Minden út Párizsba vezet

Ernest Hemingway: Vándorünnep

Nagyon régen vágytam már elolvasni Hemingway Vándorünnep című kisregényét. Rengeteg blogger elismerő és rajongó véleményét olvastam róla, és mindig fájt a szívem, hogy szinte beszerezhetetlen. Aztán A párizsi feleség elolvasása után egyre csak azt éreztem, hogy tényleg fel kell kutatnom ezt a könyvet, mert maga az írónő is megemlíti, mint forrásmunkát, amelynek sokat köszönhetett a könyve megírása során.

Úgy tűnt, hogy októberben rám mosolygott a szerencse, mert amikor nem is számítottam már rá, akkor sikerült megtalálnom egy antikváriumban. 

Miután hazavittem, szinte rögtön hozzá is kezdtem és azt vettem észre, hogy nagyon gyorsan elmerültem a történetben, az oldalak meg csak fogynak és fogynak. Gondoltam, hogy nem lesz ez így jó, én nem csak 1-2 napot szeretnék Párizsban tölteni Hemmel és Hadley-vel, hanem legalább egy hetet, szóval szándékosan lassítottam, esténként engedélyeztem magamnak pár fejezetet, azokat teljes átéléssel olvastam. De azt hiszem, nem is lehet másként, mert ahogy Hemingway ír erről a városról, az ottani életről, szinte vele együtt átéljük mi is a történéseket.

Mivel Hadley szemszögéből olvastam már mindezekről az eseményekről, olyan sok újdonságot nem kaptam,

ellenben nagyon jó volt megismerni az érem másik oldalát, azaz Hemingwayt és az ő érzéseit azokról a Párizsban eltöltött évekről, a pályája kezdetéről, a nehézségekről, a kudarcokról és a sikerekről. Másfajta élvezet volt az ő szemszögéből olvasni Gertrude Steinhez, F. Scott Fitzgeraldhoz, Ezra Poundhoz fűződő barátságáról. Meghatározó évek, kapcsolatok voltak ezek Hemingway számára mind szakmailag, mind magánéletileg, nem véletlen, hogy évekkel később, 1957-ben nekiállt ennek a történetnek. Annyira magam elé tudtam képzelni őt, ahogy beveszi magát egy párizsi kávéházba, kikészíti az íróeszközöket, kér egy kávét a pincértől és csak ír, ír, ír, majd áthúzza az egészet, megrázza a fejét, mert elégedetlen azzal, amit aznap alkotott és nagy sebbel-lobbal elindul egyet sétálni a Szajna-partjára. Másnap pedig kezdi elölről az egészet talán nagyobb sikerrel.

"Néhány kék fedelű füzet, két ceruza, egy ceruzahegyező (a zsebkés túl sok ceruzát pazarol), a márványtáblás asztal, a kora reggel illata, kisöpört és felmosott helyiség, no meg szerencse - mindössze ennyi kellett az íráshoz. Ami a szerencsét illeti, az ember vadgesztenyét és nyúllábat hordott a jobb zsebében. (...)

Néha olyan jól ment az írás, sikerült annyira életre kelteni a tájat, hogy az ember szinte ott volt, kilépett a fák közül a tisztásra, fölkapaszkodott a fennsíkra, s látta a dombokat ott túl a tó nyúlványán."

Shakespeare & Company

Amibe pedig igazán beleszerelmesedtem az Hemingway látogatásai voltak a Sylvia Beach által működtetett Shakespeare & Company párizsi könyvesboltba, illetve abba, ahogy minden alkalommal újabb klasszikussal ismerkedett meg, ahogy belevetette magát pl. az orosz irodalom megismerésébe (sajnos nekem elég nagy hiányosságom ez, most kaptam egy kis inspirációt, hogy változtassak rajta).

"Azóta, hogy Sylvia Beach kölcsönkönyvtárára rábukkantam, elolvastam Turgenyev valamennyi írását, Gogol minden angolul megjelent művét, Tolsztojt Constance Garnett fordításában és az angol nyelvű Csehov-fordításokat mind. (...)

Dosztojevszkijben voltak hihető dolgok és hihetetlenek, de néhány olyan igazság is, hogy más emberré vált tőle az, aki olvasta; műveiben az emberi esendőséget és őrültséget, a gonoszságot és életszentséget, a játékszenvedélyt éppúgy megismerte az ember, mint ahogy Turgenyevnél megismerte a tájat és az utakat, Tosztojnál a csapatmozdulatokat, a terepet, a tiszteket és a közkatonákat, s a harcot magát."

Azért meg aztán végképp a kedvenceim közé sorolhatom majd ezt a könyvet, mert úgy tudott elkalauzolni Európa egy másik szegletébe, hogy ki sem tettem itthonról a lábamat. Mondjuk örültem volna annak, ha olvasás előtt beszerzek egy részletes utcatérképet Párizsról és jelölöm a helyeket, utcákat, ahol Hemingway megfordult. Bár ezt legközelebb is megtehetem, amikor újra leveszem majd a polcról, mert biztos, hogy valamikor újra fogom olvasni ezeknek az éveknek a történetét, főleg ha egyszer esetleg Párizsba is eljutok majd, hisz ahogy Hemingway írta:

"Ha szerencséd volt, és ifjan Párizsban élhettél, bárhova vetődj életed során, Párizs veled marad mindig, mert Párizs vándorünnep."

Értékelésem: 5 / 5 - ből

Kiadó: Magyar Helikon

Kiadási év: 1971

Fordította: Bart István, Göncz Árpád, Szász Imre

(A képek forrása: www.weheartit.com)