2014. október 23., csütörtök

Gondolatcunami

Anna Gavalda: Édes életünk


Néha csak akkor jövünk rá arra, hogy valami vagy valaki mennyire hiányzott az életünkből, amikor újra találkozunk vele. Pontosan így voltam, így éreztem most magam Anna Gavalda új könyvének az olvasása közben. Gavalda már az Együtt lehetnénk c. regényével belopta magát a szívembe és azóta a többi elolvasott művével csak még stabilabb helyet alapozott meg magának. Bár a többi könyvét is szerettem, nálam eddig egyik sem érte utol az Együtt lehetnénket. De azt hiszem az Édes életünk nagyon-nagyon szorosan mégis fel tudott zárkózni mögé. 

Tette mindezt két huszas évei közepén-végén járó fiatal történetével, hiszen ebben a kisregényben két hosszabb lélegzetű novella található, amelyek egy közös szállal kapcsolódnak egymáshoz. Mégpedig azzal, hogy egy apró, hétköznapi esemény olyan - elnézést a szóért, de számomra ez jellemzi legjobban a két történetet és az én csapongó gondolataimat is - gondolatcunamit indít el a két fiatal életében, hogy megváltozik tőlük az életük.

Az első regény Mathilde története, aki egyetemre jár, művészettörténetet tanul, közben viszont elég kényelmes módon a sógora cégénél dolgozik és a feladata az, hogy bizonyos honlapokon kommentelget több álnév alatt. E mellett persze bulizik, pasizik és két lánnyal együtt lakik egy csodás albérletben. Az élete annál az apró, ám felettébb stresszes pillanatnál vesz fordulópontot, amikor elveszíti táskáját egy nagy pénzösszeggel együtt. Az első stresszből felocsúdva még visszarohan az étterembe, ám pár perc elteltével már hűlt helye van a táskájának. Aztán a legnagyobb kétségbeesése közepette lesz egy férfi, aki megtalálja ezt a bizonyos táskát. A táskát ugyan visszakapja Mathilde, de az addigi nyugalmas életének lőttek, mert ez a férfi beférkőzik a lány gondolataiba, vágyaiba, álmaiba és ő tudja már, hogy addig nem nyughat, amíg újra a nyomára nem bukkan a titokzatos, és ráadásul első találkozásra kicsit ellenszenves fiatalembernek.

"Vannak esetek, amikor egy-egy könnycseppünk előcsalogatja az összes többit. Sokat sírtam. Mindent elsirattam. Mindent, amit utáltam magamban, az összes bevallatlan hülyeségemet, és mindent, amit elveszítettem az idők során, amióta abban a korban vagyok, hogy megértsem: van, amit örökre veszítünk el."

A második történet - szívemnek ez volt kedvesebb - egy fiatal férfi, Yann egy estéjét mutatja be, aki munkából hazatérve barátnője távollétében az üres lakásban ücsörgés helyett egy mozival töltött estét tervez. Csakhogy a terve meghiúsulni látszik, amikor is a szomszédban lakó házaspárnak segít egy bútordarabot felcipelni, akik kedvességéért  és csak mert ilyen típusúak megnyitják otthonukat és szívüket a srác előtt. Yann pedig egy éjszaka alatt beleszerelmesedik ebbe a párba, az otthonukba, az életükbe, a családjukba és átértékeli a saját addigi életét. Majd a hajnal megérkeztével döntő lépésre szánja el magát, amely élete minden - addig egyfajta pocsolyaként jellemzett és megélt - területére hatással lesz.

Majdhogynem egy szuszra faltam fel ezt a könyvet, de legalábbis két éjszaka elég volt hozzá, mert amint belekezdtem az egyik történetbe, addig nem tudtam letenni, amíg a végére értem. És folyamatosan kaptam valamit Gavaldától. Kaptam egy tükröt, amelyben szinte saját magamat láttam viszont, legyen szó akár Mathilde-ről, akár Yannról. Egy tükröt, mert én is ilyen bizonytalan vagyok az életemet illetően, mint ez a két fiatal. Sőt, bár több évvel idősebb vagyok náluk és a korom szerint a társadalmilag elvárt élethelyzetem már egy felnőtt és saját magával tisztában lévő sikeres nő kellene hogy legyen, valahol ott toporgok mint ezek a fiatalok. Hasonló problémákkal szembesülök, mint ők, ráadásul elég messze vagyok a tinédzserkori felnőtt önmagamról alkotott elképzelésemtől (azt hiszem Yannal kezet foghatok). De a tükrön kívül Gavaldától mintha egy nagy ölelést, egy őszinte beszélgetést, vagy éppen egy kedves, melengető tekintetet is kaptam volna, mert nem ítélkezik, hanem megért. Azt éreztem, hogy ez a nő megérti a fiatalokat, megérti az útkeresőket, megérti azokat, akik lába alól valahogy néha-néha kicsúszik a talaj és azt mondja rá, hogy jól van, nincs ezzel gond, voltam én is így, majd lesz másként, fel fogsz te innen állni és nem kell mindent egyedül csinálnod!

"A boldogságra arról a zajról lehet ráismerni, amit akkor csap, amikor elhagy bennünket. (…) A szerelem viszont éppen az ellentéte. Azt arról a felfordulásról ismered meg, amit a megérkezésével okoz."

