2016. május 22., vasárnap

Élet az Üvegházban

Alice Hoffman: Skylight Confession


Az elmúlt hetekben az olvasás és az általa nyújtott élmények kicsit háttérbe szorultak az életemben. Megvolt ennek az oka, mégis nagyon hiányzott már az, hogy egy könyv úgy igazából berántson a világába, hogy semmihez se legyen kedvem csak falni az oldalakat és hogy úgy zárjam be végül a könyvet, hogy újra valami maradandót kaptam. Pontosan ez történt a Sklight Confession kapcsán. Amikor megvettem magamnak, nem is gondoltam, hogy ennyire sikerül majd belenyúlnom a tutiba, de most úgy gondolom, hogy ebben a regényben Hoffman a legjobbját nyújtotta számomra.

A Skylight Confession nem egy rózsaszín tündérmese. Nincsenek benne boszorkányok, nagy mágia, és nincs benne igazán nagy happy end, és azt hiszem ezzel nem spoilerezek, mert belegondolva az általam olvasott Hoffman-regényekbe egyikre sem tudom azt mondani, hogy annyira édes-bájos sztori, hogy már ragadna a cukormáztól. Szerintem Hoffmant nem ez jellemzi, mert bár mindig van egy kis mágikus vonala a történeteinek, azért az élet, a szerelem, a család, a kapcsolatok sötét oldalát is megmutatja. Van, hogy egyik regényében ez a sötét vonulat az erősebb (pl. az Itt a Földön), de van, hogy a mágia a meghatározó (Átkozott boszorkák), és van, hogy a családra, a kapcsolatokra, a generációk közötti különbségre helyezi a hangsúlyt (Tizenharmadik boszorkány). Ebben a regényben egyik sem volt hangsúlyos, itt minden megvolt és minden a helyén volt.

"The past was done with. Now she was made out of glass, tranparent and clear. She was an instant in time. One damp evening, two stars in the sky, a line of soot, a chattering gathering of neighbors who barely knew her, in the dining room. She had convinced herself that her futurewould arrive on the street where she'd lived her whole life if only she'd wait long enough. If she trusted in fate."

A 17 éves Arlyn Singer épp édesapja temetése után, egymaga maradva érzi azt, hogy a sorsa hamarosan beteljesedik, amikor az ajtaja előtt terem egy fiatal srác, útbaigazítást kérve. John Moody maga sem gondolta volna, hogy amikor Arlyn ajtaján kopogtat, akkor a saját sorsát határozza meg. Ugyanis a két fiatal egymásba bonyolódik, és bár John túl intenzívnek gondolja az érzelmeket és felhúzná a nyúlcipőt egy idő után, mégis az lesz a sorsuk, hogy együtt kezdjenek új életet John apja által épített Glass Sipper nevű házban, ami neves egyszerűséggel egy Üvegház, csupa üveggel és fémmel megalkotva. A két fiatalnak gyermeke születik, egy fiú, Sam, aki kicsit más mint a többi gyerek, nem is találja velük a közös hangot, de édesanyjával rajongásig szeretik egymást. Kell is mindkettőjüknek a másiktól megkapható szeretet és megértés, mert bár Johnnal együtt alkotnak családot a férfi és a nő az évek múlásával elhidegülnek egymástól. John állandóan megkérdőjelezi saját korábbi döntését Arlynnel kapcsolatban, úgy érzi annak idején valahogy csapdába került és az eltelt idő alatt Arlyn szeme is felnyílik, meglátja John hibáit. Csakhogy akkor már összekötötték az életüket és ott van Sam is, majd hamarosan bővül a család egy kislánnyal, Blancával. Csakhogy az élet az Üvegházban napról napra elviselhetetlenebb, boldogtalanabb, kilátástalanabb lesz, és Arlynra is nagy megpróbáltatások várnak, amely a következő években minden családtagra és életük alakulására hatással lesz.

