Kísértetek között

Amanda Stevens: Örök kísértés

Nem tudom, ki hogy van vele, de én hiszek abban, hogy vannak olyan könyvek, amelyek megszólítanak minket. Lehet, hogy sokan most nevetnek ezen, de velem ez már nem először esett meg és ugyanezt éreztem Amanda Stevens Örök kísértés c. regénye kapcsán. A Sírkertek Királynője trilógia második kötete nemrég jelent meg, és én most éreztem azt a vonzást, hogy el kell olvasnom nekem is ezt a sorozatot. Pedig idén úgy voltam vele, hogy ha valami sorozat, akkor azt inkább próbálom messze elkerülni, ugyanis elegem volt már sokszor a rétestészta effektusból és az újabb részekre való várakozásokból. És akkor egyszer csak jelzett nekem ez a könyv, én pedig elsiettem a könyvesboltba és lecsaptam rá. Este pedig bele is kezdtem és két nap alatt a történet végére értem, ugyanis nem tudtam letenni, annyira belemerültem ebbe a borzongató, természetfeletti világba.

"Kilencévesen láttam először kísértetet.

Apámmal éppen az avart gereblyéztük a temetőben, ahol ő temetőgondnokként dolgozott. Kora ősz volt, még nem kellett pulóvert húzni, de aznap délután csípős hideg lett, amint a nap a láthatár alá bukott. A lágy szellő fafüst- és fenyőillatot hozott, és ahogy feltámadt a szél, egy csapat fekete madár röppent fel a fák koronájáról, majd viharfelhőként siklott tova a halványkék égen."

Amelia Gray, a történet főszereplője, huszonhét éves és kilencéves korától látja a világban bolyongó szellemeket. Ezzel a képességével nincs egyedül, mert az őt csecsemőként örökbefogadó szülei közül édesapja is rendelkezik vele. Az addig őt féltőn óvó apuka a kislánynak 4 nagyon fontos szabályt tanít meg, amelyet a további években sziklaszilárdan be kell tartania ahhoz, hogy ezzel az adománnyal/átokkal együtt tudjon élni:

1. Soha ne vegyél tudomást a holtakról! Ne nézz rájuk, ne szólj hozzájuk!
2. Soha ne tévedj messzire a megszentelt földtől!
3. Nagy ívben kerüld el azokat, akiket kísértenek!
4. Soha, de soha ne kísértsd a sorsot!

Mivel az édesapja temetőgondnokként dolgozik, Ameliának egyenes az útja ahhoz, hogy az ő foglalkozása is a temetők, holtak körül forogjon: temetőrestaurátor lesz. Egészen addig elég eseménytelenül telik az élete (ha egy ilyen képességekkel rendelkező lány mindennapjaira lehet egyáltalán ezt mondani), amíg fel nem kérik az Oak Grove-i temető restaurálására, ahol egyik éjjel egy sírra kitett holttestet találnak, azaz gyilkosság történik. Amelia egyszerre az események középpontjában találja magát, hisz a restaurálás elejét alapos feltérképezés, fényképezés teszi ki, ezért a nyomozók úgy gondolják, hogy az általa készített fotókon talán találhatnak valamit, ami a gyilkos személyéhez közelebb viszi őket. Ekkor toppan be John Devlin nyomozó a lány életébe, amely fenekestül felfordul. Egyrészt életében először ellenállhatatlanul vonzódik egy férfihez, amivel nem is lenne semmi gond, hisz Devlin egy igazán karizmatikus férfi, csakhogy nincs egyedül, mert egy balesetben elhunyt felesége és lánya szelleme folyamatosan kísérti őt. Ha valaki esetleg elfelejtette volna, akkor vessen egy pillantást a 3. pontra! Igen, a Devlinnel való mindenféle kapcsolat szigorúan tiltott lenne Amelia számára. De az események folyása alól nem tudja magát kivonni, mert nemcsak a vonzalmát nem tudja legyőzni, de a rendőrség a fényképeken túl is a segítségét kéri, mint tanácsadó ebben a gyilkossági ügyben, mert hogy a szálak messze nem egy "szimpla" gyilkosságra utalnak. Az események pedig olyan dolgok láncolatát indítják el a lány életében, amelyek visszavonhatatlanok és egyelőre beláthatatlan hatással vannak a jövőre nézve.

"Az életem javarészt temetőkben telt – a temetők az én birodalmam, megannyi nyugodt menedék, kerek egész világ, mellettük a városi zűrzavar maga az átok. Aznap éjjel azonban a valóság pusztító erővel tépázta és döngette a kapukat."

