2016. július 3., vasárnap

Júniusi könyvcsúcs

Azért is könyvcsúcs ez a június, mert a fényképen egy óriási könyvtorony látható, és azért is természetesen, mert hogy ez 9 darab könyvet jelent, ami nálam 2012 óta nem esett meg. Ne kérdezzétek! 
Először azt gondoltam, hogy szabadkozni fogok és magyarázom majd a bizonyítványomat, de rájöttem, hogy senkinek sem akarok megfelelni, úgyhogy ez van, ennyit vettem és bizony örülök nekik és a következő hónapokban szépen el is fogom olvasni őket. Pont. Meg boldogság.

Három könyvet köszönhetek a szandi Regényes június akciójának, és mivel családilag rendeltünk még mellé kettőt, ezek így 50%-kal olcsóbbak voltak. A Szerelem a szavannán (úgy gondoltam, hogy az Elefántsuttogó után kötelező olvasmány lesz nekem), Paolo Giordanótól Az emberi test (elég kevés olaszt olvasok mostanában) és A budapesti úrinő magánélete került így hozzám (amire régóta vágytam és nem is csalódtam benne). 
Aztán a Könyvhét keretében csütörtök munka után és még a vihar előtt ámokfutottam egyet (valóban az volt, sorban állással együtt kb. 20 perc alatt végeztem) és vettem meg a Beretva és tőrt, a Poggyász nélkült, az Arkangyal éjjelt és a Babilon bárkáját különböző mértékű kedvezményekkel. 
E mellé pont a hónap utolsó napjaiban megérkezett két korábbi előrendelésem: Jojo Moyestól a Miután elvesztettelek (sajnálom a nagy hype-ot a Mielőtt megismertelek körül, félek, hogy mindenki, aki a mozifilmet látja, csak egy naaaagy romantikus történetként gondol majd rá, holott szerintem a könyvnek nagyon komoly mondanivalója van és nem a nyálas-romantikus-giccses kategória), plusz kitörő örömmel simogattam meg immár itthon a polcra tevés előtt Robert Galbraith Cormoran Strike-sorozatának 3. kötetét, a Gonosz pályát. Engem a cím sem zavar, a borító színeibe meg beleszerettem, a lényeg számomra úgyis a történet.

Olvasás terén is termékeny hónap volt, könyvszerető ismerőseim is megjegyezték, hogy valóban sokat olvasok. Hát nem tudom, az elmúlt években voltak jobb és rosszabb hónapjaim is ennél a júniusnál, de nekem a könyvek még mindig sokat jelentenek. Egyelőre nincs más az életemben, ami miatt háttérbe szorulna ez a hobbi, ha lesz, biztos változnak majd a dolgok, addig meg olvasok.

Elolvastam:
- E. L. Doctorow: A vak zongorista
- Truman Capote: Álom luxuskivitelben - A fűhárfa
- Nic Pizzolatto: Galveston
- Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon
- Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak
- Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás
- Böszörményi Gyula: Beretva és tőr
- Szécsi Noémi - Gál Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)
- Amy Harmon: Making Faces 
- Rain Arlender: Az élet esszenciája

Ebből a kupacból emlékezetes marad és szerintem a top olvasmányaimban a helyük a Légzőgyakorlat fuldoklóknak és A budapesti úrinő magánéletének. A Jogtalan elbirtoklás pedig egy olyan tükröt mutatott nekem, amibe nem szívesen néztem bele, azóta is sokat gondolkozom rajta.

Júniusban lezártam az újabb tanulmányaimat, és úgy érzem, hogy nem mondom, hogy soha többet nem fogok tanulni, mert egyrészt végre, ennyi idősen én választottam, hogy mit akarok és nem az élet, hogy mit kellene, másrészt tanulni jó dolog, még akkor is ha munka mellett sok áldozatot igényel, meg energiát. De sokszor azt gondoltam közben, hogy sokkal-sokkal többet kapok ettől mint vártam és én magam is folyamatosan formálódom ebben az új közegben. A sulis véghajrá miatt sok egyéb dologra nem volt már energiám, és sajnos volt néhány történés, amelyek feladták nekem a leckét a továbbiakat nézve. Jó lenne néha egy varázsgömb, ami megsúgná, hogy mit tegyek, de hát a felnőtt lét egyik legnagyobb kihívása, hogy magunk vívjuk meg a csatáinkat, csak néha egyedül nehéz ez. Szóval remélem, hogy júliusban - ha világot nem is tudom megváltani, de legalább - meg tudok majd egy kicsit pihenni.

A többiek összefoglalója:

13 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Tyű, tényleg rengeteg szépség érkezett hozzád ebben a hónapban, nekem is pont 9 darabbal gyarapodott egyébként a könyvtáram. :)) A budapesti úrinő magánéletére és az Arkangyal éjjelére pedig nagyon kíváncsi vagyok, és ha az előbbit a magas ára miatt nem is, de Baráth Katalin új könyvét szerintem én is mindenképp beszerzem majd, annyi jót hallottam már most róla, hogy úgy érzem nem szabad kihagynom.
A vizsgákhoz pedig óriási gratula! :)

Heloise írta...

Ebben a hónapban én is rengeteg (össze se merem számolni mennyi :/ ) könyvet szereztem - úgy tűnik, a június az egy ilyen hónap :)
Ó, és a Gonosz pálya már nálad is? De szuper! Én hétfőn megyek érte, alig várom már, hogy a kezemben tarthassam! Azt hiszem, nagyonnagyon régóta nem vártam ennyire folytatást. :)
A vizsgákhoz meg én is gratulálok, a továbbiakra meg fel a fejjel! Mamám mindig azt mondta ilyenkor nekem, hogy "Ne aggódj, úgy még sose volt, hogy sehogyse legyen" - és hát ez nagy igazság :) Jó pihit!

