Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak
Mikor levettem a könyvtár polcáról a kék medencés, huncut lányok vigyorgós képét elém táró borítóval rendelkező Légzőgyakorlat fuldoklóknak című könyvet, magam sem gondoltam volna, hogy olvasása közben én is fuldokolni fogok. Már a legelső novella olyan elementáris erővel csapja fejbe az olvasót, hogy két választása van: vagy fejvesztve menekül az elébe tárt mélyre húzó, lelket megrágcsáló történetek elől, vagy vesz egy mély levegőt és ő is alá merül abba a közegbe, amelyet ki ki a maga módján tinédzserként, fiatal felnőttként megélt, átélt.
Én ez utóbbit tettem és mikor befejeztem a könyvet, akkor nagyon sokáig csak ültem és gondolkoztam az élet dolgain. Tudom, ez most fellengzősen hangzik, mármint az élet dolgain való filozofálgatás, de olyan sok régi sérelmet, egy-egy beszólást a felszínre hozott bennem, hogy azon tanakodtam, vajon ha visszamehetnék az időbe, akkor odaadnám-e ezt a könyvet a tizenéves énemnek. Tanulna-e belőle valamit? Megértené-e egyáltalán? Nem tudom. Lehet, hogy sok dolgot abból, mit Orrigner elénk tárt meg kell élni, meg kell tapasztalni, mert erősebbek leszünk tőle, de azért van olyan, amire jó lett volna tizenévesen is rájönni vagy nem aggódni, rágódni rajta. Az biztos, hogy nekem most nagyon jókor jött egy ilyen komoly könyv, amit nem kerestem, de rám talált.
És hogy miről is szól? A kilenc novella remekül felépített történeteket tár elénk, amelyeknek főszereplői fiatalok, tizenévesek, kicsik-nagyok, de a tojáshéj még a fenekükön van. Ami közös bennük, hogy mindegyik igen komoly, komor témát jár körbe: van itt testvérek közötti rivalizálás, megbocsátás, harag, baleset, irigység, halálos betegségek, szülők elvesztésének lehetősége, gyász és annak feldolgozása, szexuális tapasztalatok, barátnők közötti féltékenység, vallási és faji hovatartozás miatti különbözőségek bemutatása, drogok. Fontos és azért nem csak tizenéveseket érintő témák ezek, hisz felnőttekben is ugyanúgy tombolnak mindezek az érzelmek, csak már másképp birkóznak meg vele, ellenben szülőként tinédzser gyermeket nevelve pont ajánlatos lenne egy ilyen novellafüzért elolvasni, hogy az anyukák és apukák újra átéljék azokat a problémás éveket, amikor bizony sok minden félrecsúszhat.
"Bűn és bűnhődés. Ez a játszma zajlik a bátyám és köztem. Hallgatólagos házi büntetőjogi rendszert hoztunk létre, amelyben Sage a bíró, az esküdtszék, a börtönőr és a hóhér. Rendszerünkből hiányoznak a fékek és ellensúlyok, viszont lehetséges többször is büntetni ugyanazt a cselekményt."
Mielőtt leültem volna megírni ezt a bejegyzést, próbáltam kiválasztani a 9 novella közül egyet kedvencként, de egyszerűen nem megy. Mindegyikben találtam valamit, mindegyik másért maradt emlékezetes és az talán tényleg jelent valamit, hogy a címeket visszanézve mindegyik történetet fel tudtam idézni, azaz ez a könyv nem "folyt át" rajtam, hanem árkot, utat talált magának jó mélyre. A címadó novellát nagyon szerettem, ezt mindenképpen megemlíteném külön, illetve a kezdő és záró történet is óriási volt, azt az igazi, gombóc a torokban fajta érzést adta, abszolút keretbe foglalva a többit. És Orringer elég kegyetlen az olvasóval, nem igazán kapunk feloldozást, megoldásokat. Azok megbújnak a sorok között, ránk bízza, hogy mi hogyan birkózunk majd meg a felvetett témákkal. Nekem nem ment könnyen, mert tényleg sok régi, eltemetett dolgot felkorbácsolt a lelkemben, de azt hiszem megérte elolvasnom. Harmincon túl mindenképpen.
" - Néha a legsimább út is csupa kő."
Kiadó: Libri
Kiadási év: 2015
Fordította: Barabás András
2 megjegyzés:
Jó post lett.:)
Én azért szeretek felnőtt lenni, mert ezek a dolgok, amik gyerekként a világ közepét jelentették, nagyrészt megszűnnek. Iszonyúan kegyetlenek tudnak lenni a gyerekek egymással, és utáltam, hogy azt mondták, ne törődj vele, nem fontos. Felnőttként már tényleg nem fontosak, de akkor és ott nagyon meghatározóak - és főleg megnyomorítóak. Most már kb. bárkit elküldhetünk a fenébe, ha egy nő lefitymálja a ruhánkat, a képébe röhögünk, a gimis töritanár meg szánalmasnak tűnik és nem félelmetesnek. Megmondhatnám neki, hogy menj a francba, Ibolya, többé nem keserítheted meg az életemet, és szégyelld magad, hogy neked az az élvezet, hogy harminc ember majd' összehányja magát az idegességtől éveken keresztül. Nem szeretem, ha azt gondolják, hogy egy gyerekbe bárki beleköthet, aki 20 évvel idősebb nála, mert ő mindent jobban tud - ill. lehet, hogy így van, de attól még nem kell megalázni, lekezelni. Ha nem is tud felelősségteljesen dönteni, a tiszteletet és a normális beszédmódot megérdemli.
Bocsi, kicsit hosszú lettem.
Amadea: köszönöm!
Tény, hogy a felnőtt létnek ez (is) az előnye. Akkor sok olyan impulzus ért minket, ami a kis lelkünket jól megcibálta, és hiába mondták a felnőttek, hogy lesz ez még így se, akkor az nekünk nagy gond volt és maradandó sebeket tudott okozni és igen, védekezni sem tudtunk úgy ellene, mint most felnőttkén, mert nem illik, mert viselkedni kell, mert ő az idősebb stb.stb.stb...
Abszolút megértem, amit írsz, hatalmas rombolást tud tenni egy ilyen eset egy gyerek lelkében.
És máskor is legyél ilyen hosszú! :)
Megjegyzés küldése