Behavazva Poirot-val

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

Már tavaly télen is azt terveztem, hogy decemberben elolvasom Agatha Christie egyik leghíresebb krimijét, de aztán valahogy nem lett belőle semmi. Idén újra tervbe vettem és sikerült is valóra váltanom a tavalyi elképzelésemet, és csak annyit mondhatok, hogy ez egy tökéletes könyv télre. No nem arra, hogy egy gyilkossággal hangolódjunk mondjuk karácsonyra, hanem arra, hogy ha még nincsenek is itt a repkedő mínuszok és vastag hótakaró sem lepné be a várost, mi mégis úgy érezzük, hogy libabőrösök vagyunk a hidegtől és a téli hófúvástól, no meg a félelemtől. 

Rettentően sajnálom, hogy ezt a könyvet most úgy olvastam, hogy már láttam a belőle készült filmet (ráadásul nem is egy feldolgozást), mert az a nagyon nagy döbbenet, amit a csavaros megoldás jelentett volna most elmaradt, de ettől függetlenül is azt mondhatom, hogy ez a krimije is legalább olyan fifikás, mint amilyen mondjuk a Tíz kicsi néger.

Már maga az alapszituáció is remek lehetőséget rejt magába, és már ez miatt is megemelem a kalapom az írónő előtt. Poirot épp egy ügy megoldása után pár napot töltene pihenéssel, amikor is a szállodába való bejelentkezésekor egy távirat várja, amelyben haladéktalanul a segítségét kérik, így nem marad más választása mint haza indulni és vonatra szállni. Igen ám, de valamilyen oknál fogva a tél közepén a híres Orient expresszen éppen nincs egyetlen egy szabad fülke sem. De detektívünk összefut egy régi ismerősével, aki a Nemzetközi Hálókocsi Társaság igazgatója, így kerítenek Poirot-nak egy ágyat, amely ugyan nem jár saját fülkével, mert meg kell azt osztania egy amerikai üzletember titkárával, de legalább úton van hazafelé. A vonat elindul a pályaudvarról és a híres belga detektív ekkor még nem is sejti, hogy micsoda szövevényes ügy kellős középen találja magát hamarosan. Mert persze az egyik éjszaka közepén gyilkosság történik. Hogy ez ne legyen elég a jóból, a vonat is csapdába kerül az akkori Jugoszlávia területén, a hó fogságába esik, így Poirot össze lesz zárva a gyilkosság összes gyanúsítottjával. Persze nem kell őt félteni, hisz a tőle megszokott alapossággal veti bele magát a nyomozásba és igen érdekes dolgokra derít fényt. 

Maga a meggyilkolt amerikai üzletember, Mr. Ratchett nem az volt, akinek kiadta magát, hanem egy régi gyermekrablási ügy elkövetője, akinek nem csak az elrabolt gyermek élete szárad a lelkén, hanem három másik emberé is, ugyanis ez az ügy tönkretette az egész érintett családot. Az apát, Armstrong ezredest, az anyát, aki második gyermekével viselősen halt meg a tett után, illetve egy nevelőnőt, akit bűnrészeséggel vádoltak és aki öngyilkosságot követett el.

A szóba jöhető gyanúsítottak csak az utastársak valamelyike lehet, márpedig ez egy igen vegyes társaság. Az utasok között van az amerikai üzletember titkára, egy orosz származású hercegné és német komornája, egy ezredes, egy fiatal nevelőnő, egy hálókocsi-kalauz, Mr. Ratchett inasa, egy bőbeszédű amerikai hölgy, egy svéd nő, Andrényi gróf és felesége (egy kis magyar szál), egy rikító öltözetű amerikai férfi, egy olasz autókereskedő. A kihallgatások során sok furcsaság derül ki, de azért Poirot-t nem lehet olyan könnyen tévútra vinni, így jó szokása szerint a székben hátradőlve, a kis szürke agysejteket használva megoldásra lel, méghozzá olyanra, amit először ő sem akar elhinni, hisz olyan döbbenetes.

"Az a kis ötletem támadt, kedves barátom, hogy ez egy felettébb gondosan kitervelt és végrehajtott bűntett. Kiszámított, ravasz bűntett. Hogy is mondjam? Nem latin bűncselekmény. Hanem olyan, amelyben egy józan, megfontolt, célratörő elme munkájának nyomait láthatjuk. Gondolom, angolszász agy lehet."

Sokadik krimim ez már Agatha Christie-től és őszintén mondom, hogy az egyik legcsavarosabb és legerősebb hangulatú ez. Persze itt is minden apró részletnek jelentősége van, olyanoknak is, ami felett, mi olvasók általában átsiklunk, de a nagy hírnévnek örvendő Poirot természetesen nem. Én pont ezeket az apróságokat imádom a Christie-krimikben. Itt pedig azt a helyzetet szerettem, hogy a világtól elzárva, a hó fogságában egy hihetetlen vegyes és össze nem illő társaság tagja között kell meglelni a gyilkost. Ez a külvilágtól elzárt helyzet szerintem mindig az egyik legjobb elem a krimikben, hisz ilyenkor biztos, hogy a gyilkos köztünk van, bármilyen hihetetlennek gondoljuk is.

Ami pedig a Gyilkosság az Orient expresszen c. krimit kiemeli a többi közül az az erkölcsi dilemma, amivel Poirot-nak szembe kell néznie a legvégén. Az áldozat maga is egy hidegvérű gyilkos volt, így sokak szerint megérdemelte a halált, de jelen esetben Poirot-nak és két segítőjének döntenie kell, hogy mi a fontosabb: egy gyilkosság felderítése vagy egy, az igazságszolgáltatás elől egérutat nyert gyilkos megbüntetése. Én csak annyit mondhatok, hogy teljes mértékben egyetértettem a történet lezárásaval. 

Illetve annyit tanácsolhatok, hogy aki még nem olvasta ezt a krimit Agatha Christie-től, mindenképpen kerítsen sort rá, nyomozzon és gondolkozzon együtt a világhírű kis belgával, hogy a legvégén tátott szájjal döbbenjen rá a csavaros megoldásra! 

(Majd utána nézze meg a belőle készült filmet is! A David Suchet-féle 2010-es verzió iszonyat erős hangulatilag, de az én személyes kedvencem az 1974-es feldolgozás, amelyben olyan nagy színészek játszanak, mint Sean Connery vagy Ingrid Bergman.)

Értékelésem: 5 / 5 -ből

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2010

Fordította. Katona Tamás (1980)