A legnagyobb hétköznapi hős

Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája

A bagdadi állatkert megmentésének kalandos története

Lawrence Anthony beírta magát a korábban már olvasott Elefántsuttogó című könyvével a szívembe. Már amikor abban a könyvben említést tett a bagdadi projektről, tudtam, hogy ha megjelenik nálunk ez a könyve is, mindenképpen szeretném elolvasni. Rögtön lecsaptam rá, aztán sajnos csak felkerült a könyvespolcra, de a vcs pont arra jó, hogy megadja az utolsó löketet ezeknek a rég várt könyveknek is.

Lawrence Anthony számomra a legnagyobb hétköznapi hős ráadásul úgy, hogy ő soha nem is akart az lenni. Ő csak egy ember, aki egész életét, szívét-lelkét arra tette fel, hogy állatokon segítsen. Amikor először találkoztam vele az Elefántsuttogóban, akkor a dél-afrikai rezervátumába egy elefántcsordát fogadott be, tele problémás, kilövésre ítélt állatokkal. Türelemmel, hozzáértéssel, hatalmas energiával, segítőkkel együtt sikerült ezeket az állatokat visszavezetnie megszokott életterükbe, úgy, hogy olyan kötelék alakult ki közötte és a csorda között, amely szerintem mindent elmond az állatok intelligenciájáról. Tudják ők, kik azok az emberek, akikben megbízhatnak, akik valóban segíteni szeretnének nekik.

Aztán 2003-ban kitör az iraki háború, Bagdadban a legveszélyesebb háborús helyzet alakul ki és ez az ember gondolkodás nélkül elindul ebbe a pokolba, amikor megtudja, hogy a bagdadi állatkertben magukra hagyták az állatokat. Amikor Mr. Anthony megérkezik - nem kis kalandok után - rájön, hogy a helyzet sokkal komolyabb és nehezebb annál, mint amire ő gondolt. Még az is megfordul a fejében, hogy nem lenne-e humánusabb a már sokat szenvedett, a háború zajától, bombázásoktól megtébolyodott, éhező, szomjazó állatokat lelőni. Aztán ahogy ez a gondolat jött, úgy ment is, mert Lawrence-t nem ilyen fából faragták. Maroknyi kis csapatával - amelyben irakiak és bagdadiak egyaránt megtalálhatók - életük veszélyeztetése árán munkához látnak. Szerintem Herkulesnek könnyebb dolguk volt, mint nekik. Nagyon szomorú volt olvasni, hogy a legelső és legnehezebb időkben nem is a háború, a bombázások, az iraki és amerikai csapatok összetűzése okozta számukra a legnagyobb gondot, hanem a helyi fosztogatók, akik minden létező mozdítható dolgot elemeltek. De tényleg mindent! Amikor egy vödör, amellyel az állatoknak a vizet tudják adni, akkora kincs, mint egy varázspálca, az szerintem mindent elmond.

Aztán ez a kis csapat sok külső segítséggel és hatalmas megpróbáltatások árán lépésről lépésre elindul az állatkert megmentésének útján. Nap mint nap megküzdenek a vízellátás, a húsellátás problémáival, az állatok betegségeivel, rossz körülményeivel, az állatkert lerombolt állapotával és ahogy jutnak előre úgy kerül elő egyre több állat. Hisz nemcsak a bagdadi állatkert állataira találnak rá, hanem Szaddam Husszein és fia Udej privát állakertjében hátrahagyott állatokra is, sőt, Szaddam telivér lovaiért a szó szoros értelmében újra háborúba indulnak az amerikai katonákkal. 

"Mert lássuk csak, miért is jöttem ide? Az állatkert megmentésének üzenete számomra messze túlnő a tényeken. Kezdettől fogva felelősségteljes erkölcsi állásfoglalásnak szántam a küzdelmet, fel akartam hívni vele a világ figyelmét, hogy nem szabad továbbra is elhanyagolni a bolygónkat. Felelősen és messzehangzón kell fellépnem az emberi tiszteletlenség ellen – mert megértettem hogy az emberiség fütyül a földi élet más formáira."

Ez a könyv számomra sokkal keményebb volt, mint az Elefántsuttogó. Itt nem győztem nyelni a láthatatlan könnyeimet az állatok siralmas állapotait olvasván. Az emberi kegyetlenség határtalan, hiába vagyunk mi a tápláléklánc csúcsán, meg sem érdemeljük ezt a helyet. Csak néha kaptam vissza az emberekbe vetett hitemet, volt, hogy felcsillant a remény, talán nem teljesen menthetetlen az emberiség. Voltak itt katonák, akik a fejadagjukat adták oda az állatkert éhező állatainak, voltak akik "csak" a dolgozók biztonságára ügyeltek, voltak, akik a helyreállításban segédkeztek, voltak, akik meg a semmiből hoztak egy generátort, amikor éppen erre volt a legnagyobb szükség. Talán, talán pislákol még egy kis láng az emberekben.

Az utolsó fejezet, amelyben Mr. Anthony a Föld kizsákmányolásáról, a természet, az ember "párharcáról" mondja el véleményét nagyon megrázó lezárása volt ennek a történetnek. Annyira komoly dolgok ezek, és annyira félvállról veszik ezeket mostani vezetőink. Mindenki csak a hatalomért harcol, közben meg pusztul a lakóhelyünk, a Föld szép lassan haldoklik. Szomorú, hogy amit eddig csak a távoli jövőben játszódó sci-finek gondoltam, az a helyzet itt kopogtat az ajtónkon, és mi még utolsó utáni órában sem vesszük észre ennek veszélyét.

"Az élet egyszerűen túllép rajtunk, míg mi belehalunk saját találmányainkba, a helyünket pedig az élet más, sikeresebbé fejlődő formái veszik át."

Kiadó: Park

Kiadási év: 2016

Fordította: Lukács Laura