A mocsárvidék szülöttei

Nic Pizzolatto: Galveston

Nic Pizzolatto neve a sorozatrajongók esetében egyet jelent a True Detective-vel, hisz ő a szülőatyja. Engem annak idején ez a sorozat, pontosabban az első évada teljesen levett a lábamról: a fülledt és romlott amerikai Dél bemutatása, szétcsúszott szereplői, az időben ide-oda ugrálások és egy rituális gyilkossági ügy felderítése két főszereplőn keresztül, mindezek az év legjobb sorozatát jelentették számomra.

Amikor pedig láttam, hogy kiadják nálunk a Galveston névre hallgató regényét, tudtam, hogy ezt mindenképpen el fogom majd olvasni, kíváncsi voltam mit tud papíron Pizzlatto.

Gyorsan, nagyon gyorsan el lehet olvasni a Galvestont, nekem a mostani hétvégén sikerült. Azt kell, hogy mondjam hasonló elemekkel dolgozik az író mint a True Detective sorozat esetében. Természetesen a háttérsztori teljesen más, de ami a sava-borsát adja a pörgő történetnek az hasonló jegyeket mutat a sorozattal.

1987-ben Roy Cady elbeszélésével kezdődik az egész történet. A pasi egy negyvenes behajtó, aki éppen halálos ítéletét kapja meg egy tüdőorvostól: tüdőrákja van. Mikor egy, a főnöke által megtervezett leszámolás balul üt ki, és Cady rájön, hogy igazából őt is ki akarták nyírni az akcióban, gondolkodás nélkül felveszi a nyúlcipőt és maga mögött hagyja az egész addig életét. Azzal nem számol, hogy az akcióból kimenekít egy 18 éves csodaszép lányt, Rockyt, akit ez után nem tud magára hagyni. A lány sem Miss Bűbáj, hanem egy prosti, és Roy főnökének alkalmazottja volt. Együtt indulnak útnak, ki-ki megtartva magának a saját titkait, problémáit. Ahogy maguk mögött hagyják a kilométereket fura kapcsolat alakul ki közöttük: megosztják életük bizonyos eseményeit a másikkal, vonzódnak is talán egymáshoz, de a bizalom elég illékony és mindkettőjüknek van takargatnivalója. Egy váratlan fordulattal újabb utas, Rocky húga, egy 3 éves kislány is hozzájuk csapódik, és ez az a pont, amikor Cady már nem tudja és talán nem is akarja a két lányt lerázni magáról.

A hirtelen időbeli ugrás 2008-ba viszi el az olvasót, ahol viszontláthatjuk az immár nyugodtabb életet élő, a piáról leszokott Cadyt ... és ott állunk homlok ráncolva, hogy mégis hogy lehetséges ez, ha az orvos nem adott neki csak pár hónapot már. Sőt, egyes elejtett mondatokból fura dolgok derülnek ki arról az 1987-es néhány napról, amikor is Cady és Rocky végül Galvestonban, egy tengerparti kisváros moteljában húzta meg magát.

Galveston

Nic Pizzolatto maga is ennek a déli vidéknek a szülötte, így azon meg sem lepődtem, hogy milyen jól meg tudja teremteni ezt a mocskos, lehúzós, fülledt déli hangulatot. Szinte láttam magam előtt Rockyt és Cadyt a kocsiban, majd a lepukkant hotelben a villódzó neonfelirattal a tetején Galvestonban. Azon viszont újfent elcsodálkoztam, hogy Cady szájából néha olyan filozofikus mondatok, gondolatok hangozottak el, ami felett megálltam elmélázni:

"Emlékszem, egyszer egy haverom azt mondta nekem, hogy minden nő, akibe beleszeretünk, egyszerre olyan anya és nővér, aki nem jutott nekünk, és hogy igazából mindig is a női felünket keressük, a női állatunkat vagy mit. A srácnak belefért, hogy ilyesmiket mondjon – drogos volt és olvasott."

Egy picit csalódott szájízzel csuktam be a könyvet, aminek az oka a lezárás. Éreztem, hogy efelé visznek az események és meg is tudom magyarázni magamnak, hogy Pizzolatto meg akarta mutatni, hogy ha van kiért felvállalni a döntéseinek okozta következményeket, akkor van akinek sikerül ebből a fertőből kitörni, csak valahogy az egész pörgős, kicsit forgatókönyv jellegű elbeszéléshez, meg a könyv addig gyomorszorítós hangulatához nem illett nekem egy ilyen picit "szirupos" finálé.

Viszont ami itt is megfogott azok a szereplői voltak: Cady és Rocky. Ők nem jó emberek. Alapvetően nem rosszak, vagy nem gonoszak, de Rocky úgy érzem, hogy túl könnyen elfogadta a sorsát, amikor esély nyílt volna a kitörésre, ahhoz ő nem lett volna elég erős és határozott, még akkor sem ha a húgára gondolt volna. Cady pedig fiatal kora óta szintén a kicsúszottak életét éli, amely tele van erőszakkal, piával, nőkkel, ellenben mégis van valami erő benne, valami mélyen eltemetett emberiség, amely miatt a két lány sorsát magára vállalja. Hogy milyen eszközökkel teszi ezt, az már más kérdés. Nem nekünk kell ítélni, megteszi azt helyettünk a mocsárvidék minden egyes lakója.

"Egyes élményeket nem élhetünk túl, és utánuk nem létezünk teljesen, még ha nem is sikerült meghalnunk….
…. Itt és innen délre a reggel bronzszínű köde végtelennek tűnik és homályos, amiről a távoli mexikói-öböl vizein tomboló homokviharok jutnak eszembe, mintha a horizonton túl sivatag terülene el, és miközben nézem, ahogy a garnélrarákhalász-hajók, mentőcsónakok és tartályhajók kiemelkednek belőle, az jár a fejemben, hogy most a létezés egy másik sírjára látok rá, amely felülírja a jelenlegit, és a történelem terhe nehezedik rá. A történelem tanulsága pedig az, hogy halálunk napjáig gyakorlatilag hitetlenek vagyunk."

Kiadó: Gabo

Kiadási év: 2014

Fordította: Roboz Gábor