2014. augusztus 19., kedd

Tévedések vígjátéka

Nicolas Barreau: A nő mosolya


Régóta vágyok egy vidám (talán piros, esetleg pöttyös, vagy piros pöttyös) esernyőre. Valami olyanra, ami az esőben is olyan érzéssel tölt el, mint amit A nő mosolya című regény borítójának láttán éreztem. Ha csak ránéztem, még mielőtt elolvastam volna, mosolyra húzódott a szám, vidám lettem, én is szét akartam tárni a kezem és úgy pörögtem volna egyre sebesebben az esőben. Az esernyőt igaz még nem találtam meg, de kitartóan keresem, viszont a könyvet azóta már sikerült elolvasnom. És elmondhatom, hogy jelen esetben a belbecs végre teljesen egálban van a külcsínnel.

Mostanában elég szkeptikusan állok bizonyos dolgokhoz, mint pl. a romantika és a véletlenek, meg a sors keze, de ez a történet mégis el tudta egy kicsit hitetni velem, hogy jön még borúra derű, hogy vannak még lehetőségek az életben és hiába közhely, de igaz, hogy ha bezárul egy ajtó, majd kinyílik egy másik. Meg nem lehet nem megszeretni egy könyvet, amelynek a legelső mondata az, hogy:

"Tavaly novemberben egy könyv mentette meg az életemet."

Aurélie Bredin szájából hangzik el ez a mondat. Aurélie élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul. Édesapja meghal, a családi vállalkozásként működő étterem vezetése rá marad, és derült égből villámcsapásként az addig biztosnak hitt kapcsolata is zátonyra fut. Bánatában az esős Párizsban egyik nap az utcákat rója, majd betéved egy aprócska könyvesboltba, ahol a kezébe akad Robert Miller A nő mosolya c. regénye. Auréli hazaviszi, bekucorodik vele az ágyába és döbbenten, szinte egy szuszra olvassa ki a könyvet. Döbbenten, mert hogy úgy érzi a főszereplő nő nem más, mint ő maga és a könyvben szereplő étterem egy az egyben a saját étterme. Feléled a kíváncsisága az író iránt, aki valahol a ködös Angliában él és elhatározza, hogy ír neki egy levelet. Csakhogy maga az író olyan titokzatos, hogy sehogy sem tud a nyomára akadni, ezért a franciaországi kiadójánál, pontosabban a könyv főszerkesztőjénél próbálkozik, aki Aurélie Bredin szerint egy mufurc, modortalan, magának való, ráadásul szakállas pasi. De higgyétek el nekem, hamarosan kiderül, hogy sokkal-sokkal több ennél és itt indul el igazából a Tévedések Vígjátéka. Merthogy az életben és így a könyvekben a dolgok soha nem olyan egyszerűek, mint amilyennek első körben tűnnek és az a bizonyos Ámor meg Fortuna azt hiszem, hogy nagyon szeret szórakozni a humán teremtmények romantikus kalandjain.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a véleményemet erről a történetről, akkor azt mondanám róla, hogy nekem egy kis ékszerdoboz volt ez a könyvecske. Hihetetlen, hogy vannak olyan férfi szerzők, akik így tudnak romantikus regényeket írni, mint Nicolas Barreau. Olyan humorosan, hogy nem volt olyan fejezet amikor ne mosolyogtam volna (legyünk hűek a könyv címéhez). Olyan finom apróságokat beleszőve, amit szerintem csak mi nők érthetünk meg: hogy mennyire csodás hangulatot adhat egy szép esernyő az esős Párizs utcáin bandukolva (és itt meresztettem a szememet én is, hogy honnan tudja ez a pasi, hogy nekem a borítóról valami ilyen érzés ugrott be, mint amit bele is tett a történetébe?) vagy éppen micsoda jelentősége van egy csodás, piros kabátnak. 

A szereplői pedig? Jaj, hát azok igazán vicces figurák, viszont nagyon is hihetően ábrázolt karakterek mind egytől-egyig. Természetesen a két főszereplő nagy kedvencem lett. Aurélie sokszor szinte az én gondolataimat visszhangozta és annyira megtetszett a hobbija, a gondolatokat gyűjtése. Istenem, végre nem egy butácska és elveszett csajról olvastam, hanem egy jó értelemben vett hétköznapi fiatal nőről, hétköznapi, egyszerű vágyakkal! De imádtam pl. a barátnőjét is, akivel bizony volt, hogy összeszólalkoztak, de ettől függetlenül igazi barátsággal álltak egymás mellett jóban-rosszban. Ám a legvégére a legnagyobb meglepetést a kiadó rettegett igazgatója jelentette számomra, mert óriási ötletet adott a férfi karakternek és majdhogynem azt mondhatjuk, hogy Cupidóként megmentette a helyzetet.

Azt hiszem ebben a könyvben igazán minden a helyén van, ami egy jó és igényes szórakoztató romantikus történetben meg kell, hogy legyen. Melengető, csiklandozó, nevettető érzés járja át az embert az olvasása során, tehát igazi kis gyógyír lehet minden búra, bánatra! Nekem egy kicsit hasonló érzést nyújtott, mint Marisa de los Santos az És besétált a szerelem című regénye. Aki azt szerette, szerintem ezt sem fogja tudni letenni, mert hasonlóan bájos történetet kap majd.

"Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni."

Kiadó: Park
Kiadási év: 2014
Fordította: Szántó Judit

4 megjegyzés:

Üstökös írta...

Nagyon jó poszt, igazán meghoztad a kedvem hozzá, bár eddig szinte mindenki, aki írt róla :D Tényleg ennyire jó? Pont most keresgélek hiteles romantikus után.
Amúgy nekem piros esernyőm van, még a Rossmanban vettem télen :D Hátha van még. Bár a pöttyös lenne az igazi, de azt hiszem, olyat is láttam.

Nikkincs írta...

Köszi, és igen, nagyon helyes egy történet. Persze ne várj tőle világmegváltó gondolatokat, de igazán jól esik szerintem olvasni :)
Tényleg? Na, akkor valamelyik nap benézek, most úgyis esőssé vált az időjárás, hátha találok, köszi a tippet! :)

Nita írta...

Ezt felvettem a könyvtárból ki kell venni listámra, hála neked. :)

Nikkincs írta...

Nem fogod megbánni, nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtó könyv ám ez! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...