Engem ez a történet az első mondatától az utolsó mondatáig nem eresztett, egyszerűen beszippantott. Pedig az olvasmányaim között nem dúskálnak a paranormális regények, meg nem vagyok egy olyan ember, aki imád borzongani, mégis ezt a történetet ha tudtam volna, akkor egy szuszra falom fel. Ez pedig több dolognak is köszönhető.

Elsőként az írónő remek karakterei ejtettek rabul. Amelia (annyira megtetszett ez a női név egyébként!) egy nagyon okosan megalkotott női főszereplő. Karakán fiatal hölgy, súlyos terhet rak rá az élet a képessége miatt, mégis, ezt képes a saját előnyére kovácsolni azzal, hogy egy ilyen ritka szakmát választ magának, amelyben ő lesz az egyik legjobb szakértő. Rengeteg ijesztő dolog történik vele végig a történet során, mégsem direkt rohan a vesztébe, azaz feleslegesen nem kockáztat, hanem csak akkor ha muszáj (mindig is utáltam a horrorfilmekben azt a részt, amikor a házban magányos főhősnő egyedül lemegy a pincébe, mert zajt hall - én fejvesztve rohannék ki a házból!). 

Aztán ugye van itt egy férfi főhős, a titokzatos Devlin! És végre, micsoda egy férfi! Devlinért nem azért lehet oda-meg vissza lenni, mert kockás a hasa és kidolgozott izmai vannak, ilyenekről még csak szót sem ejt az írónő, hanem úgy írja le nekünk a típusát, hogy csak az zakatol az agyunkban, hogy milyen kisugárzása van ennek a fickónak és apránként csepegtet bizonyos infókat vele kapcsolatban, amelyek nemhogy közelebb vinnének a megértéséhez vagy a szellemeihez, hanem csak egyre jobban összezavarnak. Mégis, nekem úgy tűnt, hogy ebben a nyomozásban olyan volt, mint egy kőszikla, azaz Amelia bármikor számíthatott rá, ő ott volt.

"– És magának? Szoktak lenni visszatérő álmai?
– Szoktak – hallgatott el. – Aztán felébredek, és kiderül, hogy valóság."

Maga a történet is elég kacifántos lett. Én bizony ki nem találtam a gyilkos személyét, menet közben úgy éreztem magam, mint egy Agatha Christie-krimi esetében, állandóan másra tippeltem és mondanom sem kell, hogy nem találtam el. Aztán van benne egy igazán nagy csavar is, ami miatt végképp megemeltem a kalapom, bár bevallom számítottam erre a húzásra egy ilyen sztori esetében, de a többi eseménnyel szépen elaltatta az éberségem az írónő. 

Amelia munkáját is imádtam. Ő nem szellemirtó, vagy olyan médium, aki szellemekkel foglalkozik, hanem egy rettentően érdekes szakmát választott magának. A sírkövekről, a temetkezési szokásokról olyan dolgokat tanulhattam meg, amelyek tudatában ha legközelebb egy temetőben járok biztosan másképp fogok nézni egy sírt vagy egy sírszobrot.

A helyszínválasztás pedig nagy kedvemre volt, hiszen ez a regény a babonákkal övezett Délen, Charlestonban játszódik, ahol még hisznek a boszorkányságban, ahol a holtakat legalább olyan tisztelettel kezelik, mint az élőket. Egy ilyen történethez egy ilyen helyszínt választani számomra nagyon jó húzás volt, és a vékony cérnaszálon lógó idegeimnek kimondottan megnyugtatóak voltak azok a részek, amelyeknél a déliek vendégszeretetéről vagy éppen tornácos házairól esett szó.

Annyira megfogott magának ez az első kötet, hogy amikor láttam, hogy ezzel nagyon gyorsan végezni fogok és még éjszaka is csak faltam a sorokat, másnap délután az első utam a könyvesboltba vezetett, hogy beszerezzem a második kötetet. Azóta sajnos már azt is "elfogyasztottam" és csak annyit mondhatok, nem fogom tudni kivárni, amíg a harmadik rész megjelenik magyarul, és a folytatást muszáj leszek elsőként angolul elolvasni! 

(ui: a könyv olvasása közben végig Jane Eyre története járt a fejemben, valahogy Devlin karakterét Mr. Rochesterével tudtam azonosítani és a hangulat is azt a fajta borzongást váltotta ki belőlem, mint amit Thornfield.)

+ egy kis érdekesség: érdemes megnézni az írónő honlapját a sorozattal kapcsolatban, mert Amelia Déljéről csodás képeket találni ott, illetve zeneszámokat is, amelyek tökéletesen passzolnak a történethez

Értékelésem: 4,5 / 5 - ből

Kiadó: Atheneaum

Kiadási év: 2012

Fordította: Szlovacsek Ilona