Rövidekről röviden

Április folyamán a könyvtárból sikerült kivennem néhány izgalmasnak ígérkező olvasmányt, amik elég rövidek voltak ahhoz, hogy vagy egy-két este elolvassam őket vagy szinte egyszuszra a végére érjek. Elég változatos témát, kort dolgoztak fel, most mégis egy rövid posztban egyszerre mutatom meg őket.

Cecilie Enger: Anyám ajándékai

Bevallom, ez a könyv elsőként a jópofa, egyszerű borítójával szólított meg. Aztán megtetszett a témája is, így megörültem, amikor a sikerkönyvek között rátaláltam. Cecilie Enger alapötlete nagyon egyedi: egy norvég középosztálybeli család történetét követhetjük végig a karácsonyi ajándékok listáján keresztül. Erre akkor bukkanak a gyerekek, amikor édesanyjuk - aki Alzheimer-kórban szenved - otthonba kerülése után felszámolják a házban maradt bútorokat, emlékeket és ezen listát tartalmazó füzet az egyik lányhoz kerül. Az ajándékok felsorolásán keresztül nyerünk bepillantást a család életébe: sorsokba, szerelmekbe, családi feszültségekbe, válások történetébe, karácsonyozásokba, gyermeki ábrándokba.

Számomra nagyon fájdalmas utazás volt ez a kis regény. Egyrészt szembesültem a mulandóságunkkal, méghozzá azzal a fajtával, amikor a test még hajtja a motort, de lélekben már máshol járunk. Azt hiszem ennél rosszabb elmúlás nincs is ... Aztán fájdalmas volt azért is, mert rádöbbentem, hogy ahogy telnek a karácsonyok a hőn áhított ajándékok értéke mennyire meg tud változni: amiért egyik évben majd meghal az ember, pár év múlva már semmit sem jelent. Amióta úgy érzem, hogy felnőttem, én pont ezeket az ajándékokat igyekszem elkerülni: vagy élményt szeretnék adni/kapni vagy valami olyan tárgyat, amire évek múlva is emlékszik az ember.

"Egyetlen ember sincs tudatában annak, amikor megtapasztalja élete legboldogabb pillanatát. Vannak, akik izgatottságukban azt hajtogatják, hogy ez életük legboldogabb pillanata, de a lelke mélyén mindenki azt reméli, hogy az a perc még nem jött el. Azt hiszik, hogy valamikor a jövőben egy sokkal szebb és boldogabb pillanat vár rájuk. Hiszen micsoda kegyetlenség volna, ha már fiatalon tudná az ember, hogy soha semmi nem lesz szebb ennél. Hogy minden csak rosszabb lesz. Nem igaz?"

Kiadó: Typotex
Kiadási év: 2015
Fordította: Petrikovics Edit

Szaniszló Judit: Beenged

Ez a könyv is valahogy rám kacsintott az egyik polcról, leemeltem, beleolvastam és úgy gondoltam tökéletes kis társ lesz nekem esténként. A szerzőről sem tudtam semmit, de pont szeretek így kvázi tudatlanul új írókat megismerni.
A Beenged nagyon érdekes, helyenként sokszor elgondolkodtató novellák füzére. Miről is szól? A mindennapjainkról. Családról, kapcsolatokról, magányról, az élet nagy pillanatairól, a felnőtté válásról  - egyszóval mindenről, amivel mi kis földi halandók találkozunk az életünk során. Helyenként nekem túl sok volt, néha jobban a sorok mögé kellett, hogy nézzek, hogy értsem is, amit olvasok, de volt pár olyan, ami nagyon eltalált élethelyzetet mutatott meg. Összességében jó volt ismerkedni Szaniszló Judit stílusával, illetve rábólintani egy-egy szituációra, hogy mennyire ismerős már, hogy néha a saját agymenéseimmel nem is vagyok egyedül, csak én nem tudom úgy szavakba önteni, mint a szerző.

Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2016

Szerb Antal: A harmadik torony

Rövidke 80 oldal és mégis mennyi minden benne van. Benne van Szerb Antal szeretete egy ország és annak városai iránt. Benne van a mehetnék, messzire, magányosan, a felfedezni vágyás, a történelem megidézése. És benne voltam én is, bandukoltam Szerb Antal mellett mint egy láthatatlan útitárs, legördítettem én is pár pohárka bort este vele a piazzán üldögélve és dülöngélve én is láttam a ferde tornyot, no meg azt a harmadikat is. Szóval ha nem sikerül idén (sem) eljutnom Olaszországba, mégis elmondhatom, hogy én már láttam, éreztem, szagoltam az ottani levegőt, figyeltem az épületeket, magamba szívtam egy kis mediterrán hangulatot a megkopott, esőszagú, szürke Budapest kellős közepén egy szobában ücsörögve.

"Felváltottam úri módon ötszáz lírát; – trecento… quatrocento… cinquecento! – mondta a pincér és leszámolta az asztalra az olasz történelem nagy századait."

***

 "Azért mindig úgy utazom Olaszországba, mintha utoljára járnék ott, és mikor elõször látom egy városát, mindig egyúttal mintha viszontlátnám is és mintha búcsúznék is tõle. Dosztojevszkij azt írja, hogy az embernek úgy kellene élnie, mintha minden perce a halálraítélt utolsó perce volna, hogy fel tudja ismerni az élet kimondhatatlan teljességét – az én olaszországi benyomásaim kissé mind ilyen utolsó szemlátomások."

Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2007