Paola Zannoner: Célvonal
Igyekeztem visszagondolni, de már nem emlékszem, hogy hol találkoztam először a Móra Könyvkiadó TABU sorozatával, de arra igen, hogy amikor átnéztem milyen könyvek tartoznak ide, akkor Paola Zannoner Célvonal című könyvén elsőre megakadt a szemem. Érdekelt a borítón látható tolókocsiban ülő fiatal fiúnak a története, ugyanakkor bevallom egy kicsit tartottam is a regénytől, hiszen ifjúsági, aminek - sajnos - már nem én vagyok a célközönsége. De aztán a Könyvfesztiválon örömmel csaptam le rá, és ha emlékeim nem csalnak egy délután elolvastam.
A főszereplő fiú, Leo, éli az olasz fiatalok mindennapos életét, bár kicsivel másként, mint a nagy átlag. Ugyanis ő egy nagyon tehetséges focista, akinek mindene a sport. Kora reggel zokszó nélkül kel fel, hogy futni menjen, az edzéseken keményen hajtja magát, hogy a legjobb legyen. A lányok körében is nagyon népszerű, bár a sport iránti elkötelezettsége miatt a szívügyek nem kapnak hangsúlyos helyet az életében. Egyetlen terepen nem jeleskedik, mégpedig az iskolában. Sem a tanulnivalóval nincs jó kapcsolata, sem az osztálytársaival. A barátai inkább a focicsapatból kerülnek ki. Amikor Leo azt gondolná, hogy az élete szép lassan arra a pályára kerül, amit eltervezett magának és egy sorsdöntő meccsen egy játékosmegfigyelő majd kiválasztja, akkor hazafelé az esős úton Leót baleset éri, megtörténik Az, ami miatt az élete innentől két szakaszra osztható: "Az előtt"-re és "Az után"-ra. Hirtelen kórházban találja magát, ahol szembesül azzal a ténnyel, hogy az elszenvedett súlyos gerincsérülés miatt soha többet nem tud majd lábra állni, a sors így pont azt a dolgot veszi el tőle egyik pillanatról a másikra, amely minden percét meghatározta eddig. Eleinte keresztül megy mindazon a fázison, amelyet - érzéseim szerint - mindenki, akivel ilyen történik át kell, hogy éljen: düh, elkeseredettség, a család és barátok kizárása, világvége hangulat. Aztán ebben a fiatal fiúban valahogy felülkerekedik az életösztön és újra pályára lép, ha csak idézőjelesen is. Persze már más keretek között, egy új időszámítás szerint. Segítségére lesz ebben egy lány is, Viola. Egy olyan lány, aki tehetséges gátfutó révén át tudja érezni, hogy mit jelent Leónak a sport és aki - miközben korrepetálja, hogy behozza a baleset következtében kimaradt tananyagot - szép lassan Leo szívéhez is utat talál és ketten együtt ünnepelhetnek egy második születést, valami újnak a kezdetét.
"- Leo, nem mondom, hogy ez könnyű. Nagyon nehéz, jobb, ha tisztában vagy
vele. Most azt gondolod, hogy neked sokkal nehezebb lesz, de hidd el,
hogy mindenkinek az, mindannyiunknak le kell küzdenünk a gátakat, az
akadályokat, az előítéleteket, a félelmeket."
Történet szempontjából a fülszöveg alapján pont erre számítottam, amit kaptam, arra viszont nem, hogy igazából a könyv szerkezete fog magával ragadni. Az írónő rendkívül ügyesen három részre osztotta a története. Az első rész címe Versenyek. Itt ismerjük meg azt a Leót, akinek mindene a sport, aki tényleg semmi másra nem koncentrál, csak a focira. A történet ezen része E/3. személyben íródott.
A második rész a Töprengések címet kapta. Ez közvetlen a baleset megtörténte utáni időt mutatja be, amikor is Leónak elég ideje van a gondolataira, arra, hogy feldolgozza azt, ami vele történt. A fejezetek címe pedig az idő múlását jelölik, azt az időt, ami alatt Leo lassan testileg és lelkileg is a gyógyulás útjára lép, elfogadja a visszafordíthatatlan tényt, hogy örökre a tolószékhez van kötve. Segítségére van ebben a - kissé már túlságosan is - támogató édesanyja, a volt edzője, aki nem hagyja, hogy a fiú az önsajnálat mocsarában dagonyázzon és természetesen Viola is. Az elbeszélés itt már átvált E/2. személyre.
