"Minden városnak lelke van."

Lőrinczy Judit: Ingókövek 

Sztálingrád másik csatája

Hihetetlen, hogy mire nem képes egy regény az emberrel! 

A valóság szerint: 2013. júniusa, Pest, egy bérház egyik lakásának szobája, odakint izzasztó hőség. A képzelet szerint az elmúlt napokban: 1942 utolsó hónapjai, dermesztő hideg, Sztálingrád utcái, lebombázott épületek, németek, oroszok, megkeseredett emberi roncsok.

Amikor az Ingókövek még csak várható megjelenéséről olvastam, én már akkor is nagyon rá voltam kattanva. Jó előérzetem volt, és nem csalt meg a radarom. Az első másfél oldal teljesen elvarázsolt. Nagy "hűzés" közepette azt gondoltam, hogy ha ez végig ilyen lesz, nincs az az isten, aki kirobbant engem a szobámból. Aztán ahogy elkezdődött a történet, bevallom, egy cseppet megijedtem. Komollyá vált, súlyossá, és féltem, hogy nagyon nehezen emészthető lesz majd. De mindenkit megnyugtatok, hogy ez az érzés nem tartott sokáig, csak meg kellett ismerkednem a főszereplőkkel és onnan nem volt megállás, tényleg ki kellett volna tennem a szobám ajtajára a "Ne zavarjanak táblát!".

A könyv legfőbb szereplője nem ember, hanem egy város: Sztálingrád. 

"Minden városnak lelke van. Arcuk változékony, akár az emberé, élettelen kő, fa, malter, tégla ne tévesszen meg. Azt gondoljuk, mi vagyunk a lüktető, tervező erő, megácsoljunk, akár egy színpadi díszletet, és ha már nem kell e kellék az élet színművéhez, felperzseljük, fallal kettéosztjuk, sóval hintjük be a lerombolt utcák sebhelyét.
Minden élő közös jussa a halál. A városoké is."

Ennek a városnak a német ostromát kísérhetjük nyomon pár hónapig 4 ember sorsán keresztül. 

Az egyik, a német mesterlövész Wilhelm Galler, akivel bebarangoljuk azokat a helyeket, szétlőtt utcákat, ahol parancsa szerint meg kell húznia magát és természetesen le kell vadásznia minél több ellenséget. Galleren keresztül belelátunk abba, hogy mesterlövésznek lenni milyen magányos foglalkozás, és milyen kitartónak kell lenni, mennyi mindent el kell viselni (mozdulatlanság, éhség, szomjúság, alváshiány) ahhoz, hogy az álcát minél tovább megtarthassa a katona és munkáját minél sikeresebben el tudja végezni.

Szintén a németek között találkozhatunk Wolfgang Lindt hadnaggyal, aki múltja démonjai elől menekül  az újabb és újabb bevetésekbe, és eleinte bízik a sikerben, hogy a sztálingrádi harcok gyorsan véget fognak érni. Ahogy ez az álomkép az elkeseredett támadások alatt szertefoszlik és a hadnagy szinte minden közelebbi ismerősét elveszti a harcok folyamán, ő is másképp tekint a városra, és a végén semmi másra nem vágyik csak arra, hogy eleressze ez a hely, mindent a háta mögött hagyva hazatérhessen családjához, szeretett borászatukhoz, a békéhez. Csakhogy Sztálingrád nem adja magát ilyen könnyen, ő nem ereszt, nem felejt, foglyul ejt és számon kér.

Az orosz oldalról Vaszilij, a fiatal munkásember úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Ő itt dolgozott, most pedig a németek ellen védi szeretett városát, és minden nap kockára teszi az életét, miközben az ő elesett bajtársairól szóló listája is egyre csak hosszabbodik. Ő az, aki azt érzi, hogy Sztálingrád nem csak egy város, hogy ennek a helynek lelke van. Ő az, aki babonásan ragaszkodik ahhoz a nézetéhez, hogy az elesett német katonáktól semmi hadizsákmányt nem vesz magához, hadd nyelje azt magába Sztálingrád. Sőt, ő igyekszik kibékíteni a várost, visszaadni valamit: a zsebéből mindig morzsákat szór az utcákra. De vajon Sztálingrád megelégszik ennyivel és Vaszilijnek nem kell nagyobb áldozatot hoznia?