Nikkincs írta...

@szilvamag: éljenek a kilencesek! :) Nem is gondoltam volna, hogy te is ennyit szereztél be, megnyugtat, hogy nem vagyok egyedül :)
A budapesti úrinő nagyon jó, de nem könnyű olvasmány. Ha apránként egy-egy történetet olvas el az ember, bizony eltart egy ideig. Az Arkangyal éjjelt ugyan még nem olvastam el, de neked is biztos tetszene.
Köszönöm! :)

@Heloise: igen, a nyár, főleg a június a Könyvhét miatt nem egy könyves uborkaszezon :)
Igen, és szerintem nagyon jóóóó lesz a Gonosz pálya, mi rajongók biztos élvezni fogjuk.
Köszönöm, igyekszem, és igen, hasonlókat mondanak a szüleim is, ő már tudnak valamit :)

Nita írta...

Egy percig sincs miért szabadkoznod, ennyi könyvet vettél és kész. :) Jól esett, a többi meg kit érdekel. :D
Gratulálok a vizsgákhoz, és akkor azt kívánom neked, hogy pihentető júliusod legyen. :)

theodora írta...

Szépen el vagy most látva, és milyen jó könyvekkel!
A Gonosz pályára és Szécsi Noémi könyvére nagyon kíváncsi vagyok, várom a véleményed róla!
A vizsgákhoz még egyszer gratula és jöjjön a jól megérdemelt pihenés!!

Nikkincs írta...

Nita: így van :) Köszönöm szépen, remélem, minél több móka és kacagásban lesz részem júliusban :)

theodora: el biza, egy jó ideig biztos nem rúgok ki a hámból most. Igyekszem most a blogra is több időt fordítani, szóval majd írok róluk remélhetőleg.
Köszönöm Dóri!

katacita írta...

Gratulálok mégegyszer a vizsgákhoz, szakdogához, mindenhez, illetve a legjobb, hogy tényleg olyat tanultál, ami érdekel, és hogy ettől rengeteg pluszt kaptál. Remélem, hogy ez a jövőre nézve is a hasznodra lesz. :)
"Pont. Meg boldogság." :D
A Gonosz pálya címén már én is túltettem magam, a lényeg, hogy megjelent. :)
Jó olvasást neked ehhez a sok szépséghez, meg persze pihend ki magad a fáradalmak után. :)

PuPilla írta...

Sok szépséges olvasnivaló! :) Ne is szabadkozz, örülj! Meg gondolj rám, nyertem a hónapban a 15-tel! ;))))

Rengeteget olvastál! A Making Facest angolul nyomtad? Írsz majd róla posztot?

Gratulálok én is még egyszer a sikeres végzéshez, és a többihez fel a fejjel, szerintem te nagyon talpraesett nő vagy, ki fogod valahogy gabalyítani a problémákat. :) Addig is, lazulj a jó könyvekkel!

Amadea írta...

Nekem is kilenc új könyvem lett, ha ez segít.:) Volt némi bűntudatom, de tekintve, hogy egyébként milyen önmegtartóztató vagyok és hogy a szandis könyvek féláron voltak, szerintem jó vásárt csináltunk - és, ami a fő, ezeket tényleg szerettem volna, és valószínűleg te sem unalmadban vásároltál.:)
Szerintem nagy kitartásra és tűrőképességre vall, ha valaki munka mellett újra nekiáll tanulni, büszke lehetsz magadra!

Nikkincs írta...

katacita: köszi, én is ebben bízom :) Én is örülök, már annyira vártam! Igyekszem szépen fogyasztgatni őket, meg egy kis pihenést is beiktatni most már a nyárba. Hétvégéken staycation van ezerrel, a többit meglátjuk :)

PuPilla: nincs szabadkozás, öröm van :)
Igen, én is meglepődtem, valahogy csúsztak a könyvek lefelé. Angolul, és igen, tervezem, de szerintem egész jó könyv, legalábbis kategóriájában.
Köszi PuPi, ez most nagyon jól esett, hogy te így látsz engem.

Amadea: júniusban mindannyian "rosszalkodtunk" egyet, de már megérdemeltük :) Volt nekem is, az elején, aztán gyorsan el is múlt, ahogy te is írtad, vágyott könyvek voltak ezek. :)
Köszönöm, jól esik, hogy ezt mondod!

Névtelen írta...

Hello!
Jó látni,olvasni,hogy van itt egy kis csoport ahol nem érzem magam hülyének azért,mert ha 9 könyvet nem is de 6 db-ot nekem is sikerült begyűjtenem(ezt az akciót nem lehetett kihagyni),és könyvtárba is beiratkoztam onnan is haza hoztam 6 db-ot.Tök ciki de bárhová megyek könyv nélkül nem igen térek haza.Nem vagyok egyedül.
Gratulálok Nikkincs az elmúlt időszak kitartó tanulásáért!!Szóval várom a jó kis véleményeket.(Ria)

Nikkincs írta...

Ria: az olvasók, könyves blogolók között senki nem fura, aki könyvekre költi a pénzét, aki könyvtárba jár, aki kölcsönkönyvet olvas, aki e-könyvet olvas. Nekünk ez a hobbink, a kikapcsolódásunk, szóval, nem, nem vagy egyedül :)
Köszönöm, igyekszem aktívabb lenni hamarosan itt is!

PuPilla írta...

:* <3

Várom majd a posztot! :) Még nem döntöttem el, én is akarom-e a Harmon könyvet, vagy nem nekem való. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...