"És arra gondolsz, hogy nem halhatsz meg, mert az ég hatalmas és ragyog,
és ilyen ég alatt minden lehetséges. Nem halhatsz meg, mert sokkal
többről van itt szó, mint saját magadról, egy egész élet áll előtted,
rengeteg a dolgod, és nemsokára becsönget Viola a leckével, csak nem
akarsz ilyen halált ajándékozni magadnak, ebben a sáros folyóban?!"
Az utolsó, harmadik rész címe Viola. Igen, itt már fontos szerepe lesz ennek a fiatal lánynak is. Újabb remek húzás, hogy sorszámmal ellátott gátak alkotják a fejezetek címét. Hisz a lány gátfutó, neki vennie kell ezeket az akadályokat a saját lábával az edzéseken és az életben, de Leo is veszi a magáét, ha csak képletesen is. De ezek már mind olyan gátak, amikor a lány ott áll a fiú mellett, vagy amikor a fiú támogatja a lányt. A gátak között van Leo visszatérése a suliba, az egymáshoz való félénk közeledésük, Leo új életének mindennapi nehézségeivel való szembesülése, és visszatérés az edzésekhez, a meccsekhez, a versenyekhez. Bizony, mert a fociedző Leo sport iránti szeretetét nem hagyja veszni, segít abban, hogy a fiú más pályán és más körülmények között, de megtalálja azt, amelyért továbbra is edzésben kell tartania magát. Itt, ennél a legfontosabb szakasznál, pedig már E/1. személyben olvashatjuk a történéseket.
A regénynek ezért a hármas tagolásáért, a változó nézőpontból való elbeszélésekért egyszerűen nem tudok elég hálás lenni az írónőnek, remekül kitalálta!
A szereplők is nagyon jól megformázottak. Szerettem Leo karakterét is, hiszen eleinte a tipikus, talán cseppet beképzelt sportolót testesíti meg, de ahogy az élet rápakolta ezt az óriási súlyt, ő szépen alkalmazkodott hozzá, nyitott a világ és az emberek felé is, így talán kétszeresen is győztesnek mondhatja magát. Tetszett a szüleivel való kapcsolata: a tyúkanyót játszó édesanya, aki a baleset után úgy érezte, hogy újra visszakapta kicsi fiát, hisz Leo sokáig tőle függött, amíg meg nem tanulta újra, hogy tolókocsival is független lehet. Az édesapjával való kapcsolat is valósághű: amíg a fia élvonalbeli sportoló, addig amolyan igazi macsós apa-fia kapcsolat van közöttük, de a baleset után az apa lesz az, aki nem tudja feldolgozni, hogy a fia nem tud újra lábra állni, és lassan elhidegül tőle. Aztán lesz egy pont, ahol szerető szülő lévén rájön, hogy nem ért véget a fia élete és továbbra is támogatnia kell, csak már más pályán és más módon.
Aztán itt van Viola: a csöndes, visszahúzódó, jó tanuló lány, aki egyben szintén ígéretes sporttehetség. Egy valami hiányzik az életéből, ez pedig a biztos családi háttér. Édesapja elhagyta őt és édesanyját, aki azóta zombie üzemmódban létezik. Ez a fiatal lány az, aki átveszi a családfő szerepet, ő lesz az aki ellátja édesanyját, és csak reménykedik, hogy egyszer majd visszakapja benne azt az anyukát, aki valaha volt. Érdekes módon pont Leo lesz az, aki Viola életében ezt a problémát is megoldja, tehát újra bebizonyosodik a mondás, hogy a segítség onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé várjuk.
Végeredményben a téma és a szerkezet miatt nagyon örültem, hogy elolvashattam a két fiatal történetét. Hiszen ez a téma komoly, mégpedig nagyon. Elgondolkoztató, megállásra késztető, mert egyszer bármelyikünkkel megtörténhet „az”, és utána lesz
egy „az előtti” és egy „az utáni” életünk. A kérdés, hogy ki milyen
alkat és hogyan tudja ezt a törést kezelni az életében. Feladja, hogy
ennyi volt, vagy küzd és igyekszik kihozni a legtöbbet ebből az embert
próbáló helyzetből. Amit negatívumként felróhatok az talán az, hogy rövidnek találtam ezt a 160 oldalt,
mélyebben és többet szerettem volna olvasni Leóról és Violáról. De így
is megérintett, és szívem szerint sok fiatal és kevésbé fiatal ember
kezébe nyomnám, hogy ismerkedjenek egy kicsit ezzel a témával, méghozzá
azért, hogy ne érezzék azt a mozgássérültek, hogy ők csak – ahogy Leo fogalmaz – száműzött emberekként élhetnek közöttünk.
Értékelésem. 4 / 5 -ből
Kiadó: Móra Könyvkiadó - TABU Könyvek sorozat
Kiadási év: 2011
Fordította: Todero Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése