2 könyv ha kínoz a wanderlust

A bejegyzésem írásakor rákerestem a google-ben, hogy mit dob ki magyarul a wanderlust kifejezésre. A kereső szerint ez vándorlási kedv vagy mehetnék érzése. Számomra a wanderlust valami mélyről jövő zsigeri érzés, ami minden pórusodat átjárja és egy ismeretlen hely, város, ország felé terelne, egyszerűen másra sem tudsz gondolni, csak arra, hogy felülnél rögtön az első buszra, repülőre, bármire és mennél világot látni. 

Szerencsére vannak olyan emberek, akiknek megadatik az, hogy ha elkapja őket ez a kínzó érzés, akkor engedhessenek a hívó szónak, és sajnos vannak olyanok mint én, akiknek több dolog kell, hogy egyszerre összejöjjön (szabadság, az anyagiak, bátorság az egyedül utazáshoz) és nem tudják rögtön felhúzni a bakancsot. Ilyenkor sincs azért nagy probléma, én minden esetben a könyvek felé fordulok és keresek valami olyan olvasmányt, ami mások kalandjait tárja elém. Egyrészt inspirálódni lehet ezekből a történetekből, másrészt kicsit én is magam mögött hagyhatom így a rohanó mindennapokat és ott vagyok a könyvek főszereplőivel.

Forrás

A mostanában olvasott könyveim közül Laura Fraser Hét év a nagyvilágban című kötet volt ilyen, amely sok helyre elrepített és sok érdekes érzést tárt elém, amiket helyenként jó volt átgondolnom, helyenként pedig fájt velük szembesülnöm. A könyv főszereplője túl van már egy félresikerült házasságon, negyven éves, és egyedülálló, de nagyon szeretne családot és gyermeket, csakhogy nem jön össze, főleg a párkapcsolati problémák (illetve a párkapcsolatok hiánya) miatt. Szerencséjére munkája olyan, hogy íróként, újságíróként sokat kell külföldre utaznia, és az ott tapasztaltakról cikket írnia, így kvázi alig van otthon, mindig úton van, érdekesebbnél érdekesebb helyekre jut el, furcsa és szerethető emberekkel hozza össze a sors, tehát mindig történik vele valami.

Több ok miatt nagyon élveztem ennek a könyvnek az olvasását. Egyrészt Laurával hasonló cipőben járok (bár a 40-et még nem töltöttem be) és nagyon sok gondolatával tudtam azonosulni. Kedvencem, amit a társadalom nagyon sok alkalommal az orrom alá dörgöl:

"Ám a túloldalon most itt a negyvenedik év, a legidegenebb táj, ahová valaha is betettem a lábam, és hirtelen itt állok magamra maradva. A kapunál elveszik az útleveledet, odaállnak eléd egy csipeszes írótáblával: Hol van a férje? Mellesleg mikor tervez gyereket szülni? – kérdezik."

Másrészt nagyon szimpatikussá tette őt a szememben az utazáshoz való hozzáállása. A nyitottsága, a felfedezni vágyása, az, hogy ha kapott egy megírandó sztorit, abba 100%-ig belevetette magát. Szerintem utazó és utazó között is vannak különböző emberek. Mert vannak azok, akik csak azért mennek, hogy elmondhassák, hogy itt is, meg ott is voltak és csak a megszokott nevezetességeket keresik fel, de vannak azok, akik igazán igyekszenek megismerni az adott helyet azalatt a pár nap alatt, ami a rendelkezésükre áll. Megkóstolják a helyi ételeket, italokat, nem csak döglenek a szállodai szobában, hanem felfedezik a várost és hagyják, hogy az kalandra invitálja őket, sokszor úgyis, hogy többször eltévednek menet közben. Azt hiszem én inkább ez utóbbi típusba tartozom, Laura meg főleg, ezért lett nagy kedvelhető személyiség nekem rögtön az elején.

"Tapasztalt utazóként tudom, hogy a véletlenszerű csodálatos élményeket nem lehet megismételni, ott és akkor kell maradéktalanul kiélvezni: az élet csupán a jelen pillanatok sorozata, amelyek összeadódnak."

Laura Fraser könyve után még kutattam újabb wanderlust-enyhítő olvasmány után és találtam egy nagyszerű John Steinbeck regényt, amely egy kvázi útinapló a híres írótól. Csatangolások Charley-val című könyve valóban nem más, mint néhány hetes útjának és az ott tapasztaltaknak a leírása, amely út során hű társa a Rocinante névre hallgató lakókocsija és Charley nevű uszkárja volt. Charley-nak fontos szerep jut a könyvben: néhányszor ő az, aki elindítója lesz két idegen közötti kommunikációnak, akiknek útja keresztezi egymást valahol Amerikában, illetve Steinbeck sokszor neki írja, magyarázza mindazon gondolatokat, amiket az utazás, az ott megismert emberek, helyzetek váltanak ki belőle. 

Steinbecket egyelőre csak az Édentől keletre című műve alapján ismertem és kedveltem meg, de ebben a könyvben megismerhettem a személyiségét, amely végtelenül szerethető lett a szememben. Egyszerű fickó lehetett, nem volt elszállva magától, a tehetségétől, szerette a feleségét, az életet, amit kapott és imádott úton lenni, de persze hazatérni is.

"Mikor még nagyon fiatal voltam, és rám jött az utazási viszketeg, a felnőttek megnyugtattak: felnőtt koromra majd csak kinövöm. Mikor éveim alapján már felnőttnek nevezhettek, az érett férfikor lett az előírt orvosság. Elértem az érett férfikort, s akkor arról biztosítottak: öregségemre biztosan lecsillapodik ez a láz. És ma, amikor ötvennyolcadik évemet taposom, abban bíznak, hogy a szenilitás majd megteszi a magáét. Semmi sem segített. Ha egy rekedt hajókürt egymás után négyszer elbődül, nyakam libabőrös lesz, lábam meg magától nekiindul."

***

"Egy utazás valóságos személyiség: nincs belőle két azonos darab. Minden terv, óvintézkedés, rendszabály és erőszak hiábavaló. Évekig tartó küzdelem árán rájövünk: nem mi irányítjuk az utazást, az utazás kerít hatalmába minket. Társasutazás-szervezők, menetrendek, helyfoglalások csődöt mondanak, és óhatatlanul zátonyra futnak a kirándulás egyéniségén. Igazi csavargó csak akkor nyugszik meg és kerekedik fel, ha mindennek tudatában van. Csak ekkor gördített el minden akadályt az útból. Ebben a tekintetben az utazás hasonlít a házassághoz. Ha valaki azt hiszi magáról, hogy mindent tud, akkor biztosan tévedett. Hogy mindezt kimondtam, máris sokkal jobban érzem magam, bár csak az értette meg, aki maga is tapasztalta…"

Nagyon örülök, hogy Steinbecknek ezt az oldalát is megismerhettem, számomra egy nagyon érdekes, a világ dolgaira nyitott ember képe rajzolódott ki az utazási kalandjai olvasása során. Mindenképpen folytatni fogom a vele való ismerkedést, mert a stílusa is nagyon egyszerű, letisztult, ugyanakkor olyan gondolatokat vet papírra, amelyek felett érdemes megállni elidőzni és elmélázni.

Mindkét könyvet bátran ajánlom azoknak, akik wanderlust-lázban szenvednek, vagy azoknak, akik nem tudnak szabadságra, hosszabb utazásra indulni, hisz ahogy kinyitjuk ezeket a regényeket, már az első bekezdések után ott robogunk a főhősök mellett az utakon!