Ez a regény valóban magába szippantott olvasás közben. Nagyon szerettem a felépítését, amely 3 részre tagolja a történetet. Az elsőben Arlyn és John áll a középpontban, majd ugrunk az időben és a tindézser Sam önpusztításnak, illetve egy segítő felbukkanásának, egy korábbi trauma elől menekülő lánynak, Meredithnek a történetét olvashatjuk, akinek talán van esélye Sam és Blanca sorsának megváltoztatására. Majd a harmadik részben újabb időbeli ugrás után Blanca, a könyvmoly, immár felnőtt nő kerül a középpontba és szép lassan választ kapunk néhány kérdésre. Van-e sors, dönthetünk-e a sorsunk ellen, vagy eleve el van rendelve minden? Ha két embernek találkoznia kell, akkor találkozni fog? Vajon a hirtelen nagy lángolás jelenti az igaz szerelmet? És milyen romboló hatással van az emberre az, hogy ha egy szeretet nélküli szülő-gyerek kapcsolatban nő fel? Jóvá lehet-e tenni a múltban elkövetett bűnöket? Meg lehet menteni valakit ha elindult lefelé a lejtőn? Szóval csak úgy sorjáznak olvasás közben a kérdések, én meg alig vártam, hogy mindenre kapjak valamilyen választ. És amit Hoffmanban nagyon szeretek, hogy ad választ, de nem konkrétumokat, és a végén nincs nagy giccses amerikai happy end. Lezárás van, talán újrakezdés is, és ez pont olyan mint az élet.

A regény szereplői is, mindegyik kivétel nélkül nagyon árnyalt karakterek lettek. Senki, de tényleg senki nem csak jó vagy csak rossz, hanem mindenki hibázó emberi lény. Van, aki csak kicsit, de van aki sokszor és nagy hibákat vét és rengeteg múlik ezeken a következő generációk életében. Az én személyes kedvencem Sam volt: akármennyire önpusztító, drogokkal élő fiatalember vált belőle, megértettem, hogy mit miért tett és fájt a szívem érte. Szerintem őt nem lehet nem szeretni, még akkor is ha baromi felidegesített néha, vagy jól megráztam volna, mégis őt szerettem meg a legjobban.

"I'm warning you" - he said to her. "Don't even try to get through to me or whatever it is you're doing. I'm a lost cause."

Angolul olvasni Hoffmant óriási élmény volt. Mivel a történet nagyon olvastatta magát, ezért a szöveggel sem gyűlt meg a bajom, hanem átjött a tipikus Hoffmant jellemző hangulatteremtés is. Az Üvegházat láttam magam előtt, csakúgy Samet amikor a ház tetején ült, vagy Arlynt a fehér ruhájában a kertben. A hasonlatai gyönyörűek, a leírásai élvezetesek, a karakterei lüktetőek, szóval ez az egyik legjobb regénye, amit tőle olvastam eddig. És annyira jó érzés volt visszatalálni ehhez a mindent felülíró erőteljes olvasási élményhez, olyan rég vágytam már ilyen után!


Kiadó: Vintage
Kiadási év: 2008

6 megjegyzés:

Mia Mona írta...

Mindig tervezem, hogy olvasok tőle, aztán valahogy mindig elmarad. Várom, hogy eljöjjön az ideje. De legalább most megint eszembe juttattad, köszönöm! :)

PuPilla írta...

Annyira örülök, hogy így betalált nálad is! :) Nagyon szuper bejegyzést írtál róla, és csak úgy süt a lelkesedésed is belőle. :) Nekem is ez az egyik kedvenc Hoffmanom, mindenkinek ajánlom, aki olvas angolul. :)

Beáta Üstökös írta...

Úgy szeretem, amikor Hoffmanról írsz :) Most meg is adtad a kezdő löketet, hogy angolul olvassak tőle.

Nikkincs írta...

Miamona: nem olvastál még tőle? Pedig szerintem neked való lesz majd a stílusa és a történetei is. Remélem, ha eljön az idő, szeretni fogod!

PuPilla: én is! Nem mertem elolvasni az áthozott posztodat róla amíg be nem fejeztem a könyvet és örömmel olvastam, hogy hasonlóan vélekedünk, lelkesedünk érte. Szerintem nagyon eltalálta benne Hoffman az arányokat.

Nikkincs írta...

Üstökös: köszi, jól esik hogy ezt mondod :) Hajrá, nem lesz nehéz, tetszeni fog. Hozzám érkezik hamarosan tőle egy újabb angol könyv, teljesen belelkesültem :)

PuPilla írta...

Szerintem is nagyon jól volt eltalálva, hogy miből mennyit adagol bele: boszikonyha, boszi nélkül. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...