Imádtam a két történetben azt, hogy egy apró hétköznapi mozzanat az emberben mennyi mindent megmozgathat, mennyi mindent elindíthat. Például Mathilde történetében abban a bizonyos táskában nem csak a pénz volt, hanem olyan emlékek, olyan apróságok, amely a lánynak a pénznél is többet jelentenek. És amikor ezt elvesztette, akkor gyászolta meg azokat a személyeket vagy eseményeket, amelyeket ezek a tárgyak jelképeztek.
Vagy éppen Yann történetében, hogy a srác szemét egy házaspár boldogsága, egy boldog hétköznapi (mindennapi) este nyitja fel. Amikor a feleség és a férj (egyébként első ránézésre két teljesen össze nem illő ember) között olyan összhangot lát, hogy szinte fizika fájdalmat és valami erőteljes, ugyanakkor megfoghatatlan vágyódást érez.

"Isten a tudója, mennyire szeretem a szüleimet, ezeket a megfontolt, nyugodt és tapintatos embereket, de milyen jó lett volna, ha a szeretetükön túl ezzel a titokkal is megajándékoznak… Hogy a boldogság megnyilatkozhat a lépcsőházban is, nem kell mindig félni. Attól, hogy zajt csapunk, hogy boldogok vagyunk, hogy zavarjuk a szomszédokat, ha a lelkünk legmélyéről káromkodunk.
Nem kell félni az élettől, a jövőtől, a gazdasági válságtól, az összes made in China Pandora szelencéjétől, amit a még nálunk is félősebb vén disznók már kinyitottak előttünk, és azóta mást sem tesznek, csak elveszik a bátorságunkat, hogy maguknak tartsák meg az összes lóvét."

Gavalda stílusáért is nagyon oda meg vissza vagyok. Szeretem azt a sok ... -t, a látszólag csak oda-odavetett szavakat, a néha be nem fejezett gondolatokat, amiket ránk olvasókra bíz (de hát úgyis tudja a befejezésüket, mindannyian tudjuk). Szeretem, hogy megmutatja történeteivel, hogy ebben a valamiben, amit életnek hívunk, a mindennapi apróságokat kellene észrevennünk, ezeknek kellene örülnünk, együtt kellene lennünk, azokkal, akikkel jó együtt lenni és magunk mögött hagyni azokat (személyeket vagy dolgokat), amelyek visszahúznak minket attól, hogy felálljunk a padlóról, hogy esetleg újrakezdjünk valamit vagy hogy valami újba vágjunk bele. Szóval az van, hogy szeretem Gavaldát! Nagyon! Már csak akkor szerethetném még jobban, ha gyakrabban kapnánk tőle ehhez hasonló történeteket!

"Az ember nem találkozik azokkal, akiket szeret, hanem rájuk ismer." 


Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2014
Fordította: Tótfalusi Ágnes

7 megjegyzés:

horsegirl írta...

Szépen írtál róla. :)
Múlt szombaton beleolvastam az Alexandrában (sajnos nem vettem meg), nekem is tetszett. A témája miatt egyébként ez a könyv érdekel a legjobban Gavaldától (sajnos én is így érzem magam).

theodora írta...

Pont most olvastam el Andiamo írását a könyvről, onnan jöttem hozzád és olyan szépen írtatok róla. Kell nekem is :)

Andiamo írta...

Fogjunk kezet! Már ismered a véleményed, de gondolom, egyetértesz velem: mindenkivel meg kellene ismertetni a könyveit, főleg ezt. Talán az emberek magukba néznének és a világ is legalább egy hajszállal jobb lenne...

katacita írta...

Egyetértek horsegirl-lel tényleg nagyon szépen írtál róla, látszik, hogy mennyire szeretted ezt a könyvét (is). Kedvet is csináltál nekem, úgy érzem, jólesne. Jól érzem?:) Ma nézegettem is a könyvesboltban, de aztán nem volt kedvem könyvet venni, pedig határozottan azzal a céllal mentem be, hogy hagyom magam elcsábítani. Nem sikerült:)

Nikkincs írta...

horsegirl: köszi, örülök, ha át tudtam egy picit is adni, hogy nekem mennyire tetszett. Hát akkor üdv a Klubban, nem tudom vigasztal-e a tudat,hogy nem vagy egyedül :)

theodora: köszi, mindenképpen keríts rá sort, szerintem nagyon jól sikerült ez az újabb könyve, fontos kérdéseket boncolgatott.

Andiamo: tudtam, hogy egy véleményen leszünk :) Tudod, szerintem az a baj, hogy még ha több ember elolvasná, pont azok, akiknek kellene, na azok nem értenék ennek a történetnek az üzenetét. De igen, egyetértek, hogy bizonyos emberekre ráférne.

katacita: köszi, örülök, hogy sikerült meghoznom hozzá a kedved. Olvastál már amúgy Gavaldától? Ha nem, akkor kezdetnek tökéletes választás lenne. Micsoda erős nő vagy te, hogy nem engedsz a csábításnak! :)

Miamona írta...

Jaj de jó, már megint ugyanazon a véleményen vagyunk. Ez persze már egy ideje nem lep meg, csak megnyugtat... :) Most fejeztem be én is, és bennem is mély nyomot hagyott. Én is imádom a stílusát, én is most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott és nekem is Yann volt egy picit közelebb a szívemhez. :)

Nikkincs írta...

Miamona: amikor láttam, hogy ezt olvasod én már borítékoltam, hogy Te is nagyon fogod szeretni :) Aztán olvastam, amit írtál róla és örülök, hogy ilyen szép poszt született erről a regényről, mert igazán megérdemli :)
Még több Gavaldát nekünk! :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...