Agatha Christie: Bűbájos gyilkosok
Nem tudom, hogy augusztus folyamán mi történt velem, de már a második Agatha Christie regényt vettem le a polcomról. Ráadásul ez a könyv egy olyan történet volt, amelyet nem láttam filmen, nem olvastam még angolul, szóval abszolút ismeretlen volt számomra.
Egy kicsit féltem tőle, hogy majd csalódni fogok, mert több olyan véleményt olvastam erről a regényről, hogy olyan mintha nem is a Krimi Királynője írta volna. Kíváncsi voltam rá, hogy vajon a könyv elolvasása után én hasonlóan érzek-e, lesz-e bennem esetleg valami fajta hiányérzet.
Aztán azért is vártam, hogy mennyire fog lekötni a történet, mert ebben se Poirot, se Miss Marple nem szerepel. Mindezekkel az érzésekkel, kérdésekkel vágtam bele az olvasásba és bár be kell valljam, a történet elején egy kicsit döcögősen hangolódtam rá, amint beindult a nyomozás, én úgy vesztem bele a bűbájosságba.
A regény elején egy kisváros helyi papját, Gorman atyát egy haldokló hölgyhöz hívják. Azt nem tudjuk meg, hogy mit gyónt meg ez a hölgy, csak annyit, hogy Gorman atya készít egy listát, amelyen nevek találhatóak és a megszokott útvonalán indul haza este a gyónás után. Csakhogy haza már nem érkezik meg, mert az éjszaka folyamán valaki megöli.
Itt lép be a képbe Lejeune felügyelő és Dr. Corrigan, akiknek önkéntes segítője akad Mark Easterbrook személyében. A fiatalember foglalkozása szerint történész, azaz egy gyilkosság felderítése jó messze áll tőle. Végül akaratlanul sodródik bele az események kellős közepébe és a nyomozásba is, de aztán ő lesz az, akinek az elbeszéléséből az egész történetet megismerhetjük.
Persze az a bizonyos lista a fiatal történész kezébe kerül, aki kideríti, hogy a rajta szereplő emberek egytől egyig halottak. Ahogy utánanéz a dolgoknak, kiderül, hogy egyik sem erőszakos halált halt, hanem valamilyen betegségben, vagy a véletlenek összjátéka miatt haltak meg. És ahogy egyre mélyebbre ássa magát, képbe kerül a Sárgaszínű Ló nevű épület és ennek tulajdonosa, Thyrza Grey. A fura nevű hölgy az okkultizmus híve, aki szeánszokat tart a házában és a mágiával foglalkozik. Ráadásul Mark Easterbrook nyomozása során rájön, hogy a Sárgaszínű Ló és bűbájossággal foglalkozó tulajdonosa valamilyen módon kapcsolatba hozhatóak a listán szereplő elhunyt emberekkel.
Hogy milyen kapcsolatba? Azt a regény elolvasása után mindenki megtudhatja! Ha bármi továbbit árulnék el a történetről, félek, hogy olyan részletek derülnének ki, amelyek miatt kevésbé lenne élvezetes ez a krimi.
Mert ennek a történetnek nem abban van az ereje, hogy potyognak a hullák vagy, hogy például szerelemféltésből a féltékeny férj piszkavassal fejbe veri és megöli a feleségét. (Pedig meg kell, hogy valljam, az elején ezt hiányoltam is.) Hanem abban, hogy olyan atmoszférát teremt, úgy kerül be a képbe a boszorkányság, a mágia, a ráolvasás, hogy még aki nem hisz ezekben a dolgokban és elutasítja az okkultizmus tanait, még az is kételkedni kezd eddigi hitében. Ez a fajta légkör egyszerűen bemászott a bőröm alá és sokszor nem akartam elalvás előtt olvasni a könyvből, mert szabályosan attól féltem, hogy éjszaka egy gonosz boszorkány olyan bűbájt bocsát rám, ami miatt másnap reggel csúnya bibircsókos öregasszonyként fogok ébredni.
Illetve Agatha Christie olyan igazságokat fogalmazott meg szépen elbújtatva a történetbe, amelyeket nem győztem kijegyzetelni magamnak és amelyek a mai napig érvényesek:
"Tapasztalatom szerint az igazán gonosz emberek soha nem kérkednek. Egyszerűen hallgatnak a gonoszságukról."
Természetesen a romantikus szál sem hiányozhat a regényből és ez még pikánsabbá teszi az amúgy is jól megfűszerezett történetet. Főhősünk életében két hölgy is felbukkan és a könyv végéig nyitott marad a kérdés, hogy melyik hölgy oldalán találja meg a boldog befejezést.
"– Azt hiszem, szerelmes vagy – mondta vádlóan Rhoda. – Igen, ez az. A
szerelem nagyon rossz hatással van a férfiakra. Megzápul tőle az agyuk: A
nők éppen ellenkezőleg, pompásan érzik magukat, szinte sugárzanak, és
kétszer olyan csinosak, mint egyébként. Vicces ugye, hogy a szerelem jól
áll a nőknek, a férfiak meg olyanok lesznek tőle, mint a beteg birkák."
Persze itt is nagyban találgattam és gondolkoztam a bűnös személyén és majdnem, de csak majdnem eltaláltam, hogy
ki a ludas az egészben, de aztán jött a szokásos Christie-féle porhintés
a szemembe, meg a figyelmem elterelése és a végén a szokásos mondatom,
hogy már megint átvertek!
Értékelésem: 4,5 / 5-ből
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 2011
Fordította: László Zsófia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése