A hónap leg-leg-leg könyvei #18

Szeptemberben amilyen lelkesen köszöntöttem az őszt és amilyen nagy hévvel vetettem bele magam az olvasnivalók tömegébe, most novemberben annyira elhagyott az olvasási kedvem. Lehet, hogy csak a szokásos évi rövidke válságot élem át, de most valahogy máshol és máson kattognak a fogaskerekeim és nem köt le semmi, pedig írtam egy listát, amin olyan könyvek szerepelnek, amelyeket még idén szeretnék elolvasni. Nem úgy tűnik, hogy sikeres projekt lesz, de sebaj, majd akkor jövőre belehúzok!

Addig is inkább ránéztem az októberi olvasmányaimra, itt legalább látszik, hogy valóban szoktam olvasni. Érdekes hónap volt az október: volt benne hirtelen felindulásból elkövetett könyvvásárlás-olvasás, elkalandoztam a bájos Délre, nyomoztam egy kicsit a Pendragon legenda rejtélye után, Norvégiába és Párizsba is sikerült eljutnom és még egy kis romantikát is sikerült becsempésznem a mindennapjaimba.

1. Katherine Webb: Az elfelejtett dal: első könyvem volt ez a történet az írónőtől és nagyon vágytam arra, hogy elolvashassam. Nagyon jó és szerteágazó történetet kaptam, az egyik legjobb atmoszférával, helyszínnel itt találkozhattam, beleborzongtam a leírásokba.
2. Szerb Antal: A Pendragon legenda: elég rég volt, hogy beszereztem ezt a könyvet, rögtön az Utas és holdvilág elolvasása után lehetett. Azt hiszem ez volt az a történet október folyamán, ami a legösszetettebb volt, ha akarom akkor krimi, ha akarom akkor paródia, vagy történelmi regény - mindez megtalálható benne, ráadásul Szerb Antal stílusa lehengerlő és zseniális.
3. Beth Hoffman: Déli álmok: az egyik legbájosabb hangulatú történet, amely a tipikus Déli atmoszférát olyan jól tárja elénk, hogy pillanatok alatt elfeledkeztem arról épp hol is vagyok.
4. Linn Ullmann: Áldott gyermek: most ősszel erős késztetést éreztem, hogy olvassak valamit skandináv szerző(k)től és az internetes keresgélésem eredményeképpen találtam rá Linn Ullmann ezen regényére. Erre a könyvre azt tudnám mondani, hogy olvasása közben ez okozta nekem a legtöbb érzelmi feszültséget. Mert éreztem, hogy a felszín viszonylagos nyugalma alatt olyan elfojtott érzelmek parázslanak, amelyek ha felszínre kerülnek, akkor aztán elégetnek majd mindent. A kérdés egész végig az volt bennem, hogy mikor történik majd meg mindez és mi marad a pusztítás végén?
5. Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél: majdnem egy éve, hogy beszereztem ezt a könyvet, aztán most ősszel végre azt éreztem, hogy itt az ideje sorra keríteni. Ez volt a második könyvem az írónőtől, de ezek után a többit is szeretném majd elolvasni. Romantikus címkét kapnak a regényei, de szerencsére nem azt a fajta romantikát képviseli amely belefullad a giccsbe és a nagy rózsaszín ködbe. Csakúgy, mint az első könyve esetén itt is elmondhatom, hogy a legszerethetőbb karaktereket alkotta meg főszereplőiben - nem tökéletesek, hibáznak (szinte folyamatosan), de képesek a fejlődésre és mert olyanok mint mi közel tudjuk őket érezni magunkhoz.
6. Julia Quinn: Splendid: ez a könyv Szilvamag bejegyzésének elolvasása után került a figyelmem központjába. Olvastam én már pár könyvet az írónőtől, szeretem is a stílusát, és most erre azért lettem kíváncsi, mert az első regénye. Azt gondoltam nem lesz olyan jó, mint az általam eddig olvasottak és akkorát tévedtem, mert szerintem ez az egyik leghumorosabb, legmókásabb történelmi romantikus regény. Voltak olyan részek, amelyeknél az az igazi hirtelen felszakadó nevetés kapott el, szóval rettentő jó kis kikapcsolódás volt.
7. Ernest Hemingway: Vándorünnep: az egyik legcsodálatosabb történet, amit olvastam. Hemingway és első feleségének, Hadley-nek a története ez a Párizsban eltöltött évekről, de mindezt olyan tálalásban kapjuk az írótól, hogy úgy érezzük mi is ott rójuk velük az utcákat Párizsban. Csak ajánlani tudom mindenkinek!