Az orosz pilótanő, Galina, pedig éjszakánként kísérti a sorsát, amikor is az égi boszorkányok csapatával ő is a levegőbe emelkedik, hogy a harcokra átalakított gépekkel a Volga túlpartján lévő orosz csapatokat segítse rakományával. Ennek a vörös hajú fiatal lánynak mindene a repülés, de egy ilyen forrongó világban, egy ilyen borzalmas háború közepette nőként nem egyszerű utat kell bejárnia. Ráadásul van egy személy a környezetében aki minden lépését figyelemmel kíséri, akinek hatalma van afelett, hogy Galina sorsa milyen irányba kanyarodik majd.

Mindegyik főszereplő sorsa szorosan kapcsolódik ehhez a városhoz: van, akinek a szülőföldje, van, akinek menedéket nyújt, van, akinek talán végső nyughelye lesz és van, akinek második esély lesz egy új életre. A lényeg, hogy egyikük sem tudja magát függetleníteni tőle, hisz Sztálingrád ezt nem engedi. Mindegyik főszereplőhöz szól a város, a kihalt utcákon, a harcok csitultával éjszaka mindegyikük a saját nevét véli meghallani a szélben.

"Mind fizetnünk kell a városnak. Ki kerülővel, ki verssel, ki némasággal, kiöntött vodkával, földre szórt morzsával… és ha elmulasztjuk az adót, vérrel és könnyekkel."

Rég olvastam ilyen könyvet, ami ennyire magával tudott ragadni, ráadásul nem csak egy dolog miatt.

Egyrészt a második világháború keleti frontjáról kevesebbet olvastam eddig, így ezért is különleges volt nekem ez a történet, rengeteget tanultam belőle és most égek a vágytól, hogy az itt olvasott történelmi eseményekbe majd még jobban beleássam magam. Le a kalappal az írónő előtt az alaposságáért!

Másrészt 4 olyan főszereplővel találkoztam, akinek a sorsa egyformán érdekelt. Általában ha olyan könyv kerül a kezembe, ahol több szereplő története felváltva kerül elmesélésre, akkor biztos, hogy van olyan, aki kevésbé érdekel. Itt nem volt! Itt nem volt olyan, hogy bármelyikük történetét untam volna, vagy bármelyikük személyiségét megvetettem volna. Ráadásul azt is remekül kezelte az írónő, hogy nem foglalt állást, nem ítélkezett, végig pártatlan maradt. Ha nagyon-nagyon megerőltetem magam, akkor talán Wolfgang Lindt karakterét tudnám kiemelni, számomra ő ment át a legnagyobb fejlődésen: Sztálingrád bevételére nagy reményekkel indul, aztán a hónapokig tartó kemény megpróbáltatásokon keresztül az egész háború értelmét kérdőjelezi meg, kiábrándult, megkeseredett emberré válik, aki még azon is elgondolkozik, hogy tudja-e, illetve akarja-e folytatni az életét.

Ami a legjobban ütött a könyv atomszférája mellett (amely bemászik a bőröd alá, beeszi magát a belsődbe, erőteljesen ható, szinte húsba vágó), az a csipetnyi fantasztikum, mágikus realizmus, ami végig finoman meghúzódik a sorok között, majd egy férfi és a Volga személyében életre is kel (a görög mitológia szerelmesei biztos örülni fognak az itt felfedezhető párhuzamnak). Már az elején kapunk apró morzsákat erről az emberről, aztán ahogy haladunk a történettel a sok kis információ mozaikkövéből összeáll a végső kép és ez nálam fel is tette az i-re a pontot.

Egy mondattal kifejezve a nagy rajongásomat: a könyv végig pont olyan, mint amit a borítója sugall ha sokáig nézed - félelmetes, mégis tökéletesen egyedi!

Értékelésem: 5 / 5-ből (Kedvenc lett!)

Kiadó: Ad Astra

Kiadási év. 2013