnom, a Pioneert még nem láttam akcióban.
Hogyne, csak sajnos a Könyvhéten nem leszek itthon :(

@TipiTopi: á, ne is mondd, pont Amadea kezdte el összegyűjteni az új megjelenéseket a Könyvhétre és a lista szinte végtelen.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...